Vélemény és vita
A Jobbik tükre
A karácsony jó alkalom, mondhatni kapóra jön mindenki számára, hogy lassítson, megálljon, elgondolkodjon, és tükörbe nézzen
Úgy, ahogy a Jobbik sajtóosztálya kívánja, pontosabban követeli egyes sajtótermékek főszerkesztőitől. De vajon nem azért küldték-e a szét a szélrózsa minden irányába az igazság kis tükrét Vonáék lakájmédiájából, mert ők már mindet levették a pártiroda falairól Pongrátz Gergely arcképével együtt? Helyére pedig kiskutyás fotókat, Havas Henrik-posztereket, vagy Spinoza klubbéli rendezvények plakátjait aggatták?
A Jobbik sajtóosztálya (ami ugye közvetlenül pártsajtó, bértollnokok gyűjtőhelye, lakájmédia és a többi) jó poénnak szánta azt a karácsony előtti akciót, hogy a kormánypártinak vélelmezett sajtóorgánumok vezetőinek egy-egy zsebtükröt küldjenek ajándékba, egy kísérőlevéllel megtoldva, amelynek lényegét idézem: „lelkiismeretünkre hallgatva és őszinte kollegiális jobbító szándékunk jegyében egy apró karácsonyi ajándékkal szeretnénk kedveskedni Önnek: ezzel a bárhová elvihető praktikus kis zsebtükörrel.
Kérjük, hogy a jövő évben minden hazudozással, csúsztatásokkal, lejárató, hazug, minden valóságalapot nélkülöző, a fideszes pártállami propagandát kiszolgáló cikkek szerkesztésével telt munkanapja végén vegye elő ezt a kis tükröt, jó mélyen nézzen bele…”
Olcsó poén, de nem arról van-e szó, hogy amint a pártvezetés irányt váltott, majd elárult mindent, amit a Jobbik valaha képviselt, majd a párt által fizetett firkászok is igyekeztek megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, gyakorlatilag fölöslegessé vált minden tükör a pártközpontban és az azt kiszolgáló sajtóosztályon, illetve a jobbikos lakájmédiában. Így inkább elajándékozták, mintsem ők néztek volna őszintén bele.
Mert ha van pártvezetés, amely mindent elárult, amit létezése során képviselt; ha van pártelnök, aki mindenkit becsapott, ki belé vetette bizalmát – akkor tízből kilencen biztosan a Jobbikot és Vona Gábort fogják megnevezni. Annál pedig nincs hitelesebb tükör egy politikus számára, amit a vele szimpatizáló választópolgár gondol, mond és cselekszik. Támogat, melléáll, vagy tiltakozik, és támad. Szóval, mulasztással és cselekedettel.A Jobbikot a legutóbbi választásokon a parlamentbe juttató politikai közösség pedig már nem bizonytalan. Inkább bizonyos.
Abban, hogy elárulták. Szomorúan, csalódottan elsomfordál, felszívódik, eltűnik; a bátrabbak még kinyitják a szájukat, a merészebbek pedig jobbikos zászlót égetnek. Így lesz a legnagyobb lelkesedésből érthető gyűlölet…
A politikai szépségkultuszból Vonára és néhány társára rárakódott nevetséges és torz külcsín mára már a belbecset is megrontotta. Nem is érdemes már tükörbe nézniük. Nem éri meg, mert vagy az igazság tükre törik szilánkokra, és hullik a mélybe, vagy olyat látnának benne, amit önmaguk sem hinnének el. Így elviselhetetlen szorongás lenne úrrá rajtuk. Inkább összeszedik az összes tükröt, és elküldik postán olyanoknak, akik mást gondolnak a világról, mint ők; de legalább ugyanazt mondják, képviselik és teszik, amit a szívük évtizedek óta diktál. Ha igazuk van, ha nem – következetesek. Így ők bátran bele tudnak nézni az igazság tükrébe, hisz sosem árulták el azt, amiben hittek.
És itt lelhetünk a lényegre! Ha hiszel egy politikai értékrendszerben, egy konzisztens vízióban, az ország és a nemzet jövőjében és az ehhez vezető útban, akkor ezeket nem adhatod fel, még olyan pillanatban sem, ha éppen nem a te hited visz a hatalom csúcsára. Mert ez az egyenes magatartás, az egyenes jellem, egy olyan ember hitének attribútuma, aki bátran bele tud nézni a tükörbe. A jobbikos vezetőknek pedig pontosan ez a hite veszett el a hatalomért való görcsös küzdelem során. Ami odáig nem is lenne baj, ha ezt egyedül, otthon, a négy fal közt tették volna. De ők több százezer embert vettek hülyére, vágtak át, és okoztak csalódást. És ez több mint egyszerű taktikai hiba, ez politikai bűncselekmény.
Amíg, hol lelkesen ugrándozva, hol bukdácsolva ténfergünk az elkerülhetetlen örökkévalóság felé, olykor, például karácsonykor, sok egyéb teendőnk mellett, egy lényeges feladat nem maradhat befejezetlen. Nem kerülhetjük el a számvetést, nem spórolhatjuk meg az önmagunkkal való szembenézést. A Jobbik vezetőinek tükre ellenben, úgy tűnik, hogy vagy darabokra hullott, vagy valamiféle beteges látásmód homályosította el. Vagy megszabadultak most végleg az összestől, és nem kell már belekukkantaniuk, s így, talán, könnyebb az életük.
A Jobbik sajtóosztálya (ami ugye közvetlenül pártsajtó, bértollnokok gyűjtőhelye, lakájmédia és a többi) jó poénnak szánta azt a karácsony előtti akciót, hogy a kormánypártinak vélelmezett sajtóorgánumok vezetőinek egy-egy zsebtükröt küldjenek ajándékba, egy kísérőlevéllel megtoldva, amelynek lényegét idézem: „lelkiismeretünkre hallgatva és őszinte kollegiális jobbító szándékunk jegyében egy apró karácsonyi ajándékkal szeretnénk kedveskedni Önnek: ezzel a bárhová elvihető praktikus kis zsebtükörrel.
Kérjük, hogy a jövő évben minden hazudozással, csúsztatásokkal, lejárató, hazug, minden valóságalapot nélkülöző, a fideszes pártállami propagandát kiszolgáló cikkek szerkesztésével telt munkanapja végén vegye elő ezt a kis tükröt, jó mélyen nézzen bele…”
Olcsó poén, de nem arról van-e szó, hogy amint a pártvezetés irányt váltott, majd elárult mindent, amit a Jobbik valaha képviselt, majd a párt által fizetett firkászok is igyekeztek megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, gyakorlatilag fölöslegessé vált minden tükör a pártközpontban és az azt kiszolgáló sajtóosztályon, illetve a jobbikos lakájmédiában. Így inkább elajándékozták, mintsem ők néztek volna őszintén bele.
Mert ha van pártvezetés, amely mindent elárult, amit létezése során képviselt; ha van pártelnök, aki mindenkit becsapott, ki belé vetette bizalmát – akkor tízből kilencen biztosan a Jobbikot és Vona Gábort fogják megnevezni. Annál pedig nincs hitelesebb tükör egy politikus számára, amit a vele szimpatizáló választópolgár gondol, mond és cselekszik. Támogat, melléáll, vagy tiltakozik, és támad. Szóval, mulasztással és cselekedettel.A Jobbikot a legutóbbi választásokon a parlamentbe juttató politikai közösség pedig már nem bizonytalan. Inkább bizonyos.
Abban, hogy elárulták. Szomorúan, csalódottan elsomfordál, felszívódik, eltűnik; a bátrabbak még kinyitják a szájukat, a merészebbek pedig jobbikos zászlót égetnek. Így lesz a legnagyobb lelkesedésből érthető gyűlölet…
A politikai szépségkultuszból Vonára és néhány társára rárakódott nevetséges és torz külcsín mára már a belbecset is megrontotta. Nem is érdemes már tükörbe nézniük. Nem éri meg, mert vagy az igazság tükre törik szilánkokra, és hullik a mélybe, vagy olyat látnának benne, amit önmaguk sem hinnének el. Így elviselhetetlen szorongás lenne úrrá rajtuk. Inkább összeszedik az összes tükröt, és elküldik postán olyanoknak, akik mást gondolnak a világról, mint ők; de legalább ugyanazt mondják, képviselik és teszik, amit a szívük évtizedek óta diktál. Ha igazuk van, ha nem – következetesek. Így ők bátran bele tudnak nézni az igazság tükrébe, hisz sosem árulták el azt, amiben hittek.
És itt lelhetünk a lényegre! Ha hiszel egy politikai értékrendszerben, egy konzisztens vízióban, az ország és a nemzet jövőjében és az ehhez vezető útban, akkor ezeket nem adhatod fel, még olyan pillanatban sem, ha éppen nem a te hited visz a hatalom csúcsára. Mert ez az egyenes magatartás, az egyenes jellem, egy olyan ember hitének attribútuma, aki bátran bele tud nézni a tükörbe. A jobbikos vezetőknek pedig pontosan ez a hite veszett el a hatalomért való görcsös küzdelem során. Ami odáig nem is lenne baj, ha ezt egyedül, otthon, a négy fal közt tették volna. De ők több százezer embert vettek hülyére, vágtak át, és okoztak csalódást. És ez több mint egyszerű taktikai hiba, ez politikai bűncselekmény.
Amíg, hol lelkesen ugrándozva, hol bukdácsolva ténfergünk az elkerülhetetlen örökkévalóság felé, olykor, például karácsonykor, sok egyéb teendőnk mellett, egy lényeges feladat nem maradhat befejezetlen. Nem kerülhetjük el a számvetést, nem spórolhatjuk meg az önmagunkkal való szembenézést. A Jobbik vezetőinek tükre ellenben, úgy tűnik, hogy vagy darabokra hullott, vagy valamiféle beteges látásmód homályosította el. Vagy megszabadultak most végleg az összestől, és nem kell már belekukkantaniuk, s így, talán, könnyebb az életük.