A Jobbik latrinája

Ne hitegessük a még bizakodó, jóhiszemű, jobb sorsra érdemes, nemzeti érzelmű, egyébiránt aljas módon kihasznált lelkes és naiv párttagokat! Vona, legalábbis a választásokig, ha kitart a pénz és Simicska őrült víziója, mindenképpen maradni fog. Hacsak maga nem áll fel a rádőlő falak rettentő súlyától megrettenve – hisz történészként ismernie kell I. Béla legendáját, aki hasonlóan járt. Csupán azzal a különbséggel, hogy az egykori uralkodóval szemben Vona maga verte le a vakolatot az egyre kellemetlenebb szagú ülőalkalmatossága körül. A Jobbik már nem az a párt, aminek látszik – írtam, nyilatkoztam jó pár évvel ezelőtt, többek közt a Magyar Hírlapban is.

Akkor persze áruló voltam, aki politikai lúzerségét igyekezett leplezni egyesek szerint. Olyanok szerint, akiket vagy elvakított a hirtelen, leginkább a Gyurcsány-kormány tetteinek ellenhatásaként felfutó Jobbik sikere; és olyanok is, akik a semmiből jöttek a pénz és a hatalom terjengő szaga miatt. Akik számára az alapítók által lefektetett nemzeti radikalizmus csupán egy cserélhető, egyre kínosabban szennyesedő alsógatya volt, amit idővel úgyis le kell majd venni. Az előbbiek közt sok-sok tisztességes és a nemzetéért tenni akarót; utóbbiak közt inkább politikai kalandorokat láttam akkor. (Ahogy ezt is már régóta mondom.) Előbbiek váltásban és – ahogy Novák Előd fogalmazott – a „szekér visszafordításában” bíznak; utóbbiak – ahogy szintén többször jeleztem – a semmiből jöttek és a nagy büdös semmibe fognak majd menni. Akár Örkény egyik egyperces novellájának portása szerint mindenki más.

Persze, nem szimpatikus azt írni, arról beszélni, hogy „ezt én előre megmondtam”, nem is elégtétel ez nekem, inkább igazolás. Morális és racionális.

Ma ott tartunk, hogy a Jobbik vezetői nem is próbálják leplezni azt, hogy ez tényleg nem az a párt, aminek látszik, aminek látszott valaha. Aki pedig egyenes gerinccel képviseli az alapítók által lefektetett, millióknak szimpatikus ideológiát – legyen bárhol az országban tag vagy vezető –, lelép erről a patkányok által ellepett hajóról. Ahogy az ismertebb politikusok közül csak ebben az évben Borbély Zsolt Attila, Gaudi-Nagy Tamás és most legutóbb Morvai Krisztina is. Utóbbi talán a leginkább szimbolikus és tanulságos történet számunkra.

Morvai egy következetes jogvédő, egy népszerű politikus, aki megalkuvás nélkül küzd lassan tíz éve a Jobbik színeiben a magyarság érdekeiért Brüsszelben. Voltaképp azt teszi, amit az eredeti Jobbik-alapvetésben olvasott, amikor csatlakozott. De hát a Jobbik már tényleg nem az a párt, aminek látszik… És mint kiderült, erről maga Morvai Krisztina fikarcnyit sem tehet, hisz több mint három éve (amióta ez az egész cukisodás, néppártosodás, aljasodás tart – azaz kiderült, aminek ki kellett derülnie) őt teljesen kihagyták minden stratégiai döntésből.

És hogy visszafordítható-e a szekér, ahogy Novák Előd most még bizakodik benne? Szerintem nem. Szerintem ez a szekér elment. A játéknak vége, game over! Persze úgy, hogy a nemzeti radikális tábor közben nem illant csak úgy el, mint a Vona budijában terjengő bűz sem – sőt: tömegek várnak egy olyan pártra, amely a jobboldal szerves részeként, szuverén módon, önállóan, de partnerségben állna ki a kormánypártok mellett a nemzeti sorskérdésekben. Akár még noszogatná is a Fideszt a még erőteljesebb nemzeti érdekképviseletre.

Tehát igény van és lenne egy valódi Jobbikra. De ha a kereslet-kínálat dimenziójában nézelődünk, akkor bizony a kínálat eltűnt. A Jobbik renoméja már nem állítható vissza az úgynevezett jobboldali szavazók előtt. Annak vége. Lejárt. Lejáratta a hatalom- és pénzéhes, elvtelen, mindenféle ideológiai gyökerek nélküli, morálisan lenullázódott (mert a politikában is van moralitás!) vezetés.

A nagy kérdés már csupán az, hogy a Jobbik több „névváltoztatója” ezek után vissza fogja a nevét is változtatni-e vagy sem? Vona újra Zázrivecz lesz, Z. Kárpát pedig Zsiga Dániel – ahogy újszülöttként a napvilágot meglátták? Hisz már nem kell a nemzeti máz! Ebben a kérdésben azonban még nagy talány Toroczkai László szerepe. Vajon ő marad Toroczkai, vagy ő is visszaváltozik születési nevére, Tóth Lászlóra? És ez nem csupán szimbolikus, hanem ideológiai, politikai kérdés is. És lehet, hogy a Jobbik jövőjének kérdése.