A Fal újragondolva

A baloldalon „profasisztának” is nevezett szerző írása mellbevág: a multikulturalizmust elutasítók és abba belenyugvók közt a határvonalat pontosan meg lehet húzni az egykori NDK–NSZK-határon.

A Fal – újragondolva – létezik. (Ha Golo Mannon, a nagy humanista író, Thomas Mann történész fián s más csúcsértelmisé­gieken múlt volna, az újraegyesítést lefújják.) A zöldek az osszik mentális hiányosságairól papolnak, s hogy a SED-diktatúra reflexei a zsigereikbe is beivódtak: az osszik félnek a szabadságtól.

A volt szocialista világ emberéről kilométerekről is megérezni, hogy idegen, s csak egy csodálatos véletlen folytán jutott a világútlevélhez. Az egyesítést követően népnevelők, kommuniká­ciós szakemberek (ők léptek a tudszocosok helyébe), szociális munkások, újjáépítés-szakértők (Afrika helyett Brandenburgban) és bevándorlássegítők hada lepte el a keleti tartományokat, s részben belőlük képződött az új keletnémet establishment. Ők, a Nyugatról jöttek olyan társadalmi szisztémát testesítettek meg, magukkal hozván az első bevándorlókat, amely nagyon emlékeztetett a szovjet típusú nómenklatúra kialakulására. Parancsuralom volt, ezúttal kesztyűs kézzel. Hinz nem tréfál, amikor ezt az új elitet csőcseléknek nevezi. Igaz, keltett ő már felháborodást, ahogy írt a „holokausztvallás” mindenhatóságáról vagy a polgárháborúnak a német lélekben rejlő gyúanyagáról. (Az Antifa csapatai már készen állnak: az erőszak balról jön.) Egy biztos, a régi Nyugat példaképként megszűnt létezni, s a háttérben mintha Mefisztó keverné a paklikat az Auerbach-pince elvarázsolt diákjaival és Faust doktor elorzott lelkével. Az égi prológus, az Úr és a Sátán vitája a doktor lelke fölött a legújabb rendezésből elmarad.

A tévémoderátorka, Anne Will bedobja, egy keletnémetet sem a kormányba, a gazdagok pedig tudva tudván, mit cselekszenek, szűk, elegáns és jól védhető lakónegyedeikbe vonulnak vissza. A nemzetállamot szívük mélyéből utálják. (Nekünk az utolsó, még védhető barikád.) Elgondolkoztató Gunnar Heinsohn „erőszakkutató” ajánlata az uniós átlagpolgárnak: ha saját régiódban nem tudod megvédeni magad, keress egy olyat, amelynek védművei még szilárdak. Szilézia, Kelet-Poroszország, Hátsó-Pomeránia háborút követő elvesztése után – így Hinz – a volt NDK-s tartományok is veszendőbe menjenek? Szemérmesen és titokban, de érik a szecesszió, az elválás gondolata. Szászország, Thüringia, Mecklenburg, Elő-Pomeránia, Brandenburg és Szász-Anhalt életmódban hasonlók, ahol a migráció a nyugati szövetségi tartományokhoz képest még kezelhetőnek tűnik. Nem szeretik a színeseiket, s nem túl büszkék, hogy kancellárt adtak az országnak. S figyelik Bajorországot, amelynek törzsökös lakói­ra valóságos lidércnyomásként nehezedik a berlini politika.

Valaha Bismarck kancellár azt mondta az általa megteremtett német egységről, hogy komolytalan honfitársai kezében olyan, mint egy drága nürnbergi játékszer, amit akár el is ronthatnak. Az első, amit a Vaskancellár halála után elrontottak, az az oroszokkal való szilárd szövetség volt. A történelem tréfája, hogy a német újraegyesítéshez szükséges 2+4 szerződést 1990. szeptember 10-én éppen Moszkvában írták alá, s amitől az előkészületek során sokan tartottak, nem volt orosz vétó.

De akár bismarcki átok lenne rajta, az újra egységes Németországot mintha nürnbergi mesteremberek gyártották volna: játékszer a németek kezében.