Vélemény és vita
A Bilderberg-konferenciához
Hatalmuk örvendetesen csökken a kínai-orosz befolyás növekedésével
Ma kezdődik az olaszországi Torino városában a nyugati világ hatalmasainak összejövetele, az idei Bilderberg-konferencia.
Vasárnapig tart, és olyan témákat tárgyalnak, mint – első téma – a „Populizmus Európában”, „Oroszország”, „Az amerikai vezetés”, „Szaúd-Arábia és Irán” és az „Igazság utáni világ”. A „Populizmus Európában” téma keretében egészen bizonyosan Magyarországról is szó lesz, hiszen a bilderbergek szellemében író lapoknál ez a kötelező vezérfogalom, amelyet egyetlen cikkben akár tizenöt-húsz alkalommal is megismételnek.
Százharminchárom résztvevő érkezését várják. Közöttük vannak jelenlegi (mint Mark Rutte, holland) vagy korábbi (mint Bernard Cazeneuve, francia) miniszterelnök, de ott vannak a törzsvendégek is, mint Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter és társai. A résztvevők listáját a David Rockefeller által 1954-ben alapított Bilderberg klub hivatalos honlapján is látni lehet. Idén egyetlen magyar résztvevő nem szerepel rajta. De nincsenek rajta kínai vagy orosz meghívottak sem, ami nem meglepő.
Az ilyen Bilderberg-konferencia az az eset, amikor a nyugati és a hazai balliberális sajtó lerántja összes leplét, csadorját és miegyebét. Ők ugyanis, noha más esetekben vijjogva követelik a nyitottságot, „átláthatóságot” és a „demokráciát”, ha úgy látják, kihagyták őket valamiből, illetőleg valaminek a profitjából nem részesülnek akár az általuk elvárt mértékben, akkor általában a totális hallgatásban keresik a menekvést, vagy színlelten, könnyed vihogást mímelve túloznak el valamilyen összeesküvés-mesét, hogy „érzékeltessék”, lám-lám, a jobboldal milyen hülye konteókban hisz.
De most inkább azt igyekezzünk elemezni, hogy mennyire mindenható e bilderberges társaság, amely képviseli mind a háttérhatalmakat, mind pedig a nagyon is előtérben lévő vezetőket. Amelyek nem egy esetben totális lefedésben állnak egymással. Mint a legutóbbi időkben az amerikai Trump-kormány, amely olyan neokon kulcsemberekkel lett „megbénítva” a normális külkapcsolatok kialakítása terén, mint Mike Pompeo külügyminiszter, Wess Mitchell, e minisztérium európai és eurázsiai ügyekben felelős államtitkára, John Bolton nemzetbiztonsági főtanácsadó és Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete.
Tudjuk, hogy hatalmas népszerűségre tesznek szert azok, akik szerint e társaság mindenható, és ellenük fellépni egyrészt felesleges, másrészt lehetetlen. Ami éppen a bilderbergesek malmára hajtja a vizet. Ugyanis ők az ilyen értelmezésnek örülnek, hiszen lebénítja, passzívvá teszi az ellenük lázadni akarókat.
Csakhogy tegyünk fel néhány alapkérdést bemutatóeszközként. A kedves olvasó szerint e bilderberges társaságnak ínyére volt Orbán Viktor és pártja április 8-i, földcsuszamlásszerű győzelme? Nem, egyáltalában nem volt, de szerencsére a magyar nép e háttérhatalmak ellen menetelve dobta be voksát az urnákba. Vagyis a kis magyar nép megverte a nyugati világ háttérhatalmát.
Mint tudjuk, azok, akik e háttérerők abszolút hatalma mellett érvelnek, minden esetben egy adott világpolitikai vagy regionálisan fontos esemény bekövetkezte után – és itt az „után” szón van a hangsúly – visszafejtéssel azonnal „kielemezik”, hogy ez bizony a háttérhatalmak nyomása és akarata miatt volt így. Feltéve minden esetben a „cui bono?” vagy „cui prodest?” kérdést, azaz, hogy az adott fordulat kinek jó és kinek van a hasznára. Majd megadják a választ, amelyből kiderül: persze, e hatalmak kénye-kedvére történt az adott esemény is.
Csakhogy ma már hiába van felül a gálya, igen sokszor a víz akarata érvényesül. Vegyünk egy példát, ami azt mutatja, azok, akik szerint a nyugati háttérhatalmak ma az akaratukat minden esetben keresztül tudják vinni, még soha, egyetlen nappal előre sem tudták megjósolni, mi történik e háttérhatalmak kedvére téve.
Azok, akik május 27-én a háttérhatalmak kőbe vésett befolyása példájaként emlegették azt, hogy az olasz elnök megakadályozta, hogy a választásokon nyertes „populista-szélsőjobboldali” olasz koalíció alakítson kormányt és Carlo Cottarellit bízta meg egy szakértő kabinet megalakításával, miután Günther Oettinger uniós költségvetési biztos is megmondta az olaszoknak, nem a nép, hanem a piac akarata dönt, másnap már ennek éppen az ellenkezőjével voltak kénytelenek érvelni, miután ugyanaz az államelnök összeomolva bízta meg Giuseppe Contét a népakaratnak megfelelő, 5 Csillag Mozgalom–Liga koalíciós kormány felállításával.
Amely pálfordulás hatalmas előnnyel jár nemcsak az olasz népnek, de egész Európának. És nem véletlenül beszélt telefonon június 4-én Orbán Viktor oly örömmel Matteo Salvinivel, az új olasz belügyminiszterrel arról, hogy miként változtatják meg az Európai Uniót.
Vagy vegyünk egy német példát.
Önök szerint a háttérhatalmak utálják vagy szeretik Vlagyimir Putyin orosz elnököt? Igen, utálják. De ha így van, miként lehet az, hogy a volt német külügyminiszter, Sigmar Gabriel példásan oroszbarát politikát folytatott, míg a német külpolitika azonnal russzofób irányt vett Merkel új koalíciójának külügyminisztere, Heiko Maas hivatalba lépésével? Melyik a „cui bono” a háttérhatalmaknak?
Harmadik példa: vajon Sebastian Kurz orosz- és Kína-barátsága, valamint Putyin keddi, bécsi látogatása alkalmával kiállása az Oroszország elleni uniós szankciók ellen a háttérhatalmak kedvére vagy ellenére van? Nyilván az utóbbi. De ennek ellenére az osztrák nép akaratát viszi tovább, ahogyan az olasz kormány is nyíltan az oroszbarátság mellett emelte fel a szavát.
Egészen egyértelmű, hogy a látható és láthatatlan nyugati elit hatalma a globális világgazdasági és katonai erőviszonyok függvénye. Ami látványosan változik a kínai, az orosz és a többi, nem nyugati hatalomnak előnyös módon.
Az is egyértelmű, hogy Magyarország számára az erős magyar–kínai és magyar–orosz kapcsolatok mélyítése a nyugati háttérhatalmak minden negatív befolyásának kivédése céljából létfontosságú.
Ezért volt oly fontos, hogy a magyar miniszterelnök tavaly Pekingben a kínai elnökkel megkötötte a magyar–kínai stratégiai szerződést, és hogy normális kapcsolatokra törekszik Oroszországgal.
A magyar jobboldalnak ezt meg kell értenie, és nem elménckednie a „sárga veszedelemről”, hanem tudatosan részt kell vennie például a huszonegyedik század legnagyobb projektjében, a kilencszázmilliárdos kínai Új Selyemút projektben, mert az számunkra ugyanúgy elemi érdek, mint az abban részt venni akaró vagy abban már aktívan részt vevő oly sok országnak.
Vasárnapig tart, és olyan témákat tárgyalnak, mint – első téma – a „Populizmus Európában”, „Oroszország”, „Az amerikai vezetés”, „Szaúd-Arábia és Irán” és az „Igazság utáni világ”. A „Populizmus Európában” téma keretében egészen bizonyosan Magyarországról is szó lesz, hiszen a bilderbergek szellemében író lapoknál ez a kötelező vezérfogalom, amelyet egyetlen cikkben akár tizenöt-húsz alkalommal is megismételnek.
Százharminchárom résztvevő érkezését várják. Közöttük vannak jelenlegi (mint Mark Rutte, holland) vagy korábbi (mint Bernard Cazeneuve, francia) miniszterelnök, de ott vannak a törzsvendégek is, mint Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter és társai. A résztvevők listáját a David Rockefeller által 1954-ben alapított Bilderberg klub hivatalos honlapján is látni lehet. Idén egyetlen magyar résztvevő nem szerepel rajta. De nincsenek rajta kínai vagy orosz meghívottak sem, ami nem meglepő.
Az ilyen Bilderberg-konferencia az az eset, amikor a nyugati és a hazai balliberális sajtó lerántja összes leplét, csadorját és miegyebét. Ők ugyanis, noha más esetekben vijjogva követelik a nyitottságot, „átláthatóságot” és a „demokráciát”, ha úgy látják, kihagyták őket valamiből, illetőleg valaminek a profitjából nem részesülnek akár az általuk elvárt mértékben, akkor általában a totális hallgatásban keresik a menekvést, vagy színlelten, könnyed vihogást mímelve túloznak el valamilyen összeesküvés-mesét, hogy „érzékeltessék”, lám-lám, a jobboldal milyen hülye konteókban hisz.
De most inkább azt igyekezzünk elemezni, hogy mennyire mindenható e bilderberges társaság, amely képviseli mind a háttérhatalmakat, mind pedig a nagyon is előtérben lévő vezetőket. Amelyek nem egy esetben totális lefedésben állnak egymással. Mint a legutóbbi időkben az amerikai Trump-kormány, amely olyan neokon kulcsemberekkel lett „megbénítva” a normális külkapcsolatok kialakítása terén, mint Mike Pompeo külügyminiszter, Wess Mitchell, e minisztérium európai és eurázsiai ügyekben felelős államtitkára, John Bolton nemzetbiztonsági főtanácsadó és Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete.
Tudjuk, hogy hatalmas népszerűségre tesznek szert azok, akik szerint e társaság mindenható, és ellenük fellépni egyrészt felesleges, másrészt lehetetlen. Ami éppen a bilderbergesek malmára hajtja a vizet. Ugyanis ők az ilyen értelmezésnek örülnek, hiszen lebénítja, passzívvá teszi az ellenük lázadni akarókat.
Csakhogy tegyünk fel néhány alapkérdést bemutatóeszközként. A kedves olvasó szerint e bilderberges társaságnak ínyére volt Orbán Viktor és pártja április 8-i, földcsuszamlásszerű győzelme? Nem, egyáltalában nem volt, de szerencsére a magyar nép e háttérhatalmak ellen menetelve dobta be voksát az urnákba. Vagyis a kis magyar nép megverte a nyugati világ háttérhatalmát.
Mint tudjuk, azok, akik e háttérerők abszolút hatalma mellett érvelnek, minden esetben egy adott világpolitikai vagy regionálisan fontos esemény bekövetkezte után – és itt az „után” szón van a hangsúly – visszafejtéssel azonnal „kielemezik”, hogy ez bizony a háttérhatalmak nyomása és akarata miatt volt így. Feltéve minden esetben a „cui bono?” vagy „cui prodest?” kérdést, azaz, hogy az adott fordulat kinek jó és kinek van a hasznára. Majd megadják a választ, amelyből kiderül: persze, e hatalmak kénye-kedvére történt az adott esemény is.
Csakhogy ma már hiába van felül a gálya, igen sokszor a víz akarata érvényesül. Vegyünk egy példát, ami azt mutatja, azok, akik szerint a nyugati háttérhatalmak ma az akaratukat minden esetben keresztül tudják vinni, még soha, egyetlen nappal előre sem tudták megjósolni, mi történik e háttérhatalmak kedvére téve.
Azok, akik május 27-én a háttérhatalmak kőbe vésett befolyása példájaként emlegették azt, hogy az olasz elnök megakadályozta, hogy a választásokon nyertes „populista-szélsőjobboldali” olasz koalíció alakítson kormányt és Carlo Cottarellit bízta meg egy szakértő kabinet megalakításával, miután Günther Oettinger uniós költségvetési biztos is megmondta az olaszoknak, nem a nép, hanem a piac akarata dönt, másnap már ennek éppen az ellenkezőjével voltak kénytelenek érvelni, miután ugyanaz az államelnök összeomolva bízta meg Giuseppe Contét a népakaratnak megfelelő, 5 Csillag Mozgalom–Liga koalíciós kormány felállításával.
Amely pálfordulás hatalmas előnnyel jár nemcsak az olasz népnek, de egész Európának. És nem véletlenül beszélt telefonon június 4-én Orbán Viktor oly örömmel Matteo Salvinivel, az új olasz belügyminiszterrel arról, hogy miként változtatják meg az Európai Uniót.
Vagy vegyünk egy német példát.
Önök szerint a háttérhatalmak utálják vagy szeretik Vlagyimir Putyin orosz elnököt? Igen, utálják. De ha így van, miként lehet az, hogy a volt német külügyminiszter, Sigmar Gabriel példásan oroszbarát politikát folytatott, míg a német külpolitika azonnal russzofób irányt vett Merkel új koalíciójának külügyminisztere, Heiko Maas hivatalba lépésével? Melyik a „cui bono” a háttérhatalmaknak?
Harmadik példa: vajon Sebastian Kurz orosz- és Kína-barátsága, valamint Putyin keddi, bécsi látogatása alkalmával kiállása az Oroszország elleni uniós szankciók ellen a háttérhatalmak kedvére vagy ellenére van? Nyilván az utóbbi. De ennek ellenére az osztrák nép akaratát viszi tovább, ahogyan az olasz kormány is nyíltan az oroszbarátság mellett emelte fel a szavát.
Egészen egyértelmű, hogy a látható és láthatatlan nyugati elit hatalma a globális világgazdasági és katonai erőviszonyok függvénye. Ami látványosan változik a kínai, az orosz és a többi, nem nyugati hatalomnak előnyös módon.
Az is egyértelmű, hogy Magyarország számára az erős magyar–kínai és magyar–orosz kapcsolatok mélyítése a nyugati háttérhatalmak minden negatív befolyásának kivédése céljából létfontosságú.
Ezért volt oly fontos, hogy a magyar miniszterelnök tavaly Pekingben a kínai elnökkel megkötötte a magyar–kínai stratégiai szerződést, és hogy normális kapcsolatokra törekszik Oroszországgal.
A magyar jobboldalnak ezt meg kell értenie, és nem elménckednie a „sárga veszedelemről”, hanem tudatosan részt kell vennie például a huszonegyedik század legnagyobb projektjében, a kilencszázmilliárdos kínai Új Selyemút projektben, mert az számunkra ugyanúgy elemi érdek, mint az abban részt venni akaró vagy abban már aktívan részt vevő oly sok országnak.