Aki sokat álmodott a havasokról

Méghozzá nem is akármilyen havasokról! Az Erdélyiekről. Bizonyára sok ilyen ember van, még talán a jelen Magyarország keleti részén élők között is, akik gyakran álmodnak „odaátról”, még ha sokszor nem is mennek át a havasokig, s tán elég nekik Nagyvárad levegőjébe is beleszippantani, hogy átéljék a hiányt. Igen, a hiányt, mely érzés a trianoni „döntést” követően költözött bele a magyarok lelkébe. S azóta is sokat álmodnak a havasokról. Akiről ezúttal emlékezünk, 1908-ban, január 8-án született és 1998. február 17-én hunyt el, tehát emlékezni róla akár születése, akár halálának évfordulója ürügyén időszerű. Gondolom sokan kitalálták, hogy Wass Albertről van szó, akitől egy rádiós interjúban anno megkérdeztük, ő vajon, onnan a messzi Amerikából álmodik-e még az erdélyi havasokról? Így válaszolt: „Nagyon sokat, különösen ősszel, amikor a szarvasbőgés ideje eljön, akkor nehéz a szívem.”

Nos, nehéz bizony a mi szívünk is, amikor olvassuk ennek a nagyszerű, és sok megpróbáltatáson átment csoda-író könyveit, és most is, amikor születése és halála évfordulóin rá emlékezünk. Százszázalékos bizonyossággal nem tudnám állítani, de talán mégis, hogy Wass Albert a kortárs, vagy inkább az elmúlt száz év írói közül a leginkább támadott, és létét a legaljasabb rágalmakkal „befeketíteni” megkísérlő ellenfelek dühödt acsarkodása kísérte. Erről sok magyar irodalomtörténész írt és beszélt már, okosan megmagyarázva a mindenkori politika szerepét is egy-egy író, tudós, avagy politikus életét illetően. Nos, Wass Albert sem járt jobban. Megkérdőjelezték tehetségét, megpróbálták a politika sarát is rákenni, de nem jártak eredménnyel. Wass Albert ma is sokunk rajongott írója és közéleti embere akkor is, ha emigrációja miatt az ötvenes évek óta már Amerikában élt. Irigyeinek mostanság is csak azt tudjuk üzeni, hogy kár volt akkora energiát bedobni Wass Albert gyalázásába, amennyit beletettek, mert bizony minket, lelkes olvasóit nemhogy nem tántorított el könyveitől, hanem inkább még több ember vált rajongójává. Amikor a Magyar Rádióban elindult a Névjegy c. műsorsorozat, sok-sok hallgató köszönte meg, hogy legalább a hangját megismerhette kedvenc írójának. A vele készített telefonbeszélgetésnek az Üzenet haza címet adta a beszélgetőtárs, Lakatos Pál. Az olvasók tudják, hogy az író a második világháború viharai elől ment el először Németországba, bár az „elmenésben”, mint oly sok ember életében a trianoni döntés is siettette. 1951-ben aztán Amerikában kötöttek ki. Sokan – és ez a magyar történelem ismertében nem csodálható – az Adjátok vissza a hegyeimet című csodaszép könyvét ismerték meg először, amely 1949-ben jelent meg és óriási sikert aratott. Úgy tudjuk, máig is az.

Ahogy említettem a rádiós interjú a kilencvenes évben készült, akkor, amikor sok erdélyi ember, köztük sok-sok értelmiségi hagyta ott Erdélyt, s határokon túlra ment. Amikor a riporter rákérdezett ezen jelenség mikéntjére, Wass Albert így válaszolt. „Az értelmiség menekülését meg lehet érteni, tudniillik, aki otthagyta, azért tette, mert különben az életét hagyta volna ott. Az író azt is megemlítette, hogy „ha magyarokkal beszélgetve megemlítem az önálló Erdély gondolatát, még most is görbén néznek rám, szentségtörésnek tartják. Szerintem ez az egyetlen módja annak, hogy Erdély újra szép és gazdag legyen. Erdély legnagyobb baja, hogy gazdag. Mindenkinek kell. Kellenek a bányák, a természeti kincsek, szépségek, még az erdő is kell. Csak mi, erdélyiek nem kellünk senkinek, különösen az erdélyi magyarok nem kellenek.”

Nos, ez a rövid kis idézet is érthetővé teszi talán, hogy miképpen gondolkozik az, aki sokat álmodott a havasokról. A történelem őrzi titkait. Ám néha a titkok is felszínre kerülnek, s olyankor az ember kezdi jobban megérteni azt a közeget, amelybe tetszik, nem tetszik, de beleszületett. A megértést segíti Wass Albertnek, ennek a különös sorsú és hatalmas tehetségű embernek az összes könyve és írása, ami valaha is megjelent. Hatalmas ajándékot hagyott ránk ezzel. Felbecsülhetetlen értékűt. Sajnálhatja az, aki nem élt vele, azaz nem olvassa írásait. Tehetségébe még a versírás is belefért. Ugye sokaknak nem kell mondanunk, hogy az Üzenet haza című verse milyen mély nyomokat hagyott és hagy sokunk lelkében. Ha vigaszra vágyik valaki ebben a felfordult világban, akkor a magyar költészetet, például a Wass Albert verseit „használja” gyógyszerként. Nem fog csalódni.