Az üzlet, az üzlet

The business of the business is the business, mondta Milton Friedmann Nobel díjas amerikai közgazdász 1973-ban egy vitán, amikor arról kérdezték, hogy mi a véleménye az akkoriban CSR néven elhíresült kezdeményezésről, ami nagy drámai fordulatként reklámozta önmagát. Maga a rövidítés egyébként azt jelenti corporate social responsibility vagyis a nagyvállalatok szociális felelősségvállalása. Ezzel az álságosan cinikus és ócska kezdeményezéssel akarta „leszerelni” a globális hatalmi rendszer a világszerte érzékelhető növekvő indulatot, ami ezekkel a nagy multinacionális cégekkel kapcsolatban egyre inkább megnyilvánult. Azóta ez már ugyan elhalt, de jöttek újak (Inclusiv Capitalism, ESG stb), amelyek csak annyiban különböznek ettől, hogy még cinikusabbak és még hazugabbak, mint a CSR volt. Hogy ki is áll valójában az ilyen „jótékony” kezdeményezések mögött, azt jól mutatja, hogy például az IC meghatározó személyisége Lynn Forester Lady de Rothschild.

Friedmann válasza egyébként egy szójáték, ami azóta szállóigévé vált, és azt jelenti, hogy ha vállalkozó vagy, akkor az a dolgod, hogy profitot termelj, és magas ívben tegyél arra, hogy ennek milyen másokra gyakorolt következménye lesz. Legfeljebb elpusztul mindenki más, végül az egész világ; na, és akkor mi van? A világ ugyan még nem pusztult el, bár a legjobb úton van önmaga elpusztítása felé, ám az ebben a friedmanni szállóigében rejlő lételméleti dilemma ma még fenyegetőbb módon követel válaszokat, mint ezelőtt bármikor. De, mivel „minden rosszban van valami jó” ahogy a Tao vulgárisan leegyszerűsítő, de azért használható alkalmazása sugallja, ebben a rosszban az a jó, hogy a probléma egy eddig figyelmen kívül hagyott dimenziója látszik kibontakozni. Friedmann legalább őszinte volt, és kimondta azt a globális véleményhatalom által agyon hazudott evidenciát, hogy a magát a XIX. század óta kapitalizmusnak nevező, de valójában háromezer éve létező és a modern Nyugat elmúlt hatszáz évét meghatározó létszerveződési mód egy gátlástalan élősködő; de ez van és nincs más!

Természetesen volt és lesz is más, de ebben a háromezer évben az e létmódot irányító erők sikeresen hitették el ennek az ellenkezőjét. Pontosabban fogalmazva az e létmódot megépítő (a konstruktőr helyett itt helyénvalóbb lenne a destruktőr kifejezést használni) globális szuperstruktúra ugyan alapvetően a gátlástalan élősködő logikáját követi, de e komplexumon belül talán létezik egy olyan alakzat is, amely inkább a „bölcs parazita” szerveződési elv alkalmazását tartja helyénvalónak. Ez azt jelenti, hogy az általa gerjesztett permanens létháború folyamatába rendszeresen beilleszt békeidőket, vagyis lehetővé teszi, hogy a gazdaállatként használt világ gyarapodjon, hogy aztán később legyen mit a háború során lefosztani.

Ennek alapján, ahogy azt egy előző írásomban már kifejtettem, akkor lesz béke, ha a béke a parazita számára több profitot hoz, mint a háború. A rendkívül tekintélyes Foreign Affairs című amerikai elméleti folyóirat legutóbbi tematikus száma arról elmélkedik, hogy az elmúlt nyolcvan év, vagyis a Jalta és a „poszt-Jalta” korszak a Nyugat-Római Birodalom bukása óta a leghosszabb békeidő volt. Legalább is abban az értelemben, hogy a világot aktuálisan vezető legfőbb hatalmak között nem volt nyílt és véres nagy háború. Amúgy ez közvetett módon annak a bevallása is egyben, hogy már a Nyugat-Római Birodalom is ennek a „nem létező” sötét energiának a konstrukciója volt, amely háromezer éve uralja az emberi világot. Mindez azt a feltételezést erősíti meg, hogy a világ nem létező urainak érdemes volt ilyen hosszú ideig, nyolcvan évig várni az újabb nagy háborúval, vagy ha úgy tetszik világháborúval, mert így gigantikus értékmezők jöttek létre a békeidőszak során, ám most itt az ideje a háborús lefosztásnak.

Ez így érthető és logikus volna, ám az újabb nyílt és véres konfliktus egy olyan szupertechnologizált világban, amely komplexítását tekintve nem összehasonlítható a nyolcvan évvel ezelőttivel rendkívül veszélyes következményekkel járna. Különösen úgy, hogy e most indított háború során a „nem létező” világerő közvetlenül támadna rá Oroszország gigantikus erőforrás mezőire. Eddig egy Ukrajna fantázianevű sohasemvolt sohanemlesz országot használt katonai platformként, de mivel ez nem látszik túl sikeresnek, ezért a világháborút „saját hatáskörbe” vonná. Csodával határos módon azonban kiderülni látszik, hogy az amerikai elnök, nyilván mégis csak valamilyen „felsőbb utasításra” (vajon ki lehet ez a felső?) halálmegvető bátorsággal szembe fordulni látszik ezzel a stratégiával, és üzleti ajánlatott tett az orosz elnöknek. Vagyis saját hatáskörben az aktuális lefosztás helyett inkább együttműködést és szinergiát ajánl. Azt, hogy fogjunk össze mi hárman (az ajánlat ugyan Moszkvának szól, de Peking is ért majd belőle), forduljunk szembe a gátlástalan parazitával, állandó háború helyett próbáljunk legalább bölcs parazitái lenni a világnak. Ez az egyezség, ami „háromtest” birodalomként írható le, nem lenne ugyan képes arra, hogy ezt az élősködő létszerveződési módot megváltozassa, de arra talán igen, hogy bizonyítsa, a béke jobb üzlet lenne, mint a háború.

Mintha a „globalómának” tennének egy olyan ajánlatot, hogy egyezzünk ki döntetlenben, ne pusztíts el négy hónap alatt, mert akkor velem együtt te is elpusztulsz, hanem inkább változz át egy hosszan fennálló krónikus betegséggé, s akkor akár négy évtizeden át életben maradhatnánk mindketten. Mert az üzletben az az üzlet, hogy üzlet.