Háború és béke

Dante Isteni színjátékának kezdő soraiban egy „nagy sötét erdőt” („selva oscura”) említ, amelyből a (kivezető) „igaz utat nem lelé”. Érdemes tehát kicsit eltöprengeni azon, hogy vajon a mai világunk miként is került ebbe a minden eddiginél sötétebb és fenyegetőbb erdőbe, és ami ennél is fontosabb „ha és amennyiben” ez egyáltalán lehetséges, miként fog kikerülni belőle. Szóval, hogy van-e egyáltalán igaz út, és vajon megtaláljuk-e valaha. Bár ez talán az emberi történelem minden háborújáról elmondható, de erről a mostaniról minden eddiginél jobban, hogy a háború legfontosabb „frontvonala” nem a véres fegyveres összeütközések zónájában van, hanem a narratívák színterén. És ennek van egy nagyon egyszerűen belátható oka, az, hogy nem a valóságos valóság számít, azt amúgy sem ismerheti meg senki, hanem az, hogy melyik szereplő tudja a saját „csinált valóságát” a valóságos valóságként elfogadtatni.

Minden háború alapvetően „business”, mert minden háború legfőbb, pontosabban egyetlen nyertese egy önmagát elrejteni igyekvő érdekcsoport, akinek a legfőbb célja éppen az, hogy a háborút az abban harcolók elemi érdekének tűntesse fel. Minden háború a legerősebb érdekcsoportok harca az erőforrásokért, amelyben természetesen azok szenvednek és pusztulnak el, akik eleve ki vannak zárva az erőforrásokhoz való hozzájutás minden lehetőségéből, vagyis akik eleve a történelmi vesztesek, és a háború nyomán még inkább azok lesznek. Leginkább abból a szellemi erőforrás-áramlásból vannak kizárva, ami megmutathatná számukra, hogy ezek az érdekcsoportok őket is „tárgyként” használják, erőforrásként az erőforrásokért zajló küzdelmek során.

Mindez persze evidencia, annyira az, hogy az ember szégyelli is leírni, csak hát az a helyzet, hogy bármennyire is evidencia, mégis évszázadok óta újra és újra el tudják hitetni a halálba küldött milliókkal, hogy igaz ügyért harcolnak és halnak meg. Ha efelől az evidencia felől vizsgáljuk meg ezt a ma zajló globális háborút, akkor itt is nyilvánvaló, hogy a lényeg, vagyis a valóságos valóság egyelőre elbeszélhetetlen, mert a világot és legfőképpen a világ elbeszélhetőségét lehetővé tevő narratívákat uraló szuperstruktúra minden erre irányuló kísérletet kegyetlenül megtorol. A világot háromezer éve fogságban tartó parazita létmód urai számára egyre világosabbá válik, hogy a nagy történelmi játszmát elvesztették. A világ általuk kifosztott és/vagy elmocskolt erőforrásmezői az összeomlás szélére kerültek, és növekszik az esélye annak, hogy az ezt eltitkolni, illetve hamis magyarázatokkal elfedni akarók narratívái is egyre hatástalanabbá válnak.

A most formálódó „békemegállapodás” mögül felsejlő törésvonalak arra utalnak, hogy a világot irányító „nem létező” erőn belül is lehet némi eltérés e lét-háború jövőjét illetően. Egyre valószínűbb, hogy ez a háromezer éve mindent uraló erő egyes „belső pártjai” hajlandónak mutatkoznak a sokezeréves létmódjukat meghatározó lét-személet módosítására. Az Ukrajna fantázianevű sohasem volt, sohasem lesz ország területén zajló konfliktus, ami csak egy véres frontálzóna, tehát az emberi létezés szempontjából sokkal mélyebb és sokkal fontosabb összefüggést tár fel. Az igazi ütközet azok között van, akik e szuperstruktúrán belül úgy vélik, hogy Oroszország csak egy esetleges és önkényes „konstrukció”, egy lokális uralmi csoport aberrált rögeszméje, ami bosszantó módon elzárja előlük a világ legértékesebb anyagi-fizikai erőforrásmezőit, az ott „termő” energiát, nyersanyagot és termőföldet. Logikájuk szerint mivel a pénz csupán egy általuk konstruált hatalom-esszencia, amit korlátlanul szaporíthatnak, mert mikor „betöltik” a rendszerbe ők egy rövid ideig még valósan létező használati értékeket szerezhetnek általa, például fegyvert, lőszert és zsoldost, ez utóbbi a fegyver és lőszer biológiai „kiterjesztése”, utána meg a korlátlan szaporítás nyomán elinflálódó pénz úgyis semmivé válik a vesztes többség kezében. Ez a destruktív logika sajnos akár újabb „százéves” háborút is eredményezhet. Ezért az ugyan biztató fejlemény, hogy az amerikai és orosz elnök, feltehetőleg a kínai elnök egyetértésével most létrehozni látszik egy olyan megállapodást, ami akár az újabb „háromtest”, mint világhatalmi konstrukció első sikeres „projektje” lehet, de ez egyelőre csak a világfolyamatok felszíni rétegeinek örvényléseit csillapíthatja le.

Ha a kereskedelem, pénz, média, mint hatalom-esszenciák fegyverként való használatára épülő parazita létmód fennmarad, a mindent elpusztítani képes lét-háború fenyegetése a felszín viszonylagos „nyugalma” ellenére állandósul. A legfőbb s legmélyebb szintű kihívás tehát az, hogy létre tud-e jönni az elmúlt háromezer év lét-szemléletének alternatívája. Amíg ugyanis ez nem megy végbe, addig a háború mindig jobb „üzleti megoldás” lesz, mint a béke. És ezen önmagában nem tudnak segíteni a felszínen bármilyen sikeres (ebben az esetben inkább csak annak látszó) békekötések. Persze, mindezt a bábszínházzá, mutatványos-bódévá züllesztett politika aligha tudja megoldani, a még ennél is jobban prostituált tudomány még kevésbé. Ám kiindulni csak abból tudunk, ami van, vagy ahogy kesernyés öniróniával mondhatnánk, a történelem „hozott anyagból” dolgozik. S ez a „hozott anyag” látszik most szétfoszlani. Ma még semmit nem tudhatunk arról, hogy ez az amerikai, orosz, kínai világhatalmi triumvirátus alkalmas „célszerszám” lehet-e az emberiség történetének legdrámaibb létmódváltásához, de az biztos, hogy ma ez az egyetlen remény. Hinnünk kéne benne.