Európa felhőkakukkvára

Von Rundstedt, az öreg porosz arisztokrata, a II. világháború egyik híres és közismerten náciellenes német tábornoka Hitlert rendszeresen csak „cseh tizedesként” emlegette. Miután a közismerten kitűnő képességű tábornok ellenvetéseit nem igazán tartotta magában számtalan alkalommal került összeütközésbe a német diktátorral. Vitáik több olyan bon mot-ot váltottak ki a régi vágású tisztből, amelyek a mai napig visszhangzanak, különösen ha a katonai ügyekbe beavatkozó dilettáns politikusokról van szó.

Ez egyik ilyen történetben, a normandiai szövetséges partraszállás felszámolására irányuló német támadás kudarcáról szóló hírek kézhezvétele után a német főparancsnokságról Hitler bizalmasa, a Lakájnak vagy Bólogató Jánosnak gúnyolt Keitel tábornok késő este felhívta von Rundstedtet. Az akkor a Nyugati Front főparancsnoki tisztségét betöltő idős porosz, arra a kérdésre, hogy most mit csináljanak így válaszolt: „Kössetek békét bolondok! Mi mást tudtok csinálni?” A tábornok válaszára „magától értetődő módon” bekövetkező leváltás után is élesen kritizálta Hitler hagymázas álmait, amikor szembesült velük. A címben szereplő kifejezés is az ő találmánya, németül ez a szó (Wolkenkuckucksheim) még viccesebben hangzik. Olvasva a legújabb „európai béketervet” nehezen elkerülhető az összehasonlítás a náci diktátor által várt és emlegetett csodák és csodafegyverek, illetve az Európai Unió és Ukrajna által tető alá hozott újabb béketerv között.

Különösebb külpolitikai képzettség nélkül is látható az abszurditása annak az elképzelésnek, amely szerint egy totális háborút, különösen egy posztmodern háborút, adott politikai és gazdasági érdekek mentén ripsz-ropsz le lehet állítani, fel lehet függeszteni. A terv, amelynek részletei nemrég nyilvánoságra kerültek, egy olyan helyzetet vázol föl, amelyben Ukrajna szinte mindent meg tudna tartani, amit eddig nem veszített el, ezzel szemben az orosz vezetésnek minden olyan szándékáról le kellene mondania, amelyeket egyébként már elég régóta hangoztat.

Nyilvánvalóan ezen, az alábbiakban bemutatandó elképzelések megvalósulásnak az esélye nem nulla, hiszen amennyiben az orosz társadalom vagy gazdaság 120 éven belül harmadszor is összeomlik, Oroszországnak nem nagyon marad más választása, mint ezeket, a számára egyértelműen kedvezetlen feltételeket elfogadni. Amennyiben viszont nem ez a forgatókönyv valósul meg – és lássuk be, annak jócskán nagyobb az esélye, hogy nem orosz összeomlással ér véget ez a háború –, abban az esetben a lenti felsorolás sokkal inkább egy kívánságlistára, de még inkább egy bevásárlólistára hasonlít, mint bármilyen komolyan vehető tárgyalási javaslatra.

Az első pont, amely az elmúlt háborúk tanulságait figyelembe véve finoman szólva is optimista, arról szól, hogy a megállapodás aláírása után 24 órával teljesen megszűnnek a harcok, és gyakorlatilag a jelenlegi frontvonal melletti tűzszünet, majd béke aláírása következik. Ez önmagában nem is lenne egy ördögtől való gondolat. A kérdés az az, hogy az az orosz hadsereg, amelyik Kupjanszk, Pokrovszk bekerítésével és Mirnográd ostromának a megkezdésével olyan pozíciókba került, amely akár egy évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna, miért menne bele ebbe a feltételbe. Külön csattanója az európai-ukrán elképzelésnek az, hogy ezt a tűzszünetet az az Egyesült Államok ellenőrizné, amelyet a megbeszélésbe és a tervezet kialakításába bele se vontak. Tegyük hozzá, hogy az amerikai jelenlét volt az Ukrajna ellen meginduló orosz támadás egyik fő kiváltó oka. Vajon az orosz vezetés milyen motiváció és milyen vélt vagy valós remény és előny mellett menne bele az amerikai ellenőrzésbe, azaz a tartós amerikai katonai jelenlétbe Ukrajna területén. Egyébként meg az a pont mi más, ha nem Európa katonai tehetetlenségének elismerése?

A következő pont már az eddig többé-kevésbé valószínűtlen koncepciót teljesen az álmok kategóriájába utalja. Ez pedig egy olyan ukrán-orosz megnemtámadási szerződés, amely garantálná, hogy ez a háború nem újul ki. Tegyük hozzá, hogy ilyen típusú megállapodásokat akkor szoktak kötni az államok, amikor katonai, gazdasági, társadalmi kimerültség miatt érdekükben áll. Föltenném a kérdést, ilyen helyzetben melyik érintett országot fenyegeti inkább ez a veszély?

Ugyanígy az álom kategóriába tartozó elképzelésnek lehet nyilvánítani azt a pontot, amely szerint – és az egész koncepció arra épül – hogy a jelenlegi helyzetet kész tényként fogadják el, azaz ne próbálják megváltoztatni a felek. És rögtön a következő pontban már érkezik a cáfolat! A javaslatban ugyanis az is szerepel, hogy Európa legnagyobb atomerőművét, a jelleg orosz kézen található zaporizsjei atomerőművet, először egy harmadik félnek, majd pedig fokozatosan Ukrajnának juttassa vissza az orosz vezetés. Megint felmerül a kérdés, miért és hogyan felelne meg ez a fenti pontoknak, és miért érné meg az Oroszországnak.

Nyilvánvalóan kitér a megállapodástervezet a jelképes és tényleges szankciók feloldására is. Azonban a következő pontban már az orosz-ukrán kárpótlásról beszél, amelyet ismét nehezen látni, hogy miként képzelnek el a Brüsszelben? Hogyan képzelik az orosz, illetve az ukrán vezetés megállapodását akár tényleges, akár szimbolikus kárpótlásban egymás felé? Különösen úgy, hogy az ezután következő pont – eddig meg nem határozott – ukrán biztonsági garanciákról beszél. Megint tegyük fel a kérdést, hogy ha a háború azért indult meg, hogy Ukrajna ne kapjon külső biztonsági garanciákat sem a NATO-tól, sem az Európai Uniótól, akkor ez az orosz fél milyen körülmények között írná alá?

És a csattanó a végén. Az utolsó pont a nyelvi, kulturális és egyéb különbözőségek kölcsönös tiszteletben tartására. De ahogy Magyarország esetében, Trianonnál is, ezek a szépen hangzó elveket ugyan leírták, azonban soha senki az utódállamok területén nem tartotta be őket, és a mai napig sem jut eszébe betartani! És mivel Magyarország nem rendelkezett katonai erővel, hogy a szerződésben vállalt intézkedéseket(!) kikényszerítse, nem is lettek betartva az elmúlt százöt év során egyetlen alkalommal sem. Vajon az európai-ukrán terv miben lenne más? Különösen azért, mert ugyanazok az országok (Nagy-Britannia és Franciaország) vállalnák a „tiszteletben tartatását”, mint a trianoniét?

Innentől kezdve a fentiekben leírt megállapodás lényegében egy diktátumnak felel meg. Emiatt bárki, aki józan gondolkodásra hajlandó, és nem elfogult szemlélő, annak egyértelműen látható, hogy ez egy újabb olyan hamvába holt kísérlet, mint amilyen a Davosba szervezett békekonferencia volt. Annyit tegyünk hozzá, hogy kiegészítve a fronthelyzet változásával, mert azt azért nagyon nehéz figyelmen kívül hagyni.

Egy szó, mint száz, az újabb európai felhőkakukkvár sorsa is jó eséllyel pontosan ugyanaz lesz, mint történelmi elődjéé. Wunderwaffe? Valaki?