Tárgyalások, szankciók, világháborúk

Amikor az ember az orosz-amerikai kapcsolatok alakulását vizsgálja, ez a három fogalom elkerülhetetlenül az eszébe fog jutni. A nemrégiben az orosz olajcégekkel, a Rosznyefttel és a Lukoillal szemben bevezetett amerikai szankciók nyomán azonban a kérdések csak egyre szaporodnak.

Az már korábban is egyértelmű volt, hogy Oroszország gazdaságára 2022 áprilisától nehéz lesz hatást gyakorolni, amíg India és Kína, a korábban Európába szállított energiahordozók jelentős részét megvásárolja. Maga a tény, hogy az Európai Unióval szemben az Egyesült Államok idáig várt ezen terület szankcionálásával egyértelműen mutatja, hogy a Trump kormányzat komolyan gondolta, hogy megállapodik Oroszországgal. Tegyük hozzá amerikai érdekek mellett. Azonban valami megváltozott és az amerikai diplomácia mindent megtesz, hogy a szankciók hatását felerősítse. Az amerikai kormánytagok nyilatkozatai azt az érzést keltik, mintha India és Kína is megingott volna, sőt hátralépne a friss szankciók hatására.

Jelen cikk írásakor, október 27-én, hétfőn délelőtt, még nincsenek megbízható információk arról, mennyire értek célt ezek – a megvalósulásuk esetén az orosz költségvetést súlyosan érintő – szankciók. Az azonban tény, hogy az orosz nem-hivatalos média, a vojenkorok vagy katonai bloggerek komoly terjedelemben foglalkoztak vele. Egyikük véleménye szerint azok a kínai állami finomítók, amelyek jelentős mértékben vásárolnak orosz nyersanyagot, jelenleg csővezetéken kapják a fekete aranyat, és emiatt fogyasztásuk ellenőrzése szinte lehetetlen.

India esetében más a helyzet, itt viszont a nemrégiben rendkívül rosszra fordult amerikai kapcsolatok miatt nem valószínű, hogy India beadná a derekát egy ilyen típusú nyomással kapcsolatban. Bár kérdés, hogy az Egyesült Államok meddig hajlandó elmenni, hogy India egyéb érdekeltségeit megszorongassa.

Eközben Kirill Dimitrijev, az orosz elnök kereskedelemért és gazdasági együttműködésért felelős különmegbízottja pénteken az amerikai médiában arról beszélt, hogy a szankciók által kifejtett nyomásgyakorlás nem éri el a kívánt hatást Vlagyimir Putyin orosz elnöknél. Kerülve a szankciók hatásának konkrét említését kifejtette, hogy az orosz kőolajra vonatkozó szankciók emelik a termék világpiaci árát. Ez azzal jár, hogy mennyiségben ugyan csökken az eladott orosz kőolaj mennyisége, az orosz állam bevétele viszont nem esik vissza. Trump szavazóira utalva megjegyezte: az emelkedő világpiaci árak miatt az amerikaiaknak is többet kell fizetniük a benzinért. Ez utóbbi – ha tartósnak bizonyul – súlyos érvágás lehet Trump elnöknek. A hétvégén (hivatalos megbeszélések számára kissé szokatlan időpontban) lefolytatott tárgyalások véleményem szerint azt mutatják, hogy a nyomásgyakorlási üzenetek (ld. még Tomahawk/Burevesztnyik rakéták kérdése, vagy a Budapesti találkozó körüli herce-hurca) ellenére az USA-nak és Oroszországnak számos területen kellene megállapodnia, és ennek a két vezetés is tudatában van.

Ellenkező esetben az egész világot akár egy 1950-60-as évekhez hasonló fegyverkezési verseny sújthatja. Ez nyilvánvalóan sem a hatalmas államadósságával küzdő Egyesült Államoknak, sem a háború terheit egyre láthatóbban viselő gazdaság miatt aggódó orosz vezetésnek nem érdeke. Vlagyimir Putyin többször is elmondta, hogy nem fogja elkövetni azt a hibát, amit a szovjet vezetés elkövetett, amely az Szovjetunió gazdaságának túlterheléséhez és ezáltal a rendszer bukásához vezetett. Ráadásul a felek több területen továbbra is együttműködnek, például az atomerőművekben használt urán területén. Amennyiben az amerikai szankciók fájdalmasan érintenék az orosz bevételeket, valószínűsíthető, hogy jelentősen csökkenne, vagy akár meg is szűnne az orosz hajlandóság ezen, nehezen kiváltható nyersanyagok szállítására. Akármilyen furcsa, a fentiek akár egy közelgő megállapodás előszelei is lehetnek. És ha figyelembe vesszük azokat a híreket, amelyek az amerikai-kínai vámháború enyhüléséről szólnak, akkor feltűnni látszanak a jelenleg megvadult musztángként száguldó nemzetközi káosz lelassulására utaló jelek.

Persze a fentiek ellenkezője is igaz lehet, és eljöhet a cikk címének utolsó fogalma. Mert egy teljeskörű bizalom-összeomlás – amelynek szintén meg van az esélye –, akár egy második hidegháborút, azaz a 4. világháborút is elhozhatja. Ez utóbbi sorszám nem tévedés, egyre erősödik bennem az elhatározás, hogy a hidegháborút nyugodtan hívhatjuk a 3. világháborúnak. Márpedig, ha másban nem is, abban biztosan egyetért a Föld lakosságának legnagyobb része, hogy utóbbi senkinek nem tenne jót, néhány – már amúgy is – kőgazdag ember kivételével. Hogy is van a mondás: „A háborúban fiatalok harcolnak egymással, akik nem ismerik egymást, és nincs bajuk a másikkal, olyan öregek miatt, akik ismerik és nem szeretik egymást.”