Dippold Pál

Vélemény és vita

Dobrev-féle egyházjog

A Demokratikus Koalíció sajátos módon demokratizálná a katolikus egyházat

A Demokratikus Koalíció sajátos módon demokratizálná a katolikus egyházat. Azzal kezdené, hogy megreformálná a gyónás intézményét. Nevezetesen, bizonyos esetekben arra kötelezné a papokat, hogy a tudomásukra jutott bűnöket jelentsék a hatóságoknak. Mindezt a délceg Arató Gergely és a még délcegebb Dobrev Klára nevével fémjelzett törvényjavaslat hirdette meg.

A különös kezdeményezés jól illeszkedik a balliberális erők elszántan álszent pedofilellenes akciósorozatába. A világ talán legborzasztóbb bűnéből – a gyerekek sérelmére elkövetett ilyen-olyan indítékú borzalmakból – politikai kampányzászlót fabrikálni mocskos gondolkodásmódra utal. A parlamentben pofátlan módon sandáskodó Arató képviselő azt hihette, hogy a Semjén Zsoltot támadó, azóta bebizonyosodott, minden alapot nélkülöző, felszólalása majd jól betalál politikai ellenfeleinél, Zsolti bácsira meg pártjára, a kereszténydemokratákra mér majd ezzel megsemmisítő csapást. És persze minden következmény nélkül tovább pedofideszezheti a Fideszt.

A támadás azonban visszaütött. Az alantas módon meggyanúsítottak büntetőfeljelentéseket tettek hamis vádakért, rágalmazásért. Bizonyíték a piszkos állítások alátámasztására máig nem került elő. Minden jel arra utal, hogy nem is fog.

Mit tesz tehát az a végtelenül felvilágosul demokrata, akit nem lehet kizökkenteni szándékai valóra váltásából? Új, vagyis inkább régi, szerintük jól bevált utakra lép. Nekiugrik a pedofília fészkének minősített egyháznak. A vallás a nép ópiuma, röfögik a marxista tételt, a papok gonosz, kövér, mindenféle szexuális perverzió élvhajhász főszereplői náluk. Le kell tehát számolni velük és intézményeikkel, ez a piszkosul racionális demokratikus kor, a szivárványszínű liberalizmus teljesen feleslegessé teszi őket. Mi az, hogy bárkinek bármiféle titka lehet, ezt belesúghatja a gyóntatófülke rácsán túl ülő pap fülébe, ő meg nem hajlandó továbbadni, amit hallott. Azt mondja rá, hogy az gyónási titok.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megdöbbenéssel értesült a Demokratikus Koalíció törvényjavaslatáról, mi szerint tűrhetetlen, hogy az egyházi személyeknek se bejelenteni nem kell a pedofil bűntetteket, ráadásul nem is tanúskodnak a nyomozáskor vagy a bíróságon. Azt mondja a hadari beszédű Arató, ez nem más, mint jogi védernyő, amivel a Fidesz tovább rejtegetheti az egyházakban is bujkáló pedofilhálózatot. Ezzel egyébként a rágalmak útjáról sem lép le a Demokratikus Koalíció.

A püspöki kar közleménye világosan megfogalmazza, hogy a balliberális beavatkozási kísérlet sem jogilag, sem logikailag nem áll meg. Hiszen az egyházi személyeknek kötelessége jelenteni a bűntetteket és tanúskodni a bíróságon, mint akárki másnak. A gyónáskor hallottakat éppen úgy nem szabad azonban nyilvánosságra hozni, mint ahogy az ügyvédeknek és az orvosoknak is van titoktartási kötelezettsége. Ebben az ügyben is minden részletet a Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék közötti, 1990-ben létrejött megállapodás foglalja magában. A gyónási titok pedig mindig is, most is, több ezer éve az egyházjog körébe tartozik.

A Demokratikus Koalíció mellé felsorakoztak az elszántan egyházellenes segédcsapatok. Például a Hadházy Ákos vezette, a Ferenciek terén heti rendszerességgel tűntetgető aszfaltpartizánok. Leordították a templomkapuban álló ferences szerzetes fejét, a hülye zebrajelmezes elvtársuk berontott az oltár elé, pusztán azért, mert idétlen tüntetésüket harangszóval merték megzavarni.

Így nőtt tehát össze az, ami mindig is összetartozott. A műveletlenség, az erőszak, a múltat végképp eltörölni akaró gonosz szándék.

Kapcsolódó írásaink

Dippold Pál

Dippold Pál

Három papa

ĀMielőtt végképp szétvilágítaná sokat tapasztalt agyunkat ennek a hírnek a fénye, kísérletet tehetünk arra, hogy értelmezzük az esetet

Dippold Pál

Dippold Pál

Furkósbot

ĀAz Erdélyben nótázó Orbán Viktor, aki többek között ezzel ünnepelte a friss magyar Nobel-díjast, kihúzta a gyufát náluk

Dippold Pál

Dippold Pál

Bellacsó

ĀAhogy a jakobinus terror Franciaországban, úgy az antifasisztának nevezett gyilkos alakulatok is állandó szószólói a felvilágosultnak nevezett pokolnak