Globalisták, stratégia meg minden más

Douglas Adams sajátságos brit humorral megírt ötkötetes „trilógiája” kapta „Az élet, a világmindenség, meg minden” címet. Fenti kitűnő poén adta az ötletet jelen cikk címéhez. Azért muszáj erről a kérdésről beszélni, mert a globalisták egyre többször azon gondolatmenet mellett cselekszenek – mert stratégiának azért nem lehetne nevezni – „Hogy csak ne XY nyerjen!”.

Ez legtöbbször ugyan Vlagyimir Putyinnal kapcsolatban hangzik el, amikor felmerül, hogy ugyan mi is az Európai Unió, meg a globalisták célja Ukrajnában. De Sebastien Lecornu francia miniszterelnök gyors bukásával kapcsolatban is felmerül a kérdés, hogy mégis mi a globalisták célja Franciaországban. Ugyanis egyre inkább úgy tűnik, hogy a Macron vezette, En Marche fő célja nem más, mint az, hogy a korábban Jean-Marie, majd később Marine Le Pen által vezetett Nemzeti Tömörülés ne nyerhessen.

Ez pedig stratégiának elég karcsú. Gyakorlatilag a tény, hogy az elmúlt egy évben a harmadik francia kormány kényszerül lemondani, jól mutatja, hogy Franciaországban nem csak gazdasági (zárójegyzem meg a GDP-arányos államadóság átlépte a 116%-ot!), hanem társadalmi problémák is vannak. Elég súlyosak. Emiatt a The Times cikke szerint Franciaország állapota egyre inkább azt az 1950-es évekbeli káoszt idézi, amelyet De Gaulle 1958-as puccsa szüntetett meg, és hozta el az ötödik köztársaságot, amelyet most Macron működése jutattott az összeomlás szélére.

Nagyon fontos hozzátenni, hogy azok a folyamatok, amelyek a francia Nemzeti Tömörülés megerősödéséhez vezettek, már 2017-ben is láthatóak voltak, és az akkor még közeli emléknek számító 2008-as gazdasági válság nyomán a francia lakosság újból Marine Le Penhez próbált fordulni. Ennek a megakadályozására jött létre 2017-ben a hírek szerint a Rothschild hátszéllel rendelkező korábbi szocialista Macron mozgalma. Az En Marche párt – ez a semmiből előrántott szervezet – olyan kevés támogatóval rendelkezett még, hogy az önkormányzati választásokra újsághirdetésekben toborzott képviselőket. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ez a szervezet alakulásakor nem volt más, mint egy álhír, egy fake news, egy internetes csalás, egy hoax. Mégis a mögötte álló gazdasági, és média erőknek köszönhetően 8 évig el tudta kerülni az egyre inkább elodázhatatlannak látszó helyzetet, amelyben a szélsőjobboldalinak mondott, valójában a józan észt képviselő francia Nemzeti Tömörülés kerül hatalomra.

De ahogy ezt a bevezetőben is említettem ez nem stratégia. Nincs pozitív üzenete, jövő képe, csak ellensége. És amikor a helyzet rosszra fordul, ezért nincs is hova visszanyúlnia. Nem ajánl semmit, azon kívül, hogy nem változik semmi. Márpedig amikor a lakosság többsége változást akar, akkor ez nagyon kevés.

Erről a kérdésről azért is fontos beszélni, mert Franciaország lehet az első dominó. Az az első dominó, amelynek a feldőlése precedenst teremthet. Ha végig nézünk Európában, a kontinens nagy részében a rendszerkritikus, hagyományos értékeket képviselő, zárójelben szélsőjobboldalinak kikiáltott pártok irányába mozdul el az választók egyre nagyobb tömege. Egész egyszerűen azért, mert ők ígérik, és ők ígérhetik csak azt a fajta stabilitást, azt a fajta egyensúlyt, amelyre lényegében az Európai Unió épült. Nem túlzás azt mondani, hogy a globalisták ezt a stabilitást és a jólétet kihasználva, lényegében lopakodva átvették a hatalmat és megpróbálták a saját képükre formálni Európát, amely sajnos többé-kevésbé sikerült is nekik. De mostanra túlzás nélkül kijelenthető, hogy az európai lakosság türelme elfogyófélben van. Úgyhogy az eddig alkalmazott stratégiát helyettesítő trükkök, hogy egy klasszikust idézzek „trükkök százai”, amelyekkel sikerült a jó európai nyárspolgárok jóhiszeműségét és jóindulatát kihasználva hatalmon maradni a globalistáknak, nos ezek, úgy tűnik egyre inkább a végükhöz közelednek.

De a kérdés az az, hogy a végén mi marad az egészből, mekkora robbanás lesz az, amely ennek a folyamatnak véget vet, Hiszen az idézett The Times-cikk és a francia sajtó egybehangzó véleménye szerint Macronnak most már mindössze négy választása maradt, kinevez egy baloldali kormányfőt, akit a kommunisták kívülről vagy akár a kormányon belülről is támogatnak. Ezzel nyilvánvalóan a turbokapitalista globalistáknak súlyos gondokat fog okozni, hiszen létfontosságú érdekeiket veszélyezteti. Másodikként feloszlatja a parlamentet és új választást ír ki, amely várhatóan a felmérések szerint a Nemzeti Tömörülés megerősödését hozza. Illetve le is mondhat a hatalomról, ezzel gyakorlatilag beismerve a saját politikáinak kudarcát. Van még egy negyedik forgatókönyv is, amelyben irányvonalat vált, és a Németországban, illetve máshol is látható folyamatokhoz hasonlóan átveszi a nemzeti tömörülés szlogenjeit. És legalább látszatra úgy csinál, mint hogy ha megpróbálná ezeket a jogos követeléseket teljesíteni. Azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy a szavak ideje lejárt, és a francia társadalom, ha még nem is vért, de mindenképpen jelentős változásokat akar.

Még egy dolgot érdemes hozzátenni, hogy amennyiben a káosz folytatódik, egyáltalán nem elképzelhetetlen egy De Gaulle-szerű katonai vagy egyéb erőszakszervezetek által végrehajtott puccs sem. Ugyanis azt végignézni, hogy egy világhatalomból, egy káoszba, fosztogatásba, gyújtogatásba fulladó bukott állam legyen, no azt egyetlenegy nagyobb ország fegyveres ereje sem szokta karbatett kézzel végignézni. Éljen az új De Gaulle és a Hatodik Köztársaság?