Trump és Trianon

Van egy anekdotába illő történet (lehet, hogy valóban anekdota is csupán) arról, hogy amikor a washingtoni magyar nagykövet átadta a hadüzenetről szóló okmányt, a következő párbeszéd játszódott le. – Mi az Önök államformája? Királyság. És ki a királyuk? Nincs királyunk, hanem kormányzónk van. Ki a kormányzó? Horthy Miklós tengernagy. És van Önöknek tengerük? Nincs. Van az USA-val szemben területi követelésük? Nincs. Van valamilyen más országgal szemben területi követelésük? Igen, Ausztriával, Csehszlovákiával, Romániával. És azokkal szemben is hadat viselnek? Nem, ők a szövetségeseink.

Talán ez a kis geopolitikai miniatűr is jól jelzi, hogy amikor a világhatalom lemeztektonikájában drámai elmozdulások játszódnak le, akkor egy nem igazán jelentős ország tragikomikus következményekkel járó döntésekre kényszerülhet. Talán van valami vészjósló sors-üzenet abban, hogy a Trianon száz és a Mohács ötszáz, vagyis 2020 és 2026 közötti téridőben az újabb „világrendszerváltás” hasonló helyzetbe sodorta és sodorhatja még egy darabig Magyarországot, és e helyzetek, döntések pusztító következményei potenciálisan akár súlyosabbak is lehetnek, mint Mohács és Trianon együttvéve.

Az, hogy egy döntés jó vagy rossz, azt nem igazán egyszerű megítélni egy olyan helyzetben, ahol a rövidtávú kényszerek olyan azonnali döntéseket parancsolnak, amelyek potenciálisan életveszélyesek, a hosszútávú következmények megítélhetősége viszont rendkívül bizonytalan. Magyarország most pontosan ilyen helyzetben van, akárcsak a Mohács és Trianon előtt is volt. Minden eddigi elképzelhetőnél komplexebb rendszer a világ, és ebben a szuperkomplex rendszerben minden eddiginél mélyebb és átfogóbb változások mennek végbe. Ráadásul e változások iránya, jellege és sebessége csak igen bizonytalanul ítélhető meg.

Ma már közhely, hogy három nagy ciklus egyszerre ért el hanyatlásának utolsó fázisába, és így a hanyatlás negatív destruktív energiái összegződnek, ami minden szereplő számára rendkívül veszélyes helyzetet teremt. Végleg lehanyatlik Amerika, mint egyedüli világhatalom. Ezzel véget ér a modern Nyugat, mint uralkodó civilizáció hatszázéve tartó világhatalma is. És véget ér az a háromezer éve fennálló létszerveződési mód is, amelynek e modern Nyugat csak egy megjelenési formája volt. E három ciklus hanyatlási energiáinak rendkívül komplex interferenciái egyelőre szinte teljesen kiszámíthatatlanok, így a helyzet megítélése, az e megítélésekre épülő döntések és az e döntésekből adódó cselekedetek eddig soha nem tapasztalt feladat elé állítanak minden döntéshozót. A világhatalmi rendszer struktúradinamikájának átrendeződését Amerika, Kína és Oroszország komplex együttműködése lenne képes stabilizálni, ám ez a folyamat, annak ellenére, hogy mindhárom „test” tudatában van ennek, és verbális megnyilatkozásai során többnyire ezt kommunikálja, de mindeközben e kommunikáció időnként életveszélyes örvényléseket hoz magával. Ilyen volt most az a retorikai fordulat, amelynek nyomán az amerikai elnök az eddigi narratívájával látszólag szembe fordulva minden eddiginél súlyosabb orosz-amerikai konfrontációra utaló nyilatkozatokat tett, határozottan megkövetelve minden európai NATO országtól az Oroszországgal való energetikai kapcsolat azonnali felszámolását. (A dolog persze akár vicc is lehetne, hisz háború és embargó ide vagy oda, az amerikai atomerőművek dúsított uránnal és plutóniummal való ellátása továbbra is teljes egészében orosz forrásból történik, még hozzá zavartalanul.) Miután azonban némi konzultáció nyomán kiderült, hogy Magyarország és Szlovákia számára ez a teljes összeomlást jelentené, így Donald Trump szemben elődeivel, mint például Delano Roosevelttel, aki a hadüzenet idején volt az USA elnöke kicsit mélyebben beleásta magát Köztes Európa és benne Magyarország geopolitika történetébe, megértve, hogy a mai geopolitikai „realitásokért” a legfőbb felelősség éppen az amerikai birodalmat terheli. Így talán van és lesz esélyünk a teljes összeomlás elkerülésére, ám az eset tanulságain mindenképpen érdemes eltöprengeni. Donald Trump retorikájának drámai módosulása ugyanis nemcsak, hogy nem jelenti azt, hogy szembe fordult a Háromtest Birodalom geo-stratégiai konstrukciójával, hanem paradox módon éppen, hogy megerősíti azt. Vegyük észre, hogy bár Trump retorikája látszólag erősen oroszellenes lett, ám amit valójában tesz, vagyis, hogy a retorikán kívül minden támogatást megvont Ukrajnától, éppen, hogy segíti Oroszországot abban, hogy Ukrajna számára az orosz birodalom hozza el a „végső megoldást”. Trump Egyesült Királyságba tett „királyi látogatása” során ugyan satuba akarta szorítani a globális pénzhatalmi rendszer változatlanul igen nagy befolyással bíró brit „hálózata”, ám az látszik kiderülni, hogy destruktív fellépésük csak lassítani tudja a Háromtest Birodalom létrejöttét, de megállítani már nem. A közel jövőben azonban számítanunk kell arra, hogy e destrukció a három megszállási övezetre osztott Európa mindhárom zónájában felerősödik. S mivel a hazánkat is magába foglaló zóna kínai-orosz protektorátus, tehát az amerikai birodalom közvetlenül nem lesz jelen, így a destruktív erő itt főként az orosz energia útjának elvágásával fejtheti ki romboló szerepét. Ez s az a tény, hogy a szomszédos észak keleti zóna jelenti Európa három test általi felosztásának legkényesebb elemét, mert a finn, balti, lengyel, ukrán régió újra orosz befolyási övezet lesz, ahol Amerika csak underdog lehet teszi érthetővé e destruktív erő pusztító dühét.