Nem adom fel!

„Nem adom fel”, énekelte egykoron – ha jól emlékszem - a dacos Rapülők nevű együttes. Azt, hogy aztán feladták-e vagy sem, azt nem tudom, sok idő telt el már azóta, amióta daluk sikert aratott. Mindenesetre a minapi híreket olvasva jutott eszembe az együttes dala, ugyanis az újságokban arról értesülhettünk, hogy Zelenszkíj úr nem adja fel. Hogy mit? Hát a nyomásgyakorlást Magyarországra! Mégpedig azért, hogy hazánk mondjon le a vétójogáról, és támogassa Ukrajna feltételek nélküli uniós csatlakozását. Magyarán egy háborúban nem lévő, s abba belebonyolódni nem kívánó országnak óhajt a „mutogatós bácsi” ismét dirigálni és üzengetni. Fenyegetését meg is koronázta, pontosabban tettekre váltotta, ugyanis pár napja újból megtámadta az ukrán haderő a Barátság kőolajvezetéket. Az üzenet szerintem kétséget kizáróan a mi megfélemlítésünkről szól, ugyanis Zelenszkij úr bizonyíthatóan ellenünk dolgozik, fenekedik, a bosszú vezeti őt. A magasságos Unió meg hallgat. Ennyit arról, hogy ez idő tájt mennyire élhetünk biztonságban, s mennyit számít egy ország szuverenitása. Ez idő tájt semmit. Színfalak mögött folynak a csaták és születnek a háborús tervek, a Zelenszkij nevű báb pedig – óriási háttértámogatással - nyíltan arra játszik, hogy mindenki neki játsszon.

Ám nem adja fel Ursula von der Leyen, a csókos asszony sem, mégpedig a magyarokkal szemben alkalmazott kettős mércét és a hozzá fűződő más igazságtalanságokat sem. Hiszen az is éppen a minap derült ki, hogy a lengyeleknek megtéríti az EU a határőrizet költségeit, nekünk, magyaroknak viszont egyelőre esze ágában sincs ezt megtéríteni. Kettős mércéből jeles, mondhatjuk, s már régóta mondjuk is, de a kettős mérce nemhogy nem szűnik, hanem egyre inkább erősödik. Nem lehet nem látni, és nem lehet tagadni, hogy minden a szuverenitásunk ellen történik a magasságos Európai Unióban. S ezt ők bizony nem óhajtják abbahagyni. Makacsul mondják, és naponta bizonyítják, hogy ők bizony nem adják fel eddigi – velejéig igazságtalan magatartásukat. Tegyük hozzá, már belépésünk óta így viselkednek. Sokan tudják, érzik, hogy a mi országunkat bizony kinézték maguknak egyesek. Jó helyen vagyunk, a közép, azaz Európa közepe az mindig is vonzó volt annak, aki területet akart elfoglalni, mi meg tudjuk, érezzük, hogy a nagyvilágon e kívül nincsen számunkra hely. Ursula von der Leyennek a fentebb emlegetett elképesztő igazságtalansága és törvényszegő cselekedetei napnál világosabban mutatnak a szándékos kettős mércére.

Amikor még éppen csak alakulófélben volt az Európai Unió, az akkori politikusok közül valamelyik, talán a francia Jacques Delors mondta, hogy „nem elégséges egyedül a gazdasági tapasztalatokra hagyatkozni: Európának lelket, lelkületet és értelmet kell adni.” Mit mondjunk? Szerintem egyiket „adni” sem sikerült. Elvenni inkább. Saját nevünkben pedig csak azt mondhatjuk, immár sokéves tapasztalatunkra hivatkozva, hogy mi sem adjuk fel! Mindig tiltakozni fogunk a nyomásgyakorlás ellen, az igazságtalanságok ellen. Nem én mondom, hanem azok a szakemberek, akik hivatásszerűen foglalkoznak az Unió működésével, hogy Európa a legjobb úton van afelé, hogy elveszítse egyik legnagyobb értékét, a rendet és a fegyelmet, a vele karöltve járó szervezettséggel együtt. Ezek helyébe lépett a szabadosság, a szervezetlenség, a rend hiánya, valamint a hedonizmus. Nehéz vitatkozni ezzel a meglátással, hiszen tapasztalataink immár mindennaposok. Rend? Fegyelem? Viccelni tetszenek? Templomokat rongálnak, papokat, tanárokat ölnek, művészi értékeket rombolnak, gyerekeket rontanak meg, beleszólnak olyasmikbe, amihez semmi közük, ugyan hol vannak már az európai értékek? Nem hiszem, hogy tévednék, ha azt mondom, amikor „bebátorkodtunk” az Európai Unióba, akkor még el sem tudtuk elképzelni, hogy jön majd egy idő, amikor veszélybe kerül a haza. Mert bizony eljött ez az idő, amikor minden, ami érték, például a hazaszeretet, a tisztesség, a vallás, a hit, a bizalom veszélybe került. Persze azt sem tudtuk elképzelni, hogy céltáblák vagy éppen boxzsákok leszünk. És azok lettünk. Jóllehet bizony mást vártunk, nem a sandák, a hátsó szándékúak, a haszonlesők és a gyalázkodók dáridóját. Márpedig a világ abnormális része valami olyan üzenetet közvetít nekünk, hogy nem kellenek törvények, ám ha még vannak is, oda se neki, nyugodtan meg lehet őket szegni. Von der Leyeneknek, meg Zelenszkijeknek mindenképpen.

A nagyszerű tudós, dr. Maróth Miklós akadémikus mondta az egyik előadásában, méghozzá jónéhány éve, hogy a szabadosságot immár értéknek kikiáltó Európa könnyen a kontinens végét jelentheti, főleg akkor, ha szembe kerül a Távol-Kelet közösségi szellemével, és az abból fakadó fegyelemmel és fanatikus szorgalommal. Az új európai értéket jelentő korlátlan szabadság nem más, mint haláltánc.” Aki nyitott szemmel jár, az mindezt tapasztalja.

Azt hiszem, nincs más utunk, csak az, hogy semmi áron ne adjuk fel. Ahogy a dal mondja: „Nem adom fel, míg nem robbanok szét, Míg akad egy kerék, mi tovább vihet még, Mi tovább forog még!”