Trump, az üzletkötő, béketeremtő

Mint minden más hasonló kezdeményezés esetében, nem tudjuk, hogy a legújabb békefolyamat hogyan fog végződni. Van azonban okunk azt hinni, hogy a béke elérhető. Most minden a 79 éves, tapasztalt ingatlanfejlesztő, az Egyesült Államok jelenlegi elnökének alkukötési képességein múlik. Ez a békemisszió mintha rá lenne szabva. Az ukrajnai helyzet bonyolultsága – a számos érintett ország, érdek és elvárás miatt – szinte felfoghatatlan. Trump elnök rendkívüli képességgel bír a komplexitás leegyszerűsítésére. Az építőiparban a dolgok vagy megállják a helyüket, vagy elakadnak, vagy összeomlanak – ilyen egyszerű. Ha ebben a logikában hiszünk, akkor reményt adhat, hogy vele az élen valóban lehetséges a béke.

Az alaszkai béke-csúcstalálkozón sok minden rosszul sülhetett volna el, de nem így történt. Ennek egyszerű oka van: Trump elnök üzletkötő. Az elmúlt hatvan évben ingatlanfejlesztőként nap mint nap üzletkötéssel foglalkozott. A Trump Tower New Yorkban magasodik, és világszerte több millió turistát vonz. Egy értelmezés szerint ez a torony a több ezer sikeres üzletkötés eredménye, amelyeknek köszönhetően a torony felépülhetett. Az építőipar egy kemény világ, amelyben Trump elnök nevelkedett, és most megpróbálja a kemény munkával megszerzett tudását és tapasztalatát alkalmazni a globális politikában és a konfliktusok megoldásában. Az amerikai és más országok politikai elitjei inkább megdöbbentek és zavarodottak, mint hajlandóak lennének elfogadni kezdeményezéseit politikai újításként; ehelyett szkeptikusak. Úgy vélik, hogy az ingatlanüzleti modell tárgyalási és üzletkötési technikái nem alkalmazhatók a hagyományos államvezetés és diplomácia területén. Valószínűleg igazuk van. Az ingatlanpiacon nagy a tét, és az eredmények mindenki számára láthatóak. Valószínűleg sokkal tartósabbak is, mint a modern diplomácia eredményei. Ne felejtsük el a Budapesti Memorandumot, amely a hamis remények és a be nem tartott ígéretek katasztrofális következményeinek tanúbizonysága.

Az egyetlen valódi különbség, amelyet Trump üzletkötési stílusa hozott, a nyomásgyakorlás fogalma. A hagyományos diplomácia nagymértékben a szerződések által biztosított bizalomra épít, Trump elnök viszont inkább a nyomásgyakorlást részesíti előnyben. A bizalom gyakran illúzió, amely idővel szertefoszlik. Például Oroszország bízott abban, hogy a Nyugat nem terjeszti ki a NATO-t kelet felé, amikor kivonult Kelet-Európából. Ám kevesebb mint egy évtized alatt a Nyugat új tagokat vett fel a térségből, látszólag megállíthatatlanul. Ezzel szemben a nyomásgyakorlás kézzelfogható és megbízható. Trump elnök számára a kézzelfogható és tartós eredmények számítanak a nap végén. Ez jelenti az igazi különbséget az ő megközelítése és a szkeptikusok, különösen az európaiaké között.Megbízható partnerekkel akarnak üzletet kötni, és háborút indítani azok ellen, akiket megbízhatatlannak tartanak. Trump viszont bárkivel hajlandó üzletet kötni, és úgy véli, hogy a bizalomnak semmi köze a kézzelfogható eredmények eléréséhez. Erről a nyomásgyakorlás gondoskodik. Ha elég nyomásgyakorlási eszköz áll rendelkezésedre, a másik fél be fogja tartani a megállapodás rá eső részét. A tárgyalási folyamat arról szól, hogy fokozatosan építsük a nyomásgyakorlást, biztosítva a kívánt eredmény elérését, miközben a másik felet bizonytalanságban tartjuk egészen addig, amíg az utolsó téglát is a helyére nem tesszük. Sokan ezt a a trumpi alkukötési módszertanra sajátos jellemzőt elviselhetetlennek tartják. Egy kommentátor a Financial Timesban így fogalmazott: „A legrosszabb az a világ, amelyben Trump hol meleget, hol hideget fúj, és mi ebben a világban élünk. A kockázat az, hogy Európa elégséges elkötelezettséget kap az USA-tól ahhoz, hogy önelégültté váljon, de ez nem elégséges ahhoz, hogy biztonságban legyen ellenségeitől.” Az európaiak azt akarják, hogy Trump elnök egyértelmű, következetes és elkötelezett legyen az Ukrajna biztonságának garantálása tekintetében. Természetes, hogy ezt várják tőle, de ő nem tudja ezt megadni.

Ahhoz, hogy tisztán lássuk a globális békefolyamatot, amelynek az ukrajnai béke is része, meg kell értenünk, hogyan próbálja Trump elnök összehangolni a különböző elemeket. Az első fázisban elegendő befolyást gyűjtött. Ezt két dolog újragondolásával érte el: a védelmi és kereskedelmi megállapodásokkal. Nagyfokú bizonytalanságot és kétértelműséget teremtett, hogy növelje a felhalmozott befolyás hatékonyságát. A legjobb példák erre a Perzsa-öbölbeli országokkal, Dél-Koreával, Japánnal és a NATO-országokkal újrakalibrált kapcsolatok. Elhitette velük, hogy az Egyesült Államok kényére-kedvére tesznek, és olyan lélegeztetőgépen vannak, amelyet tetszés szerint le lehet kapcsolni. Ez olyan hatalmas befolyás, hogy egyesek Trumpot „apucinak” nevezik. A vámok és a kereskedelem is ugyanazt a mintát követte, és egy újabb réteget adott hozzá ugyanahhoz a befolyáshoz másoknak, akik Amerika biztonsági ernyője alá nem tartoznak.

A második fázis az egyenlő távolság fenntartása, hogy az Egyesült Államok hiteles közvetítővé váljon a globális konfliktusokban. Trump elnök úgy véli, hogy a katonai beavatkozás révén történő rendfenntartás hatástalan és az adófizetők pénzének szörnyű pazarlása. Alapvetően meg akarja változtatni az Egyesült Államok globális ügyekben betöltött szerepét: a globális rendőrtől a béke kezdeményezőjévé, közvetítőjévé, elősegítőjévé és döntőbírójává. Ezt a politikát félreértették, és úgy tekintették, hogy az Egyesült Államok az izolacionizmus felé tart. Valójában azonban Trump elnök egyenlő távolságot teremtett, amely nélkül a béketeremtő szerep nem lenne hiteles és hatékony. Ez volt az egyik oka annak, hogy az Irán és Izrael közötti 12 napos konfliktus olyan nagy próbatétel volt Trump elnök számára. A háborúzó felek nem értették meg, hogy Trump kormánya béketeremtő szerepre váltott. Trumpnak sietnie kellett, hogy bombázza az iráni nukleáris létesítményeket, hogy megakadályozza Izrael további eszkalálását a konfliktusban. Visszatekintve az irániak valószínűleg nagyon hálásak ezért. Hasonló történt az India-Pakisztán kontextusban is. Modi miniszterelnök kormánya úgy gondolta, hogy Trump Pakisztán felé hajlik, miközben valójában egyenlő távolságot teremtett.

A világ vezetői meglepődtek, és gyakran megdöbbentek az Egyesült Államokkal kapcsolatos visszaesések miatt, mert egy mulandó diplomáciai hagyomány keretein belül működnek, amely azon a meggyőződésen alapul, hogy a politika a szavak betartásáról vagy a képzeletbeli barátságokon alapuló lojalitásról szól. Ez ütközik Trump megközelítésével, amely a kiszámíthatatlanságot és a megbízhatatlanságot tárgyalási taktikának tekinti. Egyes országok elfogadták ezt a valóságot, míg mások vonakodnak ettől. A globális béke és az ukrajnai béke érdekében minél hamarabb elfogadják ezt, annál jobb.

Európa ugyanazzal a félreértéssel küzd az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos álláspontját illetően. Azt szeretné, ha Amerika szövetségesként állna mellé, míg valójában Trump elnök másra törekszik: egyenlő távolságot akar teremteni a konfliktus megoldásának megkönnyítése érdekében. Karl Rove a Wall Street Journalban megjelent cikkében ugyanezt gondolja: „Politikai szempontból három lehetséges kimenetel látszik Trump számára. Az egyik az, hogy az amerikai elnök ugyanolyan keményen lép fel Putyin úrral szemben, mint Ukrajna Volodimir Zelenszkijjével. Ez esetben kulcsszerepet játszhatna abban, hogy Oroszország és Ukrajna olyan megállapodásra jusson, amely tartós békét eredményez.” Lényegében Rove is úgy véli, hogy a konfliktus megoldásához bizonyos mértékű egyenlő távolságtartás elengedhetetlen.

Az egyenlő távolság elve alkalmazható Ukrajna biztonsági garanciáira, miután aláírták a békeszerződést Oroszországgal. Trump elnök cselekedetei és nyilatkozatai arra utalnak, hogy a konfliktus után Ukrajna biztonságának legjobb módja az, ha az Egyesült Államok továbbra is erősen felfegyverzett és határozott közvetítő marad. Ezért nem akarja, hogy a NATO beavatkozzon. Az európai vezetőknek óvatosnak kell lenniük, hogy ne gyakoroljanak túl nagy nyomást Trump elnökre a NATO-val kapcsolatban, sem a békefenntartás, sem Ukrajna tagsága tekintetében. Trump elnök szilárdan hiszi, hogy az Egyesült Államok domináns közvetítőként nagyobb befolyással bírhat a világ ügyeiben. Ennek elérése érdekében az Egyesült Államoknak fokozatosan ki kell lépniük szövetségeikből. Ha sarokba szorítják, az amerikai elnöknek nem lesz más választása, mint hogy a NATO-t kizárólag európai szövetséggé alakítsa.

Hogy elkerüljük ezt a kellemetlen helyzetet, és egyúttal biztosítsuk Ukrajnának a megérdemelt konkrét biztonsági garanciákat, Európának újra kell értékelnie stratégiai logikájának alapvető elemeit, különösen azt a nézetét, hogy Oroszország a bizonytalanság fő oka. Ha Oroszországot állandó fenyegetésnek tekintjük, nem kockáztatjuk-e ezzel a tartós bizonytalanságot? E vélt veszély ellensúlyozására a NATO-tagok a GDP 5%-át kitevő kötelező védelmi kiadásaikat arra fogják fordítani, hogy fegyverkezzenek. A paritás fenntartása érdekében Oroszország is hasonló lépéseket tehet, vagy hivatalos szövetségi megállapodást köthet Kínával, ami azt eredményezné, hogy kínai katonai bázisok jönnének létre Ukrajna és Lengyelország határán. Hogyan növelné vagy garantálná ez Ukrajna biztonságát?

A biztonsági garanciák valószínűleg több problémát okoznak, mint amennyit megoldanak. Először is, az ukrán nép, amely már így is súlyos árat fizetett, nem terhelhető meg egy újabb, a Budapesti Memorandumhoz hasonló garanciával; az csapda volt. Ukrajna semmiért sem mondott le nukleáris elrettentő erejéről. Másodszor, a nyugat-európai országok, mint Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és Olaszország, az ukrán biztonság garantálásának ürügyével erődítményeket építhetnek és hadseregeket toborozhatnak. Oroszország is ugyanezt teheti, ezt előkészületnek tekintve egy esetleges invázióra a magterületein. Ennek következtében Ukrajna a bolygó leginkább militarizált övezete lenne, és az ukrán nép gyakorlatilag elveszítené mindennapi szuverenitását a nyugati katonai tábornokok javára. Valószínűleg katonai övezetekre osztanák Ukrajnát, ami az ország tényleges megszállását eredményezné. Ilyen körülmények között a „biztonsági garanciák” gondolata ijesztő. Ez nem nyújthat vigaszt a békeszerető ukrán népnek három évnyi könyörtelen háború után.

Jelenleg Ukrajna számára a legjobb garancia az lenne, ha Trump elnöknek engedélyeznék, hogy elfogadható megállapodást kössön, amely tartós békét és jólétet hozhat Kelet-Európába. 2020-ban kezdeményezte az Ábrahám-megállapodásokat, amelyek békét hoztak a Közel-Keletre. Ez az egyetlen kezdeményezés Izrael állam megalakulása óta, amely megteremtette az alapot a tartós békéhez ebben a háború sújtotta régióban. Még sok tennivaló van, de a kezdeményezés működik. Trump elnöknek elismerést kell adnunk ezért a hatalmas erőfeszítésért. Akkoriban az arab nemzeteknek azt az üzenetet közvetítette, hogy ne tekintsék Izraelt örök ellenségnek.

Az ellenségeskedésnek vannak határai. A tartós békében nincs helye az ellenségeknek, pláne nem az örökös ellenségeknek. A békét csak aktív együttműködéssel és közös célokon alapuló számos kötelékkel lehet megerősíteni. Franciaország és Németország, amelyek mindketten ugyanabból a frank törzsből származnak, három véres háborút vívtak egymással. Ma egymás exportjának nagy részét egymás között osztják el. Emellett az Európai Gazdasági Közösség kettős motorjának is tekintették őket. Ne feledkezzünk meg a német újraegyesítés sikertörténetéről sem; Nyugat-Németország erős gazdasága volt a döntő tényező. Kelet összeomlása elsősorban gazdasági, nem pedig katonai okokból következett be.

Összegzésként elmondható, hogy minden érintett félnek engednie kell, hogy ez megtörténjen. A tartós béke érdekében engedjék Trump elnököt előrelépni. Ő egy bevált tárgyalópartner, aki szilárd eredményekkel rendelkezik. Eredményei konkrétak és kiemelkedőek. Legutóbbi nyilatkozataikban mind Putyin elnök, mind Zelenszkij elnök egyértelművé tette, hogy bíznak az amerikai elnök által választott módszerben, és hajlandóak alávetni magukat az ő vezetésének a két szláv nemzet közötti konfliktus megoldásában. Nyilvánvaló, hogy a béke a láthatáron van.

A szerző a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója