Előre is elnézést kérek a kedves olvasótól címben szereplő kicsit (nem kicsit, nagyon) túlbonyolított szójátékért. Thanatosz a halál megtestesítője volt a görög mitológiában. Az ő nevéből képzett eutanázia szó („kegyes halál”) a mostanában a globális beszédtérben éles vitákat kiváltó kérdésre reflektáló fogalom, hogy a már úgyis mentehetetlen beteg számára jogilag és erkölcsileg is megnyíljon a további szenvedés helyett az önkéntes halál választása.
Nos, valami hasonló vita van (vagy legalább is lesz hamarosan) az EU és a NATO ügyében is. Nyolcvan év után ideje lenne szembesülni azzal, hogy Európa az amerikai világbirodalom által megszállt kontinens. Ne tévesszen meg minket, hogy ennek a nyolcvan évnek az első (nagyobbik) felében az orosz birodalmat átmenetileg előzékenyen beinvitálta Európa keleti felébe. Ennek a praktikus oka az volt, hogy a magát szocializmusnak nevező brutális politikai kapitalizmus sokkal gyorsabban (következésképpen persze sokkal iszonyatosabb módon) számolta fel a paraszti társadalmat, elvégezve a történelmi piszkos munkát ,és előkészítve a térséget az úgynevezett „rendszerváltás” nyomán létre hozott „igazi kapitalizmus” elegáns megjelenésű, de valójában ugyanolyan kegyetlen kifosztó hidraulikája számára. Az EU (és annak elődszervezetei) valamint a NATO így értelemszerűen a kontinens megszállva tartásának intézményei voltak, vannak, és hogy lesznek-e, nos ez az írás éppen arra tesz kísérletet, hogy feltárja, az amerikai világbirodalom eddig létező formájának megszűnése, és Európa megszállásának gyökeres módosulása miként érintheti majd a megszállás e két alapintézményét.
Az előzményekről csupán annyit, hogy a NATO 1949-es létrehozásától kezdve az amerikai birodalom globális katonai ütőerejének birodalmi ellenőrzés mellett az európai kollaboránsok által üzemeltett részlege volt. Alapvető feladata Európa nyugati részének közvetlen ellenőrzése és Oroszország állandó fenyegetés alatt tartása volt. Az európai integráció pedig a mai Európai Uniós formájáig bezárólag az amerikai birodalmi hatalomgazdaság ellenőrző funkciójának fenntartására, és ha szükséges a kifosztó hidraulika módosítására szolgált. E két ellenőrző intézmény legfőképpen azon őrködött, hogy a megszállt Európa és az orosz birodalom közötti esetleges együttműködést meghiúsítsa. Amikor Charles de Gaulle francia köztársasági elnök komoly bátorsággal az Atlanti-óceántól az Uráliig húzódó Európa vízióját felvázolta, sorsa megpecsételődött. És amikor ezt hangsúlyozandó 1967-ben hat-hétezer tonna aranynak megfelelő dollárt akart rögzített árfolyamon aranyra váltani, akkor arany helyett 1968-ban polgárháborút kapott, 1969-ben lemondani kényszerült, majd 1970-ben meg is halt. De még mindig jobban járt, mint Herrhausern Deutsche Bank elnök, aki 1989-ben vázolta fel Európa keleti felének integrációját az átalakuló Oroszországgal kölcsönös előnyökön nyugvó szoros együttműködésben, mire válaszul az amerikai birodalom már nem érte be holmi figyelmeztetéssel, hanem „lépett”. Így aztán hiába, hogy mindig csak az utolsó pillanatban dőlt el, hogy a három páncélozott Mercedes limuzin közül melyikben utazik a bankelnök, a máig sem ismert bérgyilkos mégis pontosan tudta, hogy mikor kell indítani a detonátort. Ebből a szemszögből talán érthető is, hogy minden német és francia uralmi reprezentáns egyre óvatosabb lett. Angéla Merkel is, amikor a CIA kiszivárogtatta, hogy a legszigorúbban védett telefonját is lehallgatják. Ám óvatosság ide vagy oda mégis csak kialakult a kölcsönös előnyökön nyugvó komplex gazdasági együttműködés Európa és Oroszország között, majd Kína bekapcsolódásával eurázsiai szinten is. Ekkor viszont már nem látszott elegendőnek az egyes renitens európai vezetők „megfegyelmezése”, demonstratív módon komplex háborúval kellett világossá tenni, hogy az amerikai birodalom képes lerombolni egy már kialakult eurázsiai együttműködési rendszert. Ehhez kellett katonai platformként (lőtérként) Ukrajna, de most az látszik kiderülni, hogy az amerikai birodalom elveszítette ezt a háborút, és hajlandónak mutatkozik egyeduralmát felváltani az amerikai, orosz, kínai Háromtest Birodalommal. Ám mindez egyelőre roppant nehézségekbe ütközik két síkon is. Az egyik, hogy a három birodalom közötti tartós egyensúly létrehozása is lassú és bonyolult folyamat, és ezt tovább bonyolítja az, hogy a brit birodalmi „csillagmag maradvány” (ami az összeomló szupernóvák után marad) ahhoz ugyan már nem elég erős, hogy meghiúsítsa a Háromtest Birodalom létrejöttét, de ahhoz még igen, hogy az amerikai birodalom által már feladott háborút, Európa erőforrásainak kiszivattyúzásával tovább folytassa.
A Háromtest Birodalom a következő évtized során felosztja és kifosztja Európát, és ez végleg felszámolja majd a brit birodalom maradványát is. Ma még persze nehéz megmondani, hogy ehhez átmenetileg célszerű lesz-e fenntartani és szivattyúként használnia NATO-t és az EU-t. Bárhogyan is lesz, mindkét intézmény, ha formálisan fennmaradna is, az amerikai birodalom megszálló struktúrájából a Háromtest Birodalom eszközévé válik, legalább is amíg szükség van rájuk. Ma még kissé szürreális elképzelni, hogy miképpen működnek majd az amerikai birodalom megszállási övezeteként megmaradó Nyugat-Európában, a Balkántól Bajorországig húzódó kínai-orosz protektorátusban, ahová mi is tartozunk, és az orosz birodalmi pufferré visszaalakított finn, balti, lengyel, ukrán térségben. Aki ma a jövőről gondolkodik nem árt, ha nem a múlt kivetítésére, hanem inkább képzelőerejére épít.