Abban a hazug világban, amelyben élünk, meglehetősen erős naivitás reménykedni a békében. Pedig az elmúlt hetekben folyvást reménykedtünk. Mikor ezeket a sorokat írom, pár nap, és vége az augusztusnak, s éppen nem a békéről esik szó, hanem újból arról hallunk, hogy egyre durvábban folyik a kényszersorozás Ukrajnában. Mi, magyarok pedig megkaptuk a fenyegetést a háborúba ájult Ukrajnából, először abban a formában, hogy Kárpátalját is támadás érte, aztán meg az ukránok megtámadták a Barátság olajvezetéket, ami a Magyarországra irányuló olajszállítás teljes leállásához vezetett. Ursula von der Leyen csókosa, Zelenszkij úr pedig, aki immár mindig bosszúból cselekszik, lazán megfenyegette országunkat, holott az ukrajnai háborúhoz semmi közünk nincsen. Az Unió vezetőjét persze ez hidegen hagyta, mint oly sok egyéb gondja Európának, amúgy meg tudjuk jól, hogy Európa érdekei ide-oda, ő legszívesebben még ma betolná Ukrajnát az EU-ba.
Nem tudom, az elmúlt három évtizedben hányszor és hányan mondták, mondtuk ki azt, hogy mi nem ezt az Európát akartuk, népiesen szólva: anyám, én nem ezt a lovat akartam.
A mézesmadzag, amit a hazugok elhúztak az orrunk előtt az azt az ígéretet tartalmazta, hogy olyan Európa „teremtődik”, de rögvest, amelyben nem csak Bécsben nyithatunk cukrászdát, de mindenütt, ahol csak kontinensünkön akarunk, továbbá lesz ám itt nyugati demokrácia és jogrendszer is! Aztán nem nálunk nem lett, hanem odaát Brüsszelben. S máig sincs. Hadd ne Eva Kajlizzak, meg Jourovázzak, meg Ursulázzak most, ha törvénytelenségeket akarok emlegetni. Az emlegetett hölgyek és társaik még szabadságot és jogbiztonságot is emlegettek. Tessenek mondani, ezek hol vannak? Mert hogy az EU-ban nincs egyik sem, az könnyen bizonyítható. Van viszont szellemi terror, meg a multikulturalizmus imádata és identitásunk támadása. Annak idején azt tanultuk, hogy a „büszke nő”, azaz Európa három oszlopon támaszkodik. Ez a három oszlop: a Kereszténység, a görög filozófia és demokrácia, valamint a Római Jog. Ha őszinték akarunk lenni, bár lehet, ez büntetendő, akkor nem vagyunk egyedül, akik azt állítjuk, ez a három oszlop bizony összedőlt. Vagy éppen összedőlőben van. A baj az, hogy ha egy oszlop összedől, akkor arra bizony nem lehet támaszkodni. Vegyük is sorra!
Kereszténység. Tudós elmék figyelmeztetnek naponta, hogy a kereszténység nem csak az iszlám invázió miatt /melyről naponta meggyőződhetünk/ van veszélyben, hanem az elmúlt években történt számos, vagy inkább számtalan támadás miatt, hiszen még az is elviselhetetlen volt Európa egyes okosai számára, ha valaki keresztet viselt a nyakában. Emlékszem egy nemzetközi konferenciára, mely nagyjából 20 évvel ezelőtt volt Budapesten, s ott egy osztrák vendég elmondta, hogy az osztrák légitársaságnál az utasok érzékenységére hivatkozva megtiltották dolgozóiknak a kereszt viselését, továbbá a Grüszgott köszönést is tiltották, az is sérti a „másságot”. Arra is emlékszünk, hogy cikkeket írtak az újságokban szerte Európában, hogy az iszlám vallást tisztelni kell, kritizálni, megsérteni nem szabad. Ezt hívták szoktatásnak. Jöttek is a papok, a keresztények meggyilkolásáról szóló hírek jó néhányszor. Mára meg oda jutottunk, hogy a magasságos Európa képtelen kezelni a migránshelyzetet.
Görög filozófia és demokrácia. Nem tudom, ma az iskolákban és az egyetemeken tanítanak- még ilyesmit. Mindenesetre a demokráciának nevezett valami, tapasztalatunk szerint áldemokrácia. Tudós elmék írták meg az elmúlt években sokszor, hogy az EU demokrácia-deficitben szenved, valamint sem a Bizottságnak, sem az Európai Bíróságnak nincs demokratikus legitimációja. Nem vagyok jogász, de aligha cáfolható, ha égbekiáltó bűnöket – lásd Leyen úrhölgy vakcinavásárlási terveit, valamint Kajli asszony korrupciós botrányát – így el lehetett titkolni, majd mismásolni, az nem demokrácia. Szintén jogtudósok vádolták joggal, de eredménytelenül az EU-t, hogy fél a néptől. Ellenzi például a népszavazást, valamint szorgosan csökkenti az államok szuverenitását. Évekkel ezelőtt még az is elhangzott a német biztos szájából, hogy egy népszavazás a mai világban már túlhaladott. Hogy miért, arról a biztos úr elfelejtett beszélni, valami olyan „jópofaságot” is mondott, hogy „a népszavazást ma már csak a tehénfalvakban”, Svájcban alkalmazzák. Jegyezzük meg, hogy a közelmúlt magyar népszavazásait is ellenségesen fogadták a díszes társaságban.
A római jog. Jogtudósaink szerint ez a harmadik oszlop, amelyen Európa eddig nyugodott. Ők állapították meg azt is, hogy a jog és annak a betartása a nyugati világban lassan ismeretlen fogalom. Eva Maria Barkitól, a neves, Ausztriában élő magyar jogásztól hallhattuk évekkel ezelőtt az egyik előadásában, hogy amikor Obama egyszer szemrehányóan odaszólt Putyinnak, hogy nem tartja be a nemzetközi jogot, Putyin így válaszolt: „Bravó, végre észrevették, hogy nemzetközi jog egyáltalán létezik!” A neves jogásznő nem titkolta azt a véleményét sem, miszerint az Európai Unióban már nincs jogbiztonság. Főleg a migrációs invázió óta összeomlottak az állami jogrendszer lényeges pillérei. Azt is előrevetítette, hogy a legnagyobb károkat a migráció okozza, és ezek visszafordíthatatlanok. Már csak azért is, mert jól meg vannak szervezve. Ezt a veszélyt – úgy vélem – a gondolkodni tudó és tisztességes emberek jól látják. A jónéhány évvel ezelőtti konferencián a jogásznő idézte az Európai Bizottság akkori alelnökét, Frans Timmermans urat is, aki azt jósolta: „az emberiség jövője nem fog többé a különböző nemzeteken és kultúrákon alapulni, hanem a jövő egy összekevert szuperkultúra. A jövőben sehol sem szabad homogén társadalmaknak maradnia, a multikulturális diverzitást tudomásul kell vennünk és a tömegbevándorlás ennek a célnak az eléréséhez az eszköz.” Nos, ezek a vélemények mára már „beitták” magukat a mindennapjainkba. Jósolni sajnos nem tudok. Ám, hogy életünk hajdani tartópilléreit, tehát a kereszténységet, a görög filozófiát és demokráciát, valamint a római jogot meg tudjuk-e őrizni, és mércének tekinteni ebben a megbolydult világban, arra nemigen látni garanciát.
Úgy tűnik ugyanis, hogy a tartópilléreket valakik elvitték tűzifának.