Vélemény és vita
Washingtoni valóságshow
Valójában még csak nem is egyszerűen az amerikai és az orosz birodalom összeütközése ez a konfliktus
Donald Trump már az alaszkai találkozó előtt is világossá tette, hogy Victoria Nuland 2014-ben elhangzott félmondata („fuck the EU”, vagyis szalonképes fordításban, kit érdekel az EU) egyértelműen kijelölte Európa világhatalmi státusát, ami azóta csak romlani tudott. Azért tudott csak romlani, mert az Európai Unió uralmi csoportjai a tagállamok és az integráció szintjén egyaránt a tudatlanság és a cinikus kollaboráció olyan állapotában vannak, hogy azt a kevés esélyt sem tudták, merték, akarták („tudjuk, merjük, tesszük”) kihasználni, ami azért jelenthetett volna némi mozgásteret földrészünk számára.
Érdemes elgondolkodni azon, hogy 2003-ban Irak (Afganisztánt követő) amerikai birodalmi megszállása idején a baloldali német kancellár és a jobboldali francia elnök igen határozottan jelezték az amerikai birodalom „mély államának”, hogy mindez súlyosan sérti Európa stratégiai érdekeit, mert lerombolja az akkoriban már kiválóan működő Európa, Oroszország és Kína eurázsiai együttműködési rendszerének térhatalmi struktúráit. Igaz, sem katonai sem a kereskedelem, pénz és média „soft fegyverei” terén nem volt abban a helyzetben Európa, hogy a tiltakozáson kívül bármi mást cselekedhetett volna, de legalább nyilvánvalóvá tette, hogy van önazonossága és önreflexiója, látja önmagát, és látja amint az amerikai birodalom cinikus gátlástalansággal rombolja le mindazt, ami Európa stratégiai célja lehetne. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az akkoriban éppen uniós felvételre váró nyolc kelet- és közép-európai állam, köztük az MSZP-SZDSZ koalíció által üzemeltetett Magyarország viszont a lehető legócskább kollaboránsként azonnal és „egy emberként” fordult szembe a német-francia „tengely” álláspontjával, és támogatta lelkesen az amerikai birodalom Európát lerombolni igyekvő törekvését). Visszatérve az írásom címében is jelzett kérdéshez, vagyis Európa önmagát felszámoló stratégiájának washingtoni végjátékához, a Fehér Házban lezajlott valóságshowhoz, Donald Trump miután érzékelte, hogy az Európa vezető államai és uralmi struktúrái képtelenek felfogni, hogy semmi közük a felszínen ugyan ukrán-orosznak álcázott, de valójában az amerikai és orosz birodalom tektonikai összeütközéseként értelmezett konfliktushoz a maga szokott stílusában burleszk módba kapcsolt, és a legóvatosabban fogalmazva is hülyét csinált a „hét törpéből”. Valójában még csak nem is egyszerűen az amerikai és az orosz birodalom összeütközése ez a konfliktus, hanem a Nyugat és a „nem-Nyugat” mélyebben fekvő tektonikai lemezeinek az összecsattanása (ahol Oroszország is csak a nem-Nyugat előretolt állása), de ennek megértése, szellemi feldolgozhatósága már olyan mértékben van túl Európa „hét törpéjének” intellektuális horizontján, hogy az amerikai elnök ezzel már nem is próbálta terhelni őket. Így nyilván azzal sem, hogy Európa már legfeljebb, mint felosztható zsákmány tételeződik a leeendő Háromtest Birodalom számára, amely Háromtest Birodalom egyszerre próbálja kezelni a két ciklusvég egybeeséséből származó lökéshullámokat.
Az egyik ciklusvég az amerikai világbirodalom évszázadának a vége, ahol ő is menetrendszerűen összeomlik, akárcsak az előző öt világbirodalom, illetve nyugatias modernitás e hat birodalma több, mint félévezredének a vége. (Azt csak zárójelben teszem hozzá, mert ez már igazi világhatalmi science fiction, hogy ráadásul készülődik egy háromezer éve tartó ciklus összeomlása is, ez leegyszerűsítve a kereskedelem, a pénz és a média fegyvereivel a földi élet szövetrendszeréből gyilkos módon kisajtolt profitra épülő létszerveződési mód, de ennek a megragadása a világhatalmi rend „látható” aktorai számára egyelőre értelmezhetetlen.) A lényeg, hogy az amerikai és orosz elnök alaszkai találkozóján az amerikai birodalom elismerte vereségét ebben a proxy háborúban, s szabadkezet adott az orosz félnek a dolgok „lerendezésére”, amit szimbolikusan jelez a munkácsi rakétatámadás, vagyis, hogy ebbe a szabad lerendezésbe az is belefér, hogy Nyugat-Ukrajnában leromboljanak egy amerikai elektronikai üzemet. Ám a jelek szerint az európai „törpéket” irányító erők ezt a szabad lerendezést önmagukra is érvényesnek vélik, amit a Magyarországot is ellátó Barátság kőolajvezeték elleni újabb dróntámadások tanúsítanak.
Kontra, rekontra, szubkontra alapon azonban egyszer csak hirtelen „magától” megtalálódott az Északi Áramlat német-orosz gázvezeték felrobbantója, és az egzotikum kedvéért Olaszországban fogták el, hogy azért ott lent délen is történjen már „valami”. Egy szóval a véres globális szappanopera néha az unalomig ellaposodik, aztán újra meglódul, és így nyer értelmet Donald Trump kissé talányos alaszkai mondata, hogy nem kell tűzszünet a béke eléréséhez, vagyis a háború a béke alatt is zavartalanul folytatódhat, az amerikai globális fegyver-business legnagyobb örömére, hiszen most már az Európára sikeresen rászerelt végtelenített pénzszivattyú működése nyomán nem az amerikai államadósság „plafon” permanens veszélyeztetésével kell „lerendezni” a dolgokat. Mindez így eléggé parodisztikusnak látszik (bizonyos szintig az is), de lassan meg kell tanulnunk, hogy a Háromtest Birodalom létrehozása s beüzemelése nyomán remélhetőleg létrejövő viszonylag stabil világrend ára most még sokáig a világkáosz fokozódása lesz.
Nyugtasson meg minket az a gondolat, hogy ez még mindig a legkisebb rossz, mert a „három test” állandósuló egymás ellen zajló háborúja valóban a „történelem végét” jelentené, de nem egészen abban az értelemben ahogy azt Fukuyama megjósolta.