Görgei Artúr a nemzet meghurcolt és ünnepelt hőse

Világosnál az 1849. augusztus 13-i fegyverletétel főszereplőjének, az akkor 31 éves Görgei Artúrnak a sorsa az utókornak, ma is aktuális tanulságok, áthallások sorát kínálja. Kiderül belőle például, hogy a közhangulat milyen könnyen manipulálható. A sokszoros túlerő láttán a magyar sereg vezetője reménytelennek ítélte meg a hadihelyzetet, a megadással katonái tízezreinek életét mentette meg. Mégis hosszú évtizedekig a „nemzet Júdása”-ként megvetés, gyűlölet vette körül. Vörösmarty Mihály egyenesen silány gazembernek nevezte. A hadvezért a nemzeti tragédia érzelmi sokkja a bűnbak szerepbe sodorta.

Görgeit, az eredetileg vegyész végzettségű utolsó nagy magyar hadvezért a klagenfurti hosszú száműzetéséből az 1867-es kiegyezés után engedélyezett hazatérésénél is ellenséges légkör fogadta. Munkát sehol sem kapott. Öccse, Görgey István sikeres pesti ügyvéd azonban felajánlotta neki a szentgyörgypusztai birtokának gondozását és visegrádi otthonába is befogadta. ( Az y nem elírás, Artúr a szabadságharc indulásakkor áttért az i betűre, amíg öccse megmaradt az eredeti Görgeynél.) Az egykori tábornok vesszőfutása tovább folytatódott, villáját ismeretlenek többször megdobálták, a kapu előtt elhaladók tüntetően nagyot köpve fejezték ki ellenszenvüket iránta.

A megvetésük jeleként a földre sercentők között alighanem olyan, volt honvédek is akadtak, akik az életüket Világosnál éppen józanul gondolkodó fővezérüknek köszönhették. Azonban, amint több mint fél évszázaddal később Babits Mihály megjegyezte „a hála ritka vendég a közélet asztalán.”

És tényleg. Az egykori megvetően köpködők egyik-másik mai utóda napjainkban ott harsoghatja a Sziget Fesztiválon kórusban a tömeggel: „mocskos fidesz!” Az ordibálók természetesnek veszik, hogy a heti bérletért ki tudnak köhögni potom 130 ezer forintot, és a fideszes kormány jóvoltából az otthonteremtési programmal beteljesülhet minden siheder álma, a saját lakás. Csakhogy a történelmi tapasztalatok szerint a politikában a hála helyett többnyire inkább az erős kritika és a teljesíthetetlen elvárások kerekednek felül. Igy működik ez, mióta világ a világ. Már a híres római gondolkodó, Tacitus is kijelentette: „a nép hangja, isten hangja-de csak, ha bölcsen szól.” Bölcsesség pedig a jóba belecsöppent, elkényeztetett, követelőző mai ifjú nemzedéktől aligha elvárható.

A túlerővel szemben több győztes csatát is megvívott Görgei lelkes nemzetőrei annak idején a szabadság kivívásáért rántottak kardot, ma viszont az ország függetlenségének megvédéséért az ütközeteket nem a birodalmi és cári hadakkal, hanem digitális térben a globális pénzhatalommal és az általa dollárral kitömött itthoni „mindenszaristákkal” kell megvívni. Zselézett hajú vezetőjük intésére nap mint nap szitkozódó lájkok özönét – virtuális golyózáport – zúdítanak a regnáló kormány diktatúrájának „birka híveire”. Heveskedésük közepette eszükbe sem jut, hogy diktatúrában az ellenzék börtönben szokott ülni, demokráciában pedig az utcán vitézkedhet.

Görgei története is megmutatja, hogy a felkorbácsolt kedélyek le is higgadhatnak. Személye iránt idővel csökkent az össznépi gyűlölet, a történelmi távolság növekedésével a közhangulat nagyot változott. A „Visegrádi Remete” iránt a harag helyét mindinkább a tiszteletet, a büszkeség vette át. Felismerték katonai zsenialitását, értékelték, hogy mindvégig állhatatosan ragaszkodott az igazához. Születésnapján már virágesővel fogadták, Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond és más tekintélyek is rendszeresen vendégeskedtek otthonában.

Erős dohányos létére a dicsőséges tábornok 98 évet élt meg, 1916. május 21-én Budapesten hunyt el. A Nemzeti Múzeum előcsarnokában ravatalozták fel, és óriási tömeg kísérte utolsó útjára a Fiumei úti sírkertbe. Immáron odafentről az égből nézheti, hogy mai igaz hazafi eszmetársai a mindinkább eldurvuló politikai csatározásoknál mire is jutnak. Rabok legyünk, vagy szabadok? Egy tanácsot bizonyára mindenképpen adna: „a gyűlölet nem pálya!”