Lázin Miklós András

Vélemény és vita

A víz csak huss...

Nehéz eligazodni manapság vízháztartásügyben. Némely zöldek szerint minden tározószerű létesítmény maga a patás ördög, míg mások fönntartásokkal ugyan, de képesek elfogadni a létét. Aztán ugye ott vannak a mérnökök, akiket dettó a lehetetlenséggel határos közös nevezőre juttatni e kérdésben. Egy szeletük új visegrádi vízlépcsőben, másik felük hegyek tetejére álmodott lelketlen és sivár betonteknőkben – népszerűbb nevükön csúcsüzemű tárolókban – látja a boldog villamosjövő kulcsát. Mindemellett akadnak affélék is, akik a visszaállítanák a folyók kanyarulatait, mások pedig még több alföldi és hegyvidéki árvíztározót szemlélnének szívesen a térképen.

S ha mindez nem lenne elegendő, ott lebzselnek a téma körül a koncra váró ilyen-olyan politikusok, akiket kizárólag a percemberkelét, azaz a szavazatmaximalizálás határoz meg, s ennek függvényében őrjítik meg pro vagy kontra a velük szimpatizáló közvéleményt. S persze ne felejtkezzünk el az álcivilekről sem, akik döntő részben külföldi titkosszolgálatok pénzén keltenek hangulatot valami ellen vagy mellett. Márpedig egy víztározó pont olyan, mint az állatorvosi ló – azaz bárhonnan nézzük, lesz rajta valamilyen kórság.

A külső szemlélő meg azon töri a fejét, vajh' mi lehet az a pont, ami ezt a sokféle valódi és „elméleti” szakértőt, idegen érdekekért dolgozó álcivilt és tényleges észérvek mentén aggódót szorosan egybe fűzi, közös nevezőre hozza? Nagy tételben fogadhatunk rá, hogy az „olcsóért”, a „legyen”, a „jár” és az „unalmas” fogalmai biztos ott lesznek a top ötös összesített halmazban.

Azaz a villany mindig „legyen”, alanyi jogon „járjon” és persze adják „fillérekért”. A tények meg eleve „unalmasak”, így nem kell rájuk ügyelni egy csöppet sem. Az ötödiknek pedig megteszi az „én ehhez jobban értek” megfellebbezhetetlen adu ásza.

A víz meg közben csak huss!