Bonyolult

A Parlament házszabálya lehetővé teszi, hogy az a képviselő, aki úgy érzi, hogy valami olyan hangzott el a plenáris ülésen, ami őt személyesen érinti, az kérheti a mindenkori elnököt arra, hogy adja meg számára a válasz lehetőségét. Ezt „kétpercezésnek” szokás hívni a hétköznapok során, mert csupán ennyi idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy a személyében érintett képviselő reagáljon. Nem tudom ugyan, hogy a Magyar Hírlap „házszabálya” mennyit enged meg a személyes érintettség kapcsán, de talán nem esélytelen, hogy ezt a szokásos írásomat ennek szenteljem, noha elolvasása két percnél hosszabb időt igényel.

Az történt ugyanis, hogy azt követően, hogy én is interjúalany voltam Lentulai Krisztián Hotel Lentulai című beszélgető műsorában, ahol felelevenítettem az ifjú Orbán Viktorhoz fűződő kapcsolatomat, ez újra előkerült akkor is, amikor két héttel később maga a miniszterelnök járt a „Hotelben”. Mi több, a személyem akkor is felbukkant, amikor Krisztián neveket sorolt fel, úgy, hogy arra rövid tőmondatos válaszokat várt Orbán Viktortól. És valóban volt, akihez csak egyetlen szót kapcsolt reakcióként, én is ebbe a csoportba kerültem.

E nyilvános válaszom oka most az, hogy ez az egyetlen szó elég talányos „üzenet” ahhoz, hogy egy személyemen messze túlmutató közügy is elbeszélhető legyen általa. A miniszterelnök ebben az asszociációs játékban nevem hallatán kicsit elgondolkodott, majd tűnődve annyit mondott bonyolult. A szó verbális jelentése önmagában nem magyarázza meg, hogy „mi az, ami” bonyolult. A személyem, illetve a személyem szerepe a beszédtérben, esetleg maga az egész pályám, vagy, hogy kicsit fennkölten fejezzem ki magam, életművem egésze, netán a miniszterelnök számára lenne bonyolult kifejteni azt, ami benne velem kapcsolatban megfogalmazódik. A metakommunikatív auráját szemlélve akár mindkettő is lehet, hisz a két megítélés-mező szervesen kapcsolódhat egymáshoz.

A továbbiakban arra tennék kísérletet, hogy megpróbáljam a történés mélyebb rétegeit is feltárni előre bocsátva, hogy nem személyem az igazán érdekes, hanem mindaz, ami a magyar társadalommal történni fog az előttünk álló módfelett kalandosnak ígérkező év során. Ez az Orbán Viktorral készült több, mint hetven perces interjú rejtett üzenete éppen ez volt. Az, hogy miként gondolja a miniszterelnök átalakítani azt a nemzeti nagykoalíciót, ami a Fidesz. Az a Fidesz, amely formálisan egy párt, de valójában a modern Magyarország elmúlt százéves történetének egyetlen sikeres nemzeti nagykoalíciós kísérlete, amelyben legalább egy tucatnyi „párt” van elrejtve. Ám ez a kísérlet a jövő évi választások során történetének legsúlyosabb kihívására kell, hogy válaszoljon majd. A globális birodalmi erők ugyanis elkezdték felépíteni ennek a „negatív lenyomatát”, vagyis egy olyan nagykoalíciót, amely megkísérli elhitetni magáról, hogy ő az igazi nemzeti nagykoalíció, és a Fidesz a „hamisítvány”. Ez a konstrukció az Antall-kormány és az első Fidesz-kormány minisztereit, volt „konzervatív” parlamenti képviselőket és a történelmi mély-SZDSZ prominenseit fogja össze, és professzionálisan felépített hamis narratívájával a Tisza-ideológiai talapzatát jelenítené meg „bizonyítva” ezzel, hogy ez az igazi nemzeti hagyomány hordozója. Így válik érthetővé Orbán Viktor azon törekvése, hogy ezzel a „negatívlenyomat-koalícióval” szemben részben törekvéseik leleplezésével, részben viszont egyes reprezentánsaiknak a Fidesz nevű nagykoalícióba való tényleges vagy szimbolikus beemelésével vegye fel a harcot. Ez részben már egy jó ideje folyamatosan zajlik, a volt SZDSZ számos ismert figurája rendszeres szereplője a kormánypárti (vagyis nemzeti nagykoalíciós) médiának, és a választásokig értelemszerűen egyre intenzívebb lesz is mindez. A Lentulai által előhozott nevekről alkotott asszociációja ezt briliáns módon mutatta meg.

És van még egy fontos fejlemény, két hölgy igen látványos pozicionálása, az egyik Schmidt Mária, a másik Varga Judit. Az előbbit amúgy helyesen az ország legokosabb és legbátrabb asszonyának nevezte, és ezzel megerősítette őt abban a kivételesen komplex, szimbolikus hatalmi pozíciójában, ami nélkülözhetetlen a Fidesz nemzeti nagykoalíciójának az átalakításához. Varga Juditot pedig olyan magasságba emelte, ami után nem volna meglepő, ha a Fidesz választási listáján Orbán Viktor és Kövér László után Varga Judit következne, és a kampányban Orbán Viktor, mint a Fidesz 2026 utáni miniszterelnöke mellett, mint helyettes lenne megnevezve. Mert akkor amellett, hogy a magyar nemzet nevű „nagycsalád” szembe megy majd önmagával a választáson, (Fidesz-Tisza) ennek tükörképeként a „kis Magyar” családon belül is szembe állna egymással anya és apa, ahogy azt Gérecz Attila írta, „mint két pisztolyként egymásra fogott Magyar”. Ez a példátlanul megrendítő dramaturgia önmagában is átrajzolhatná ezt az összecsapást, „nagycsaládi” és „kiscsaládi” szinten egyaránt. Ezzel az interjúval Lentulai Krisztián, ahogy talán ő fogalmazott „kistérségi nagyhatalommá” vált, okkal és joggal. De talán pontosabb volna úgy fogalmazni, hogy Lentulai ezzel a magyar Tucker Carlson szerepét töltheti be, aki fesztelen, természetes derűvel, kedvességgel elemelkedik a hétköznapi politika anyázás-technikai felszínétől. Ez az interjú komplex üzenetnyalábjaival megmutatta a Fidesz, mint nemzeti nagykoalíció elkerülhetetlen és jelentős átalakításának legfőbb irányait. S ha személyemmel kapcsolatban a miniszterelnök a „bonyolult” fogalmát használta, készen állok e komplexitás szolgálatára.