Hova tovább, sírmezők?

Göbbels bizonnyal sírva könyörögne azért a receptkönyvért, amelyből Kijevben dolgoznak. A(z elméletben) megölt oroszok millióiról szóló statisztikai adatokat és a folyamatos visszavonulások és vereségek közben kiadott fanfáros győzelmi jelentéseket, no meg a Moszkva kétségbeeséséről regélő „ultrabiztos” sajtóértesüléseket teljes eszű ember csak egyre növekvő riadalommal, és ami sokkal rosszabb: szánakozva tudja olvasni – míg ezeket Nyugaton sokan úgy tálalják és kanalazzák föl, mintha nem lenne holnap.

Holott immár fényévekre vagyunk túl azon a ponton, ahonnan – már ha az egyén, pláne egy teljes államvezetés kevéssé óhajt az ön- és nemzetpusztításban jeleskedő nácikra és/vagy kommunistákra hajazni – kimondhatták volna, ennyi volt, elég.

Azaz leszögezik, hogy nincs több olyan ifjúnk, akit a frontra küldhetünk elhamvadni, élethosszig csonkává, nyomorékká válni, nem gyártunk halálos kimenetelű presztizsjátékot a Krímből és három megyéből, nem szeretnénk többé zokogó szülőket szemlélni a temetőkben, beismerjük, hogy a nyugati hatalmak újfent csak önös érdekeiket nézték s átvertek minket (is), sem most, sem a jövőben nem küldenek egyetlen katonát a frontra, kisebb bajuk is nagyobb annál, hogy ezt elhúzzák a végtelenbe, a NATO-tagság csak a mesék ködébe vesző tarka lepke – s így tovább le addig a faék jellegű tényig, hogy a több mint két esztendeje beígért hárommillió tüzérségi lőszernek is maximum a negyvenöt-ötven százalékát voltak képesek – másfél év alatt – leszállítani.

Normális olvasatban ez az egész rémálom úgy ijesztő, ahogy van – s az sem vitás, hogy minél tovább húzzák Kijevben, annál rémisztőbb következményekre lehet számítani. Még akkor is, ha legalább a legendák világában legyőznék az oroszokat.

„Emberileg” (és kár lenne félrenézni: anyagilag) persze vastagon érthető e magatartásforma – ha másért nem, hát a politikai és pénzügyi túlélés szemszögéből nézve. Azaz Zelenszkijnek és társainak addig van sansza a hatalomban csücsülni, míg tart a háború. E látószögből az állam és a polgárság jövője érthetően smafu – pedig ha létezne azon a vidéken politikai nagyság, akkor lezárnák ezt az egész szégyent.

Amúgy paradoxon, de a túlélésről pont mi, azaz az „ellenségeik” tudnának beszélni, akiknek máig fájó seb Trianon.