Az EU mindenáron meg akarja buktatni a magyar és szlovák kormányt

Ezt is megértük. Lehet, hogy mostanra az Európai Bizottságnak – és személy szerint Ursula von der Leyennek, a testület elnökének – nem csak Magyarország jelent ellenséget. Szlovákia lassan felzárkózott hazánkhoz, legalábbis ami az Ukrajnával való „energiaháborút” illeti.
Robert Fico ugyanis kijelentette, hogy nem szavazza meg az Oroszország elleni 18. embargós csomagot.

Szlovákia mostani prioritása az, hogy stabilizálja az energiaellátást. Pozsony addig akarja az Oroszország elleni 18. szankciós csomagot blokkolni, amíg nem kap felmentést az orosz gázimport teljes tilalmának leállítása alól.

A pozsonyi kormány előzőleg már szóbeli ígéretet kapott Brüsszeltől, hogy nyomást gyakorol Ukrajnára a gázszállítások fenntartására, persze semmi nem történt. Ekkor még Kijev kezében volt a döntés joga; Zelenszkij a gázimport-szerződés lejártára hivatkozott. Arról persze nem beszélt az ukrán elnök, hogy senki nem akadályozta volna meg a régi szerződés megújítását, illetve új egyezség megkötését.
De hogy ne az ukrán elnökön csattanjon az ostor, Brüsszel kivette a döntés lehetőségét is Zelenszkij kezéből: az ezzel kapcsolatos jogokat magához vonta, és élt is velük.

Tehát az a helyzet állt elő, hogy Magyarország a Török Áramlat révén rendelkezik azzal az infrastruktúrával, amely képes hazánkat megfelelő mennyiségű földgázzal ellátni, csakhogy az új uniós rendelet szerint ezen a csővezetéken 2028. január 1-jétől már nem érkezhet orosz gáz.

Az európai csőhálózat rendszerének egyoldalúsága – a meglévő gázvezetékek főleg észak–déli irányúak – miatt Szlovákia jobban kitett az orosz gáz tilalma okozta problémáknak, mint Magyarország. Ez azonban nem jelenti azt, hogy hazánknak ne lennének majd gondjai, ha valóban le kell szakadni az orosz gázról.
Ráadásul az Európát ellátó egész csőhálózatrendszer hatalmas sebet kapott, amikor 2022-ben felrobbantották az Északi Áramlatot. Akkor még érkezhetett orosz gáz Ukrajnán keresztül a most „tiltólistára” került gázvezetéken.

A brüsszeliták – na és persze Ukrajna vezetése – hamar rájöttek, hogy a délről „befutó” Török Áramlat kapacitása, bár nehézségek árán, de elégséges lehet Magyarország és Szlovákia ellátásához.
A felismerést tett követte, és eddig legalább négyszer megpróbálták felrobbantani a Török Áramlatot. Az ukránok mindig tagadták, hogy közük lenne a merényletekhez, de ha nem ők voltak a tettesek, akkor kik?
Ezek a robbantási kísérletek mind kudarccal végződtek, és céljuk az volt, hogy – akkor még csak Magyarországon, Szlovákia csak később került a célkeresztbe – a gázellátás problémái miatti társadalmi feszültséget a polgári kormány megbuktatására használják ki.
Mindez egy olyan környezetben történik, amikor Brüsszel folyamatosan azzal vádolja Moszkvát, hogy a gázszállítást fegyverként használja az EU tagállamai ellen.

Azért csak meg kellene kérdezni egy felelős uniós politikustól, hogy az orosz gáztilalom minek minősül? Mert az biztos, hogy gazdasági érdekek nem fűződnek hozzá, politikai indítékok azonban annál inkább.
Az egész orosz gázról való leválasztási cécónak van egy rejtett, finoman fogalmazva nem túl korrekt hátsó szándéka is. Ha Magyarország és Szlovákia nem fogja átvenni – mert az EU döntése alapján nem veheti át – a már előzőleg lekötött gázmennyiséget, akkor horribilis büntetést kell fizetni. Az sem kizárt, hogy a hátrahagyott gáz árának száz százalékát. Ezen kívül van még kamatteher, kötbér, jogi kiadások.
Helyben vagyunk: az EU minden eszközt bevet a magyar polgári kormány megbuktatására, illetve Fico eltávolítására a miniszterelnöki székből.
A két ország viszont nem fog engedni. Már csak azért sem, mert ha ezt megteszi, biztos, hogy Brüsszel még súlyosabb megkötéseket akar bevezetni ellene.