Ideje fölsöpörni a padlót

Elképesztően fájdalmas lehet Kijevből nézni, ahogy az Egyesült Államok teljes mellszélességgel beszállt az Izrael és Irán közötti konfliktusba. Sőt, sokkal inkább megalázó, hiszen ha ugyanezt a segélyt megadják az ukránoknak, akkor most nem ott állna a front, ahol. Figyelmeztető jel lehet amúgy az is, hogy az Egyesült Királyság szintúgy belesodródni látszik a háborúba – elegendő csak egy pillantást vetni a szabadon elérhető és publikus Flightradar nevű honlapra, hogy lássuk, mely reptereket használták az amerikaiak erőik átcsoportosítására.

Winston Churchill egyszer azt találta mondani, Angliának nem barátai, hanem érdekei vannak. Ezek most látványosan a Közel-Keletre helyeződtek át, a térség két legforgalmasabb pontjára, a Hormuzi- és a Báb el-Mandeb szorosra. Előbbit Irán, az utóbbit a jemeniek tudják elrekeszteni – s ha ezt megteszik, az egész világot, ha nem is örökre, de pár hónapra-évre biztosan a földre küldik.

Borítékolható, hogy sem Jemenben, sem Iránban nem lesz partraszállás. Túl drága, túl fájdalmas – Afganisztán és Irak árnyékában pedig hátborzongatóan vészjósló. Valakiknek viszont legalább a tengeren ott kell lenniük, hogy a biztonságos vízi közlekedést (minimum úgy nyolcvan-nyolcvanöt százalékban) garantálják. Kik képesek erre? A nagyhatalmak – így az Egyesült Királyság, az USA és a franciák biztosan.

Egy hadiflotta fönntartása akkor is döbbenetesen drága hobbi, ha az egész sereg odahaza horgonyoz. Ám ha kifut (pláne a Föld másik felére), exponenciálisan híznak a költségek. Ilyenkor minden rakéta, lőszer, liter olaj, benzin, robbanóanyag jól jön, a gördülékeny és óramű pontosságú utánpótlás pedig a „legfontosabb” prioritások egyikévé válik.

Majd Ukrajna legfeljebb kevesebbet kap. Ha jut neki egyáltalán, mondjuk, egy iszlamista terrortámadás nyomán, amire már csak a tekintély miatt is illik nyomatékos feleletet adni.

Nehéz leírni, de bármikor beüthet valami efféle szörnyűség a határba.