Haditechnikai írás a cukrászdából: áll a honpolgár a pultnál, és közli, lesz tíz krémes. Eleve nem is köszön, csak bemondja az igényt, gondolván, hogy a tulaj (vagy annak felesége) majd így is kiszolgálja. Mivel a kisvállalkozó hasonképp pénzből él, mint bármelyik olvasónk, így nyel egyet, becsomagolja az adagot – amit a másik unott, nekem erre is fussa’ pofával kicsenget és búcsúszó nélkül távozik.
Túl azon, hogy az ilyen viselkedésű egyén faragatlan kőbunkó, legalább annyira izgalmas tétel az is, hogy magától semmi nem „lesz”. Az efféle mentalitású alakok vélhetően azt feltételezik, hogy a sütőüzembe önállóan (saját lábon) érkezik az összes alapanyag, ami aztán az üstökben magától összekeveredik, átlényegül a kemencében, ahol már eleve kellő hőfok várja, onnan pedig (nem odaégetten) valamiképpen a kész finomságok a pultban reinkarnálódnak.
A míves ízlésű ínyesmester meg csak amolyan pántlika, magyaros dísz a cukrászda honlapján – illetve kizárólag azért „van”, hogy a sutyerákokat is bármiféle körülmények között kiszolgálja.
A „lesz” jelensége amúgy, sajnos, nem köthető végzettséghez, korhoz, nemhez vagy társadalmi álláshoz – sokkal inkább a nagyképűséghez és/vagy a valóságtól való totális elrugaszkodáshoz. Példának okáért itt van, ugye, az EU, amely most éppen a hadiipar fölfuttatására kattant rá. Fontoskodó arcot öltve tett le az asztalra a minap százötvenmilliárd eurót, hogy azt az államok mielőbb elköltsék – csak éppen arról nem akar látványosan tudomást venni, hogy az ipar (köztük különösen annak hadi részlege) nem a vágyak szintjén működik. (Arról nem is szólva, hogy eddig pont Brüsszel fojtotta meg ezt az ágazatot – is – a totálisan értelmetlen szabályaival.)
Szóval lesz tíz tank. Hogy a fém, a páncélba való ritka ötvözőanyag, a legmodernebb digitális technikát magában rejtő elektronikus és optikai célzóberendezés, a lánctalpszem, a torony- és több tucat tonnás harckocsitestet mozgató motor, a kommunikációs berendezés, mesterséges intelligenciát használó fedélzeti számítógép, az üzem- és a kenőanyag, az edzett fogaskerék, a strapabíró vontatókötél, de legfőképpen a tömeges lőszerutánpótlás, a kiképzett személyzet és szerviz honnét „lesz”, nos, az nem igazán tiszta.
Ez meg csak amolyan ráadás: egyetlen üzem sem képes harcjárművet összerakni úgy, hogy egy jó tündér „szimplán csak” leborítja a placc közepére az összes alkatrészt. Az építkezéshez ugyanis kéne minimum olcsó áram, gáz, speciális darukezelő, fűtés, szociális kiszolgálóhelyiségek, tisztességes és értékálló fizetés – de leginkább nagy számú mérnök és szakdolgozó.
Utóbbi kettőből pedig pont akkora a hiány, mint tisztelettudó vásárlóból a cukrászdában.