Hová kerüljön a nemzeti víztározó?

Furcsa jószág az áram. Eleve láthatatlan, nem mellékesen életveszélyes, továbbá (a többségnek) érthetetlen a mibenléte. Az sem egészen tiszta sokaknak, hogy miért nincs belőle korlátlan mennyiség, amikor ott a falon az a fránya konnektor?

Lapunk, ugye, nem a Science, így talán elég ennyi: roppant száraz és unalmas fizikai tények írják le, hogy miért gyullad ki rögvest a haver által fölszerelt kismegszakító, amikor kora este az egyszerre üzemelő mikro-tévé-WiFi-játékkonzol-két tucat telefon- és tablettöltő-bojler-vasaló-asztali- és hordozható PC plusz nyélgázon dübörgő légkondi mellé apu még a padlót fogott akkumulátorral bíró villanyautó töltőjét is áram alá akarja helyezni a III. emeltről kilógatott szélfútta hosszabbítón keresztül.

Lehetőleg rikító narancsszínű tucatáru, occón' vett zsinóros termékkel.

Ugyanis abban a lakásban, ahol 10 (16) Amper a „falból kivehető” maximális áramerősség, a tizenegyedik (tizenhetedik) nem, vagy csak látványos fény- és füstjelenségek kíséretében fog – pár másodpercig – sikerülni. Aztán jön a setétség'...

A hálózati áramnak (népszerűbb nevén kettőhúsznak – ami korunkban már inkább kettőharminc) aztán akad még egy zsenánt tulajdonsága: nem lehet úgy tárolni, mint a kosárban az almát vagy a kamra alsó, hűvösebb polcán a krumplit. Azaz egy adott ország villamoshálózatába mindig pont annyit kell betenni, amennyit a népek és az ipar aktuálisan kivesz. Másodpercre pontosan, fázishelyesen – különben jön a pokoli összeomlás, mint amit a minap Portugáliában és a spanyoloknál láthatott a világ.

Nem fokozva a középiskolai fizikát, hamarosan vége az órának – de még előtte ugorjunk le csöppnyit Paksra, ahol az ország áramának úgy közel felét „gyártják”. A világ egyik legdrágább dolga egy atomerőművet rángatni – azaz a sugárzó rudakat ki-be húzogatni a helyükről. Márpedig ezt naponta akár többször is meg kell cselekedni, hiszen ahogy fentebb is megemlékeztünk róla, az áramból is néha több, máskor meg kevesebb szükséges – s ezt valahogy le kell(ene) követni.

Ma ez úgy néz ki, hogy (jellemzően) a szlovákok eladják nekünk drágábban azt, amit (gyakorta) amúgy mi termeltünk, csak akkor éppen nem kellett a kutyának sem. Nekik ugyanis akad pár ötletes raktáruk – amolyan hegyteteji mödanszié', ahová az olcsó áram idején fölszivattyúzzák a környékbeli folyók/tavak vizét, majd amikor igény van rá, szépen leengedik és a turbinákkal termelt áramot pedig csekély felárral dobra verik.

Na, nekünk is kéne ilyen medence. Minimum egy, de inkább több. Csak hát hová, melyik hegycsúcsra helyezzük? Mert abban, ugye, megegyezhetünk, hogy lehetőleg csakis a szomszédba, ne „mellém”.

Olcsó áram viszont mindig legyen, mert az alanyi jogon „jár”.