Megint jönnek, kopogtatnak. Bár a kezdés lírai, a tartalom egyáltalán nem lesz az. Az alkotmányjogászkodók megint felbukkantak, ahogy tették 2021-ben, sejtetve, ha nyer is a Márki-Zay vezette ellenzéki összefogás, az biztos, hogy kétharmaduk nem lesz. Ennyivel lehet ugyanis csak módosítani az alkotmányt, amit ők – a jogállam „nagy hívei” – mindenáron meg akartak valósítani, hogy gátlástalan terveiket ezzel a főbenjáró gátlástalansággal tudják meg valósítani. Fleck Zoltán, Vörös Imre, Lengyel László és Bárándy Péter „Demokráciát és jogállami alkotmányosságot!” címmel közölt közös esszéje alapján a terv lényege, hogy egy új, a jelenlegi ellenzék által leuralt Országgyűlésnek az első ülésnapján át kell vennie az Alkotmánybíróság jogkörét. Ezután a Lengyelországban most tapasztaltakhoz hasonlóan egy országgyűlési határozattal és a szükséges választói legitimáció hiányában, egyszerű többséggel érvénytelennek vagy semmisnek kell nyilvánítania az egész jogrendszer alapját képező Alaptörvényt, illetve a rendszerváltás óta érvényben lévő kétharmados törvényeket.
Az alapvetően a politikai baloldalhoz köthető jogászok azon elképzelése, miszerint az Alaptörvény kétharmados támogatottság nélkül is megváltoztatható vagy hatályon kívül helyezhető, súlyos jogállami és alkotmányos aggályokat vet fel. Az Alaptörvény maga rögzíti, hogy annak módosítására vagy új alkotmány elfogadására kizárólag az Országgyűlés kétharmados többségével van lehetőség. Ifj. Lomnici Zoltán szerint minden olyan próbálkozás, amely nem a kétharmados szabály alapján kíván új alkotmányos rendet létrehozni, alkotmányellenes lenne, és egyúttal sértené a magyar állam demokratikus működését és jogállami berendezkedését. Az ilyen kísérletek a hatályos jog alapján semmisnek tekinthetők, és hosszú távon alkotmányos válságba sodorhatják az országot. Fleck Zoltán például 2024-ben a Klikk TV-nek dicsérte a Lengyelországban végbemenő folyamatokat. A baloldali jogász a következőképpen fogalmazott: „Van egy fantasztikus külső példa, Lengyelország esete, ahol látszik, hogy a Tusk-kormányzat mindent megpróbál, hogy visszaállítsa a lengyel demokratikus jogállami berendezkedést.”
Ez szerintük a demokrácia, ugye, ami egyből jogtiprással kezdődik.
Emlékezhetünk, itt is olvashatta az olvasó írásaimban a Magyar Hírlapban, hogy Fleck Zoltán már a 2022-es országgyűlési választásokat megelőzően kijelentette, hogy miután szerinte nem lehet jogállami módszerekkel leváltani a Fidesz rendszerét „nagy valószínűséggel egy ’22-es ellenzéki győzelem után, időlegesen le kell mondanunk a jogállam tiszta érvényesüléséről”. A jogtiprás tervét tehát, amire készülnek, ő maga is elismerte.
Egy két példa, mi történt Lengyelországban. Egy héttel azt követően, hogy a Tusk-kormány letette az esküt, a kulturális miniszter, Bartłomiej Sienkiewicz a cégtörvényre hivatkozva kezdeményezett változást a lengyel közmédia élén, aminek erőszakkal szerzett érvényt. Maga a cégbíróság sem volt hajlandó átvezetni a kért változtatásokat, végül a média formális felszámolása útjára terelték az ügyet, de az erőszakos hatalomátvétel előtti állapotokat természetesen nem állították vissza. A miniszter egy sebtében elfogadott parlamenti határozatra hivatkozott, amely semmilyen törvényi erővel nem bírt.
Más. Bő egy év alatt három képviselőt tartóztattak le, ebből kettőt, a korábbi belügyminisztert, Mariusz Kaminskit és munkatársát, Maciej Wąsikot egy olyan, korrupcióüldözés során elkövetett hivatali túlkapással kapcsolatban, amelyet illetően korábban kegyelmet kaptak. Arra hivatkozva rendelték el letartóztatásukat, hogy azelőtt kaptak kegyelmet, hogy törvényerőre emelkedett volna az ítélet. Kaminski a fogságban éhségsztrájkot tartott, és elmondása szerint kimerítette a kínzás fogalmát, hogy annak ellenére kényszerétkeztetést rendeltek el nála, hogy már napvilágot látott a hír, Andrzej Duda köztársasági elnök ismét kegyelmet ad nekik. A politikus hiába mondta a fogvatartóinak, hogy pár óra múlva szabadlábon lesz, és az orrán keresztül történő táplálás teljesen fölösleges fizikai fájdalmat okoz neki. Később álláspontját megerősítette a Lublini Bíróság is.
A harmadik képviselő Marcin Romanowski, korábbi igazságügyiminiszter-helyettes, aki nemrég politikai menedékjogot kapott hazánkban. Azzal vádolják, hogy az Igazságügyi Alapból rá bízott forrásokkal visszaélt. Védekezése szerint a kérdéses beruházások és programok megvalósultak, máig megtekinthetők. (Magyarország az ügyet magát nem vizsgálta a politikai menedékjog megadásakor, a döntést aszerint hozta meg, hogy megalapozottnak látta: nem biztosítottak a pártatlan elbíráláshoz való jogai.)
Fleck, Vörös, Bárándy, Lengyel is az orrán keresztül akarhatja táplálni a nekik nem tetsző magyarokat. S ebben Magyar Péter segítségére vannak, aki ezt a „segítséget” elfogadja.
Pokolba a szondatápszerekkel!
A szerző újságíró