Már nem is csodálkozunk azon, hogy a liberális demokrácia egyik zászlóshajójának számító Németországban palesztinpárti tüntetők félholttá vernek és taposnak egy rendőrt. Nemrég az ezres tömeg Izrael- és rendőrellenes jelszavakat ordítva fejezte ki nemtetszését az őket feltartóztató hatósági emberekkel szemben. Meg úgy általában mindenkivel szemben, legfőképpen a zsidó állammal, benne a zsidó emberekkel kapcsolatban. Senki nem lepődik meg arrafelé azon, hogy éppen Németországban, a nem is olyan régen még a zsidókat milliószámra elpusztító egykori nácik hazájában egyáltalán szóhoz juthatnak az efféle tiltakozó alakulatok.
Azt szajkózzák a hír hallatán, hogy a fényes demokráciában nincs fontosabb a gyülekezési és véleményszabadságnál. Ha bárki erről mást mond, az azonnal náci. Ennek a minősítésnek mostanában leginkább használt neve: putyinista. Amúgy inkább vagyunk azok, mint rendőrgyilkosok.
Berlin Kreuzberg negyedében tehát a palesztinbarát tüntetők dobálták a rendőrsorfalnak a sörösüvegeket. Aztán nekirohantak a hatósági embereknek, egyet közülük behúztak a tömegbe, földre rántották, ütötték, verték és megrugdosták. Mindezt azért tették, mert a rendőr ki akart emelni közülük egy, még a többieknél is erőszakosabb demonstrálót. Társai kimentették a súlyosan sérült, mondhatni félhalott – hiszen újra kellett éleszteni – rendőrt, és kórházba vitették. Tizenegy másik társuk is megsebesült. Az Izrael-ellenes megmozdulás aztán elég sok idő múlva meg vízágyúzás után szétoszlott. A palesztin kendős, többnyire nem éppen szőke és kék szemű németnek tűnő, sajátosan tiltakozó emberek hazamentek.
Az eset után működésbe lendült a politika is. A szövetségi belügyminiszter, hasonlóan több magas rangú társához, elítélte az eseményeket. Alexander Dobrindt bundestagi beszédében ki-bejentette, hogy az efféle rendőrellenes erőszak nem egyedi jelenség. „Ez sajnos nem egyszeri eset, hanem újra és újra megtörténik.” Remek észrevétel. Miként az is, hogy a miniszter jobb felszerelést és politikai támogatást kért a parlamenttől a rendőrségnek. Volt olyan belügyi szenátor, aki egyenesen sokkolónak nevezte a történteket. Jogállam elleni támadásnak minősítette, és bemondta az őszintét: „Aki a rendőrökre támad, mindannyiunkra támad.” Egy szociáldemokrata párttársa még ennél is tovább ment, szerinte rendőr elleni gyilkossági kísérlet történt. A tüntetők meg elveszítették kapcsolatukat a demokráciával és a közjóval. Hallatlanul fontos politikusi mondatok ezek, ettől aztán a tüntetők legközelebb szelídebbek lesznek. Egy derék zöld parlamenti képviselő összetettebben látta az esetet. Úgy fogalmazott, a rendőri erőszak esetleges eseteit is fel kell tárni, ugyanakkor elfogadhatatlan, ha valakit a földre tepernek és féktelenül ütlegelnek.
Mit üzen nekünk, magyaroknak a berlini eset? Jogállamvédő, véleményszabadsági erőszakos tüntetőkből nálunk sincs hiány. Jó, derék hídfoglalóink és forgalmidugó-készítőink még nem tapostak meg egy magyar rendőrt sem. Most még csak ordítanak, lökdösődnek, ülősztrájkolnak és vörös festéket locsolgatnak a nekik nem tetsző épületekre. Talán nem is kell nálunk attól nagyon tartani, hogy a berlinihez hasonló durvaságú összecsapások bekövetkeznek.
Már csak azért sem, mert Magyarországon a palesztinpárti tüntetéseket már jó régen betiltották.
A szerző író