„Sajnos a mai Oroszország bizonyos tekintetben úgy viselkedik, mint egykor a náci Németország” – mondta Petr Pavel cseh köztársasági elnök a második világháború befejezésének 80. évfordulóján. Mostanában az Európai Unió „progresszív” irányát magukénak valló politikusok előszeretettel bélyegzik meg mindazokat, akik bármilyen formában másként gondolkodnak. Valami olyasmi történik, mintha a náci jelzőt amolyan verbális fegyverként használnák. Nem vitás, hogy akire ezt sikerül rásütni, az biztos, hogy kényelmetlenül érezheti magát, még akkor is, ha semmi köze sincs a gyilkos ideológiához. A sikeres billogozást ugyanis rendszerint társadalmi kirekesztés követi, a magára maradottság érzése ejti foglyul mindazokat, akik egy ilyen akciónak a szenvedő alanyaivá válnak.
Most éppen Oroszország, pontosabban az ottani politikai felépítmény kapott a cseh államfőtől ilyen minősítést. Azért Petr Pavelnek felelősen el kellene gondolkodni azon, hogy mit beszél és annak milyen következménye van. Elhisszük, hogy meg akar felelni a brüsszeli bürokrácia beteges oroszellenességének, de talán gondolhatott volna arra is, hogy minden háború egyszer befejeződik, ezzel sem lesz másként, és előrelátó módon Amerikában már az orosz kapcsolatok újraélesztéséről elmélkednek.
Meg azért is nonszensz ez az Oroszországot „sújtó” minősítés, ha már a második világháború 80. évfordulójáról beszélünk, mert éppen az akkori Szovjetunió szenvedett a legtöbbet a náci Németország megszállásától.
Ebben az összefüggésben érdemes megjegyezni, hogy az akkori ukrán tagköztársaság ugyancsak komoly veszteségeket szenvedett a náci Németország által. És akkor most nézzük meg a mostani helyzetet. Miközben Oroszországban szigorú törvények tiltják a náci ideológia terjesztését, ugyanezt Ukrajnában bárki nemcsak szabadon, hanem még államilag támogatva is megteheti.
Olyannyira, hogy az ukrán lakosság adóiból finanszírozzák annak a Stepan Banderának állított szobor költségeit, aki a nácik által megszállt Ukrajnában a németekkel együttműködő Ukrán Nacionalisták Szervezetének volt a vezetője.
És persze akkor jön a „szerecsenmosdatás”, hogy Banderát a németek koncentrációs táborba küldték. Csak ezt ne kellene hallanunk, mert azért került oda, mert egy formailag független, ám a gyakorlatban a hitleri Németország bábállamaként működő országot akart létrehozni. Berlinben ezt a tervet lázadásként értékelték.
Érdekes módon az ukrán náci „kurzust” az EU vezetői és azoknak az országoknak a felelős politikusai, akik önként és dalolva behódoltak a brüsszelitáknak, soha egy szóval sem kritizálták.
Most térjünk vissza Csehországhoz és annak elnökéhez. Mert hogyan is folytatta Petr Pavel az évfordulós beszédét? Sürgette a cseheket, hogy emlékezzenek azokra, akik az elnyomás és az igazságtalanság ellen harcoltak, és akik gyakran ezért az életükkel fizettek, utalva ezzel egykori honfitársainak a megszálló nácik elleni akcióira.
Azért a cseh elnök sem megy a szomszédba egy kis csúsztatásért. Ugyanis a második világháború alatt a cseh lakosság jelentős része – tisztelet azoknak, akik valóban életüket áldozták a németekkel szembeni ellenállásnak – együttműködött a németekkel. Ha a cseh elnök az emlékezet fontosságra hívja fel az ország polgárait, akkor mi ugyanezt javasoljuk Petr Pavelnek is. Idézze fel Winston Churchill néhai brit miniszterelnöknek akkori mondandóját, amit a Londonba székelő csehszlovák emigráns kormányhoz intézett: ha a csehek, ilyen szorosan együttműködnek a németekkel, a háború után megkérdőjeleződnek Csehszlovákia határai.
A szerző főmunkatárs