Igazságtalanságok

Thomas Mann legidősebb lánya, Erika naplójegyzeteiben az áll, hogy apja nem egyformán bánt a gyerekeivel. Példaként azt az esetet említi, amikor az első világháború nélkülözései idején a gyerekek egyszer találtak egy fügét, és azt gondolták, hogy a szülők igazságosan osztják majd el közöttük. Thomas Mann azonban az egészet Erikának adta, mondván, nem árt már idejében hozzászoktatni őket az élet igazságtalanságaihoz.

Még ha fájónak érezzük is Thomas Mann gesztusát, vitathatatlan, hogy igaza van: a világ igazságtalan. Ezzel a tőmondattal kell együtt élnünk elménk megvilágosodásától a halálunkig. És azt sem tagadhatjuk, hogy az igazságtalanság természetesebb állapot, mint az igazság. Ha nem tudunk élni ezzel a bizonyossággal, eleve vereségre vagyunk kárhoztatva. Rejtő Jenő író szerint: „Az igazság… sokszor titokban marad… De az igazságtalanság… mindég kiderül… A többit majd odafenn… zárt tárgyaláson.” Ezzel is szembe kell néznünk. Kétségtelen, hogy nagy aránytalanság van a kettő között, a méltánytalanságok javára. Persze vannak kisebb és nagyobb igazságtalanságok, és tudnunk kell, hogy adott esetben mire helyezzük a hangsúlyt. Minden embernek azonban úgy tetszik, hogy a legnagyobb igazságtalanság az, amely őt magát, a személyét éri. Árnyékként lohol utána az igaztalanság, a szerencse napja pedig elkerüli. Figyelembe kell venni azt is, hogy nagyon sok múlik a véletlenen. Bármennyire is szeretnénk hinni, hogy magunk igazgatjuk a sorsunkat, nemegyszer külső erők játékszerei vagyunk.

Gyakran megesik, hogy nem azt kapjuk, amit megérdemlünk, és abban bízunk, hogy talán a jövőben kiegyenlítődik a számla. De ne reménykedjünk. A világegyetem semmivel nem tartozik nekünk, vagy ha mégis, akkor sem fogja megfizetni a tartozását. Jules Renard francia író úgy vélekedett: a siker azt a veszélyt rejti, hogy elfeledkezünk a világ szörnyű igazságtalanságairól. Az igazságtalan bánásmód néha megedzi az embert, és eltökéltté, határozottabbá teszi. Természetes, hogy az igazságtalanság – a sérelem minden fajtája – haragot és dühöt vált ki, de jó szolgálatot is tehet, ha mozgósítani tudja a rejtett erőtartalékokat. Mindenesetre segít az igazságtalanság feldolgozásában. Viszont nem lehet törleszteni. A törlesztéssel csak rosszabb utat járunk be. „Tűrd el, ha kell, az igazságtalanságot – javasolta Deák Ferenc, a haza bölcse –, de ne viszonozd igazságtalansággal. Sokkal keserűbb emlékeket hagy maga után azon igazságtalanság, melyet máson elkövetünk, mint amelyet másoktól szenvedünk.” Újfent Rejtőt idézem: „Ahol társadalom van, ott törvény is kell, és ahol törvény van, ott feltámad az igazság… És ahol igazság van, ott megszületik az igazságtalanság is.”

Az arrogancia – gőg, öntudat, túlzott büszkeség és felsőbbrendűség – az igazságtalanságok táptalaja. Érzete minden emberre kiterjedő, magányos, nem kerülheti el senki. Mondhatjuk, hogy abszolút igazságosság nem létezik; sem a bírósági termeken belül, sem azokon kívül. De mindig felháborítja azt, aki megsértette, mert saját szemében mindenki ártatlan. A bölcsesség ott kezdődik, hogy feladjuk azt a téveszménket: az életnek mindig igazságosnak kell lennie. Egyedül a szeretet képes arra, hogy feldolgoztassa velünk az igazságtalanságokat. Egy szó, mint száz: van még mit javítani a világ igazságszolgáltatásában!

Ha van Isten, és elfogadjuk, hogy igazságos, miért van annyi igazságtalanság?

A szerző újságíró