A befogadó miniszter

Sokak képzeletét megmozgathatja az északról jött hír: a svéd kereskedelmi miniszter, Benjamin Dousa bejelentette, Svédország negyvenezer magyar meleg embert fogadna be, tekintettel a magyar Pride-felvonulásokat érintő új szabályokra. Mindezt azzal indokolta, hogy hazája szabadságszerető és nyitott ország, ahol készek segíteni nemcsak az üldözötteket, hanem a kreatív fiatalokat is. Most hagyjuk, hogy ez a kreativitás miként párosítható a melegséggel, a miniszter tovább fejleszti nagyívű vendégszeretetét. Azt mondta, szívesen fogadnak mindenkit, aki Svédországban vállalna munkát, indítana vállalkozást, alapítana családot vagy befektetne.

Valahogy nagyon beakadt a negyvenezres létszám a miniszternél, mert az Egyesült Államokból is ennyi szakembert invitálna. A technológiai cégek és egyetemek negyvenezer csúcstehetségét várják Svédországba. Ezt elősegítendő a bevándorlási kérelmek elbírálásának időtartamát száz napról két hétre csökkentették. Magyar melegek és amerikai csúcstehetségek. Remek.

Így hát sokunk képzeletében lejátszhatjuk azt a filmet, amit ez a furcsa meghívás keltett életre. A legelszántabb magyar Pride-pártiak, akik ugyan nem biztos, hogy mindannyian melegek, például szervezkedni kezdenek, majd élcsapatuk elindul Svédországba. Hogy minél nagyobb feltűnést keltsenek, ezt óriási médiafelhajtással, leginkább az úgynevezett élőzéssel, telefonos videózással teszik közhírré. A proletárdiktatúra sziklaarccal ordító emblematikus figurájának kezében ott feszül a szivárványszínű zászló, és azt harsogja bele a menetszélbe: elég volt. Közvetlenül mögötte hullámzik a Momentum mozgalom lila zászlaja. A mindenkori utak teljes szélességét elfoglaló aktivisták belekapaszkodnak ebbe a nagy textilbe, és azt süvöltik, Orbán takarodj.

A Svédországba tartó gyalogmenet útvonalát gondosan megtervezték. A fő szempont ebben az volt, hogy az a lehető legtöbb hídon át vezessen Stockholmig. Céljuk akárcsak a legendás budapesti hídfoglalásoknál a nem velük menetelő többség minél teljesebb felbosszantása. Átkígyóznak Szlovákián és Lengyelországon, az Északi-tengernél betömörülnek Swinoujscie kikötőjébe. Ide érkezik az őket meghívó miniszter Ystadból, és egy pompás kompkaravánnal szállítják át a negyvenezer magyar meleget. A demokrácia északi mintaországába érkezett menekültek fellélegeznek. Örömükben itt is azt kiabálják, hogy Orbán takarodj. A svéd fővárosig vezető utat már nem kell gyalogosan végigszenvedniük, több ezer rénszarvasszánnal viszik őket céljuk felé, a messzi északra, Uppsalán túlra a Mikulások. A meghitt fjordok peremén várják őket a hagyományos migránsok. Afrikaiak, arabok, ázsiaiak. Legtöbbjük muzulmán, így nehezen barátkoztathatók össze a magyar melegekkel. Végül csak megoldják ezt, bár kisebb csetepaté alakul ki a Koránt égetők és az izraeli zászlót taposó palesztin pártiak között.

A feszültséget végül a negyvenezer amerikai csúcstehetség megérkezése oldja fel. Ezt a csapatot David Pressman, az Egyesült Államok egykori magyarországi nagykövete vezeti. Az ő útját is alaposan előkészítették, a CNN New Tonight műsorában erősen aggódott az amerikai demokrácia állapota miatt. Azt mondta, hogy az Egyesült Államok veszélyben van, mert Donald Trump második elnöksége autoriter hatalomátvételt jelenthet. Legfőképpen azért, mert Orbán Viktor és Donald Trump politikája elhallgattatja a kritikus hangokat. Mondja ezt szabadon, a diktatúrában.

Alaposan meglódított képzeletünk filmje itt megszakad. Azt ugyan még látjuk, hogy a magyar küldöttségből kiválik a svéd-magyar momentumos Bedő Dávid délceg alakja, Pressmannhoz lép, átölelik egymást. Aztán csak sötétség, a nyolcvanezres menekülttömeg meg az őket befogadó régebbi migránsok hatalmas hangerővel ordítják, Orbán takarodj, Trump takarodj.

A svéd kereskedelmi miniszter pedig elégedetten mosolyog.

A szerző író