Finoman szólva zűrösek napjaink közvélemény-kutatásai. Azt persze nem lehet rájuk fogni, hogy meglepetéseket okoznak, mert a baloldali kutatók jelentései rendszeresen felülmérik az ellenzéket, különös tekintettel a Tisza Pártra, a kormánypártok pedig kullognak utánuk. Sőt az is megesett már, hogy Magyar Péter egy nappal korábban tudta a Medián-felmérés eredményét, mint ahogy az megjelent.
Ezek a tapasztalatok nem arra utalnak, hogy a magyar választók nagy bizalommal fordulnának a közvélemény-kutatások felé, hacsak nem azt szeretnék mindenképpen kiolvasni belőlük, hogy 2026-ban le fogják győzni Orbán Viktort. Valójában még maguk az ellenzéki közvélemény-kutatók is elismerik, hogy munkájukban több a befolyásolási szándék, mint a tájékoztatás.
Még a sorosista, baloldali CEU Demokrácia Intézet rendezvényén is elhangzott, hogy az online kutatások konzekvensen felülmérik az ellenzék támogatottságát, a kormányét pedig alul. Tóka Gábor politológus, a Vox Populi választási kalauz szerzője szerint a közvélemény-kutatási eredményeknek tényleg van befolyásoló hatásuk. Sokan nyilván inkább oda akarnak szavazni, ahol nem vész el a voksuk. Bojár Ábel politológus, az Opinio nevű piac- és közvélemény-kutató mobilalkalmazás kutatási igazgatója viszont leszögezte, a közvélemény-kutatásokra mindenképp szükség van, „mert állampolgári jog tudni, hogy viszonyul a véleményem a többiekéhez”.
Ez persze olyan nesze semmi, fogd meg jól. Persze nem annyira, csak szépen körbeírva: a tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy az ellenzéki kutatóknak nagyon is balra lejt a pálya. Nem ódzkodnak attól sem, hogy összejátszanak a politikai pártokkal. Sőt a Magyar Nemzet értesülései szerint a baloldali közvélemény-kutató cégek kerekasztalt alapítottak, s rendszeres találkozókon, politikai menetrend alapján haladva egyeztetnek. Az ütemezett összjátéknak tudható be, hogy a szóban forgó intézetek egymáshoz igazított „méréseikkel” rendre a Tisza Párt vezetését mutatják ki.
Három évvel ezelőtt is lehetett már valami hasonló együttműködés, amikor ugye akkora győzelmet arattak a kormánypártok, hogy a Holdról is látszott. Ehhez képest érdekes, hogy az Idea négy, a Republikon nyolc, a Publicus pedig tíz százalék előnyt mért a Márki-Zay Péter vezette egyesült baloldalnak. A jelek szerint akkor is inkább befolyásolni akartak, mint tájékoztatni. Pulai akkor kijelentette: „Mindenki figyeljen! Zárul az olló, az ellenzék aktivitása magas, Orbán szavazóinál elbizonytalanodás tapasztalható.”
Most hasonló a helyzet: a Publicus és a Republicon szerint kettő-négy, az Iránytű és a Závecz öt, az Idea és a Medián szerint pedig kilenc százalékkal vezet a Tisza a Fidesz előtt. Pulai most is kommentálja a dolgot. Mint Klikk TV Erősítő című műsorában mondja: a legfrissebb méréseink szerint a Tisza Párt négy öt százalékkal vezet a Fidesz előtt, és ezt az eredményt stabilan tartja. Bármivel próbálkozik a kormánypárt, nem tud Magyar Péteréktől lemorzsolni szavazókat. Azt most még nem mondta, hogy Orbán szavazóinál elbizonytalanodás tapasztalható, de ami késik, valószínűleg nem múlik.
Egyes vélemények szerint az összehangolt manipulációval akarják tűzben tartani a potenciális szavazóikat. Szakértők szerint azonban ez a módszer legfeljebb rövid távon működik, hiszen szinte napról napra érkeznek olyan hírek, történnek olyan események a Tisza Párttal és Magyar Péterrel kapcsolatban, amelyekből sokkal inkább a népszerűségvesztés következik. Mindenesetre az gyanítható, hogy ezekkel a valószerűtlen közvélemény-kutatási adatokkal együtt kell élnünk a jövő évi választásokig.
Arthur Conan Doyle azonban már régen megmondta, hogy „Nincsen új a nap alatt, csupán a réginek a változatai!”
Ez nem is olyan rossz. Ha ugyanis nincs új a nap alatt, akkor 2026-ban újabb fideszes kétharmad következik. Ami lehet, hogy Magyar Péter kedvenc táskahordójának, Nagy Ervin színésznek is újdonság lesz. Nem volt olyan régen ugyanis, amikor hangosan kijelentette, eldőlt a 2026-os választás. „A Fideszt meg fogjuk verni másfél év múlva.”
Rendben van ez így. 2022-ben Nagy Ervin nélkül is sikerült a balos közvélemény-kutatók eredményeire csattanósan rácáfolni. És Joe Bidennek is úgy sikerült elbuknia a választást Amerikában, hogy a közvélemény-kutatások szerint a demokrata jelölt rendre megelőzte Donald Trumpot.
Jó játék ez. A neve: Ki nevet a végén?
A szerző újságíró