Horváth K. József

Vélemény és vita

Nemzeti tragédiáról szó sincs

NAPI KOMMENTÁR

Különös verseny zajlik a baloldalon a DK és a Tisza között. Hihetetlen, hogy egyik sem azzal akar támogatókat szerezni magának, hogy valamilyen előnyös helyzet kialakításával próbálja maga mögé állítani a választók jó részét. Hátha azzal is meg lehet nyerni a voksolókat, nem csupán ármánykodással, a kormány, Orbán Viktor savazásával.

Magyar Péter például kiment Ferenc pápa temetésére Rómába, mintha ő államférfi lenne, akinek bármi keresnivalója van ezen a szomorú alkalmon. De hivatalosan nincs. Ez a színjáték nem más, mint a választók megvezetése, hogy demonstrálja, ő olyan fontos ember, hogy kiérdemli a szavazók bizalmát.

Dobrev Klára pedig külön Facebook-videóban sokadszorra dobolja ki, hogy Orbán ki akarja léptetni hazánkat az Európai Unióból. Természetesen ezúttal sem erről van szó, de Dobrev minősíthetetlen hazugságtól vezérelve arra vetemedett, hogy ezt a két dolgot, a kiléptetést és azt, hogy erre azért lenne szükség, mert Orbán nem tud lopni a visszatartott uniós pénzből, összekapcsolja. Hogy a kevésbé tájékozott hallgatóságnak így logikusabb, könnyebben elfogadható Dobrev érvelése. Ami – még egyszer mondom – egy merő hazugság. És még egy slusszpoént is odatesz, de erről majd a végén.

Dobrev pontosan így fogalmazott: „Orbán nyilvánosan beszélt arról, hogyha szerinte nem előnyös az európai uniós tagságunk, akkor Magyarországot kilépteti. És az előnyös Orbán esetében azt jelenti, hogy neki, családjának és rokonainak előnyös-e, azaz van-e ellopható pénz. És miután az Európai Unió már nem küld pénzt, ezért már szabadon beszél arról, hogy ki kell lépnünk.”

Hogy bár az ellenzék hosszú évek óta beszél a lopásról, de még egy feljelentést nem tettek meg, egyetlen árva bizonyítékuk nincs arról, hogy mikor, ki, mit lopott, mantrázzák ezt a hazugságot, hogy a magyarokat hergelhessék a kormány, Orbán Viktor ellen.

És akkor még dramatizálja is a nem létező helyzetet. Azt mondja, hogy nekünk nemzeti tragédia a lenne, ha kilépnénk az unióból. De ezt nem akarja megtenni senki, ugyanis a magyarok nagy többsége uniópárti, Orbán pedig soha nem tesz olyat, ami ellene van a magyaroknak. Nemzeti tragédiáról tehát nincs szó.

Az igazi nemzeti tragédia az lenne, ha az unió föl akarná venni Ukrajnát a tagjai sorába. Az volna csak igazán a nagy baj, pedig a helyzet most úgy áll, hogy ezt akarják ránk erőltetni. Ursula von der Leyen ugyanis parancsba adta, hogy 2030-ig Ukrajnát fel kell venni. Dobrev ez ellen egy szót sem szól. Sőt, egyenesen boldog lenne, ha a felvétel megtörténne. „Én egy európai szabad Magyarországot képzelek el, és ezért küzdök.”

Megint a hamisítás. Az európai szabad Magyarország neki valójában az Európai Egyesült Államokat jelenti. Azt, hogy a tagállamok elvesztik önállóságukat, szuverenitásukat, a globalista unió pedig gyarmati sorba taszítaná szuverén tagállamait. Magyar Péter ezt úgy fogalmazza meg, hogy „lemondanánk egy kis magyar szuverenitásról”.

És mi is történne hazánkkal, ha felvennénk Ukrajnát az EU-ba?

Orbán így fogalmaz: „Ha Ukrajnát fölvennénk, és azzal jól járnánk, akkor én örömmel mondanék igent. De biztos vagyok abban, hogyha Ukrajnát fölvesszük, azzal rosszul járunk. És miért kellene nekünk rosszul járnunk, amikor járhatnánk jól is, vagy legalábbis megvédhetnénk mindazt, amit eddig elértünk? Ha Ukrajna tagja az Európai Uniónak, és a munkaerő szabadon áramlik az Európai Unió területén belül, akkor hogyan fogjuk megvédeni a magyarok munkahelyeit? Merthogy itt úgy le fogják verni a béreket, és annyi vendégmunkás érkezik ide, sőt nem is vendégmunkás, hanem unión belüli szabad mozgással rendelkező munkavállaló, hogy ember legyen a talpán, aki meg tudja védeni a saját munkahelyét, hogy csak a legevidensebbet mondjam.”

És a végén megfogalmazza Dobrev az álszent biztatást, a slusszpoént: „Nagyon kíváncsi vagyok, írd már le nekem kommentben, te az Európai Unióban szeretnél élni, vagy az Európai Unión kívül?” Tudjuk, hogy benne, de ez most mellékes. Ezt nem kell Gyurcsánynénak „elintézni, hiába játssza el”.

A baj csak az, hogy a poszthoz nem tartozik kommentszekció. Olyanra biztat Dobrev, ami nem is létezik. Ahogy ez baloldalon szokás.

A klasszikust idézve: Kell még valamit mondanom, Ildikó?

A szerző újságíró