Magyar Pétert megint hamarabb utol lehetett érni, mint a sánta kutyát. Megdőlt ugyanis a magyarázata, amivel februárban megpróbálta kimosni magát a bennfentes kereskedelem gyanúja alól. A Tisza Párt elnöke akkor azt állította: nem a szóban forgó időpontban vett részvényeket, így bűncselekményt szerinte nem is követhetett el. A jegybank vizsgálata során feltett kérdések azonban leleplezték. A politikus pár nap alatt milliókat kaszált, csak azért, mert törvénytelenül használhatta fel a hozzá eljutott üzleti információkat.
Februárban az Index nyomán én is írtam róla, hogy Magyar 2023. július 21-én este, tőzsdezárás után az Opus Global Nyrt. részvény-visszavásárlási akciót jelentett be, ami jelentősen növelte a papírok árfolyamát. Ugyanezen a napon, délután három órakor, tehát a tőzsdezárás és az akció bejelentése előtt, Magyar Péter az összes egyéb részvényét eladta, és Opus-papírokat vásárolt. A rá következő hétfőn, tőzsdenyitás után Magyar emelt árfolyamon eladta ezeket a papírokat, amivel jelentős, több millió forintos haszonra tett szert. Ebben az időben Magyar az MBH, tehát a Mészáros Lőrinc érdekeltségéhez tartozó bank felügyelőbizottságában ült, az Opus pedig szintén Mészáros vállalkozása.
Erre reagált Magyar Péter és kijelentette: „A lap állításaiból egy szó sem igaz. A cikkben idézett napon nem vettem és nem is adtam el részvényt.”
Magyar sajátos trükköt bevetve próbált kibújni az ügyből, és azt állította: a következő héten könyvelték le az ügyletet, így ő nem vásárolhatott pénteken.
Magyar egyébként a február 13-i Facebook bejegyzésében így kommentálta az Index cikkét.
„Orbán Viktor legfontosabb propagandaoldala, ma a kommunista Szabad nép színvonalára süllyedt. A Szabad nép a legvéresebb diktatúrában valutaüzérkedéssel vádolta Mindszenty Józsefet, Magyarország hercegprímását. Míg az Index című propaganda oldal hazugságokat terjesztve, ma a legnépszerűbb magyar párt elnökeként engem vádol bennfentes kereskedelemmel, tehát bűncselekménnyel. Teszi ezt anélkül, hogy a cikk megjelenése előtt megkérdezett volna.”
Az ügyet az alapján lehetett tisztázni, mikor adott megbízást a sánta kutyánál is lassúbb ember a részvényvásárlásra.
A Magyar Nemzeti Bank, mint tőzsdefelügyelet ugyanis korábban eljárást indított az ügyben és nemrégiben hosszú kérdéssort küldött a Tisza elnökének, hogy tisztázza a részleteket. A most nyilvánosságra került kérdésekből kiderül, hogy Magyar 2023. június 21-én adott megbízás az Opus részvényeinek megvásárlására. Vagyis amikor még a nyilvánosság nem tudott a visszavásárlási akcióról, amely később jelentősen megnövelte a cég részvényeinek árfolyamát.
A bennfentes kereskedelem, Magyar Péter hazugsága tehát bebizonyosodni látszik. Tudni kell, hogy a bennfentes kereskedelem bűncselekményét, vagyis belsős információ felhasználásával tenni ajánlatot az követi el, aki saját vagy más nevében ajánlatot tesz.
Tovább rontja Magyar Péter helyzetét, hogy a bennfentes kereskedelem kapcsán vizsgálódó MNB egyik női munkatársa ingerült telefonhívást kapott. A hívó fél, Magyar Péter számon kérő hangnemben bírálta a jegybank eljárását. Az már önmagában döbbenetes, hogy Magyar a bank ügyintézőjével beszélt ingerülten, aki végrehajtja a feladatot, nincs döntési helyzetben.
Általában sem beszélünk ingerülten a nőkkel, a munkakapcsolatokban a spanyol etikett szerint pedig pláne nem. De hát miért tudná ezt egy olyan narcisztikus, csak önmagát szerető és tisztelő ember, mint Magyar.
Az MNB közleménye szerint az ellenzéki pártvezető nem csak a feltett kérdéseket kifogásolta. Arra is utalt, ha pártja megnyeri a 2026-os választást, komoly változások lesznek. Jelezte azt is, hogy bohócfejeket rajzol majd a kérdések mellé.
Magyarán az a bennfentes kereskedelem, amiért akár három év szabadságvesztés is kiszabható, az megy a kukába. Az elkövetett bűnökért elmarad a felelősségre vonás. Most a mentelmi jog védi Magyart, akkor majd reményei szerint a hatalom fogja, amivel visszaélve kigyomlálhatja az őt hátrányosan érintő szakaszokat a BTK-ból. Amire valószínűleg sosem kerülhet sor.
Ettől függetlenül hihetetlen, hogy egy ilyen hiteltelen, erkölcsdeficites embernek nagyszámú támogatója lehet.
A szerző újságíró