Márai Sándor: „Az indulat erősebb, mint az értelem”

Valósággal hasít az idegenforgalom, az előrejelzés szerint az idén az elmúlt évi 18 milliós rekordot is túlszárnyalóan még nagyobb tömegű külföldi vendég keresi fel Magyarországot. De miért e nagy tülekedés? Amíg a szocializmus éveiben sokakat főként a vasfüggöny mögötti sötétnek elkönyvelt kelet-európai egzotikum borzongató élménye vonzott ide a szabad világból, addig ma a szilárd közbiztonság az egyik fő csáberő. Nálunk a metróban aligha indokolt az utasok között szorongva körülnézni, hogy melyik irányból várható egy háborodott migráns hirtelen késes támadása.

A messziről jött turista számára manapság különösen nehezen értelmezhető egzotikum a sajátos magyar politikai helyzet. A hazai viszonyokra kíváncsi vendégek kérdéseire egy átlag idegenvezető csak izzad, ha próbál megfelelő választ adni. Például arra a rejtélyre, hogy a hidakra szervezett ellenzéki tüntetéseken csinos, felhevült kamaszlányok miért ordítják kórusban: „Elegünk van!, Elegünk van!” Mi lehet a tiniknek ennyire elviselhetetlen? És a felnőtteknek? A nyugati médiumok sugallatára a turisták lelkileg arra készülnek, hogy itt majd feszült, fenyegető légkörben, megfélemlített bennszülöttek behúzott nyakkal osonnak a fal mellett. Ehelyett azt látják, hogy a magabiztos, jó arcú hídfoglalók a szabad tüntetésért szabadon tüntetnek. A hőzöngők testi épségére diliházi ápolók türelméhez hasonló rendőrök vigyáznak.

Az öklüket rázó tüntetők közül sokan már régen felvették a CSOK-ot, a babaváró hitelt, a családi új autó vásárlásához a támogatást, a kedvezményes hitelt lakásfelújításra, az életminőségük javítására egy rakás állami segítséget élvezhetnek, mégis tovább szenvednek úgymond a diktatúra fogságában. Holott a határ nyitva, a gyötrődőket tárt karokkal várja a mesés nyugati jólét. De ők a hídfoglalóként fogcsikorgatva kitartanak. És síkra szállnak Ukrajna EU-hoz csatlakozásáért, ahol az emberek a mérgező vegyszerekkel teli élelmiszerek miatt háború nélkül is a magyarokénál eleve átlag öt évvel rövidebb ideig élnek. (Nálunk 76 év a várható élethossz.)

Szegény külföldi turisták csak bambán állnak a rejtélyes magyar politikai rögvaló előtt. Ahol a véleményburkokból egymásra kígyót békát kiáltó ádáz ellenségek mindegyike magát tisztességes, jó érzésű embernek vallja. Amennyiben ez igaz, úgy mi a talpig úriemberek országa vagyunk. Csakhogy nem mindegy, kinek a szájából hangzik el a biztató kijelentés: „minden ember jó!” Másként hangzik mondjuk a pápától és nagyon másként egy, a kondér körül táncot lejtő, kiéhezett, türelmetlen kannibáltól. Az idegenvezetők a naiv vendégeknek mesélhetnének a politikai manipuláció hármas szabályáról is: az alantas indulatok felélesztésére szítsd a tüzet a félelemmel, a gyűlölettel és az irigységgel. Máris felsejlik Márai Sándor örök igazsága: „Az indulat erősebb, mint az értelem.” Az emberek ki is tódulnak a tüntetni a hídra a porba tiport demokráciáért.

Mivel a turisták a kemény diktatúra útvesztőjében csak reményt vesztve tévelyegnek, a valóságban az eligazodással bajmolódás helyett inkább sörözni mennek egy romkocsmába, beáztatják magukat a Dagály fürdő gyógyvízébe, és ha a sok nyomorgó magyar wellnessezőt sikerül megelőzni, a hét végére szobát foglalhatnak valamelyik teltházas vidéki luxusszállóba.

A bennszülött többség pedig büszke a magyarságára, és szánakozva nézi bizonyos ellenzéki EU-képviselő zavarodott vergődését, aki gyűlöli hazáját, és havi hétmilliós fizetésért lesül az orcájáról a bőr amiatt, hogy magyar.

A szerző újságíró