Most jól kitolnak a ruszkikkal a németek. Nem hívják meg az orosz és a fehérorosz nagykövetet a második világháború végéről megemlékező május 8-i ülésükre. Ezt ajánlotta nekik a kormányuk. Éppen úgy, ahogyan a német külügyminisztérium is. Ez nem meglepetés, hiszen a külügyük élén a parafenomén Baerbock, a zöld női illető áll. Az orosz–ukrán háborúban a kezdetektől fogva Volodimir Zelenszkij elképzeléseit és követeléseit támogató német baloldali, migráns- és háborúpárti, gendermániás, a választóikra fittyet hányó hatalmi tényezők részéről ez nem meglepő. Orosz részről mindezt természetesen nem méltányolták. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő úgy fogalmazott, hogy Hitler hóhérainak közvetlen leszármazottaitól ez nem meglepő.
A Bundestag rendkívüli, ünnepi ülésére tehát az oroszok és fehéroroszok kivételével meghívták a nagyköveteket. Talán azért is, hogy – mint a berlini kormány kinyilvánítja – ellensúlyozzák valamiképpen azt, hogy Moszkva eszközként használja a második világháború lezárásának nyolcvanadik évfordulója eseményeit.
Az már önmagában érdekes része ennek a meghívom-nem hívom meg játszmának, hogy itt a háborúban agyonvert németek huzakodnak a győztessel. A történelem efféle értelmezése számunkra sem ismeretlen. Évtizedekig úgy ünnepeltük Magyarország legázolásának évfordulóját április 4-én, mintha mi győztünk volna. Most lehetne arról elmélkedni, hogy tehettünk-e volna mást, amikor több százezer fős megszálló sereggel mászkált itt nálunk a Szovjetunió. Nyilván nem. De odáig azért nem fejlődtünk fel a népi demokráciában, hogy akárcsak egyetlen úgynevezett felszabadulási ünnepélyről kitiltsuk a ruszkikat. Hogy az egészen más történelmi helyzet volt, mint ami például a liberális demokráciában röpködő mai Németországra jellemző, az mellékes.
A győzelem napján, ami a németek és szövetségeseik számára a megsemmisítő vereség napja, talán nem kellene efféle kitiltósdival felhívni a figyelmet a saját hülyeségünkre.
Már csak azért sem, mert Szergej Nyecsajev, Oroszország berlini nagykövete például elment a napokban egy világháborús megemlékezésre, ahová szintén nem invitálták meg. Seelownál idézték fel az európai hadszíntér németek és az oroszok közötti egyik utolsó nagy csatáját. A Berlin elfoglalására indított rohamnak ezen a részén 1945. április 16-a és 19-e között százezer német katona igyekezett megállítani a többmilliós orosz sereget. Néhány nap alatt harmincezer támadó és tizenkétezer védekező katona pusztult el. Seelow vezetői közzétették, hogy a kinek tragikus, kinek örömteli eseményre ugyan nem hívták meg Oroszország képviselőit, de nem is tiltották ki őket. Ezért lehetett ott Nyecsajev nagykövet, aki világosan megfogalmazta ennek a különös helyzetnek a lényegét. Azt mondta, hogy a jelen politikai helyzetének – az orosz–ukrán konfliktusról van szó – nem szabad elsőbbséget élveznie a történelmi emlékezettel, és az egykor háborúzó népek közötti történelmi megbékéléssel szemben.
Mindezt Olekszij Makejev, Ukrajna berlini nagykövete úgy minősítette, hogy ez a második világháború és az ukrajnai háború áldozatainak kigúnyolása. Ebből a megnyilvánulásból is kiderülhet, hogy miért is talált olyan jól egymásra a háborúpárti német balkormány és a Volodomir Zelenszkij vezette ukrán hatalom.
A szerző író