Tán ők is emberek

Valami nagyon szépet, valami biztatót, a húsvéthoz, a feltámadás ünnepéhez, a csodához illőt kellene most írnom, de elakadok. Rendre az utóbbi napok ilyen-olyan botrányai, hazaárulásai, vallásgyalázásai és értelmetlen hőbörgései jutnak eszembe, tesznek szomorúvá, és ahogy tapasztalom, nem csak engem. S nem megy ki a fejemből Petőfinek egy kevéssé ismert verse, amelyet amúgy Rossz verseimről címmel írt, de ő még rossz verseiről is jó verset írt. Itt csak azt a strófáját idézem, ami az utóbbi napokban rendre eszembe jutott. Imigyen szól: „Rágódjanak csak szegények, / Csak élősködjenek! / Hiszen, ha nem csalódom, / Tán ők is emberek.” Az elmúlt hónapok, napok, hetek eseményeinek egyes szereplőire gondolok természetesen, no meg arra is, hogy „nincs béke az olajfák alatt”. Ez egy nagyon régi olasz film címe volt, az igazságukat kereső, kifosztott emberek és kifosztóik közötti küzdelemről szól, mint megannyi szép és igaz alkotás a filmek világában. Olajfák leginkább mediterrán területeken vannak, a létért való küzdelem viszont szinte mindenütt a Földön zajlik, hol ilyen, hol olyan módszerekkel. Nálunk is. Egy ideje már például divat hazát árulni, gusztustalan utcai magamutogatásokat ünneppé nyilvánítani, a bűnért meg nem bűnhődni és azt meg nem büntetni, piedesztálra emelni az álságos liberalizmust, no meg vallást gyalázni is. Nem sorolom. Így néz ki ma Európa s benne Magyarország is, ha az igen művelt Nyugatot mi még nem is értük mindenben utol.

Ám most más ünnep van. A feltámadást ünnepeljük. Mögöttünk van mára már a gyász, a nagypénteki keserűség, s a nagyszombat magányossága is. A hívők mögött. S ma itt van a feltámadott Krisztus ünnepe, melynek valóságát nehéz felfogni, de lélekemelő és lelki segítséget nyújtó jelentőségét nem lehet eltagadni. Kiváló prédikátoraink megannyi alkalommal elmondták-elmondják, még ha sokan nem is értik, hogy a felsőbb hatalomtól érkező energiákra nagy szükségünk van. Hétköznapokon, ünnepeinken egyaránt. Vallásellenes, hit-, és vallásgúnyoló világban élünk, meg is van ennek a mindennapi következménye, ezeket nem sorolnám, mindenki tudja, sokan életükkel is fizetnek ezért. Neves tudósok állítják, hogy a hit kizárólagosan emberi tehetség. Elgondolkodtató állítás, már csak azért is, mert a világ valamennyi teremtményének lelkébe képtelenség belelátni. Mindenesetre az ember az egyik lábával s testével a matériában áll, de szelleme, gondolatai a természetfölöttit keresik, akkor is, ha szellemi képességei csekélyek.

Költővel kezdtem, költővel végzem be ezt a kis írást, Reményik Sándor erdélyi költőnk Húsvéti hangok című írásának egy részletével: „Magasságból jönnek, ó, milyen elérhetetlen, éteri magasságból. És bennünket a mélyben találnak, ó, milyen hideg, szakadékos mélységben! Olyan félénken szól a húsvéti angyalok hegedűje, olyan halkan, szordínósan, elcsukló remegéssel. Náluk van minden biztatás, öröm, erő, győzelemtudat, s mintha nem mernék a földre hozni. A feltámadás hitének fényszóróját haboznak beigazítani a világra: hátha el találná nyelni azt a sötétség, ami most van a földön.”

A költő 1915-ben adta közzé ezt az írását. Nem tévedünk, ha azt állítjuk, mintha ma írta volna, hiszen az angyalhangokat ma sem hallja a világ.

A szerző újságíró