Horváth K. József

Vélemény és vita

Móricka szintjén

NAPI KOMMENTÁR

Most, hogy Rogán Antalt levették az amerikai szankciós listáról, amelyre még január 7-én a bukott amerikai adminisztráció tette rá, ami azt is jelentette, hogy Kálmán Olgának vaj van a fején, mert nagy hangon és igaztalanul bírálta ezért a parlamentben. Tudjuk, régen egy gyerek vajat lopott és a kalapja alá rejtette, a meleg miatt azonban a vaj megolvadt és lecsorgott, így leplezve le a tolvajt. Most Kálmán Olgának is csurog a vaj a fejéről, mert minden alap nélkül állította pellengérre Rogán Antalt, így leplezve le a bűnöst, akinek most bocsánatot kellene, illene kérnie

Erre azonban nem nagyon lehet számítani, mert Kálmán újabban annak a Gyurcsány Ferencnek is puszipajtása, akiről maga mesélte Rogán Antalnak és Gulyás Gergelynek, hogy nagyon utálja. Azóta megváltozott a véleménye. Kéz a kézben járnak, a DK-ban munkatársak lettek, kettőjük viszonyáról pedig csak annyit lehet látni, hogy mosolyognak egymásra.

Tisztán látszik, hogy ez az akció nem volt más, mint bosszú, politikai akció a bukott demokrata kormány részéről, David Pressman részéről, húzta alá Hidvéghi Balázs. Valódi oka nem volt annak, hogy ezen a listán legyen.

Az eljárást David Pressmann nagykövet kezdeményezte, aki politikailag messze elfogult volt Magyarországgal szemben. Ő azzal a feladattal érkezett ide, hogy Magyarországot belepréselje az ukrán–orosz háborúba, de ez nem sikerült. Ezért Pressman nagykövet csalódott, és ez valójában az ő személyes bosszúja volt.

Rogán így kommentálta a történteket: Pressmann azért nem beszélt a vádakról négyszemközt, mert jól tudta, hogy nincs igaza, aki pedig ezzel tisztában van, az nem mer vádaskodni szemtől szemben „Ha tudta volna, hogy igaza van, és lett volna hozzá gerince, akkor azt az én szemembe is belemondja. De ezt nem tette meg soha. Azt, hogy Pressman nem mondott igazat, bizonyítja az a tény is, hogy távozása után nyilatkozatait törölték a nagykövetség honlapjáról.”

Rogán mentesítése a magyar diplomácia sikere. Végre a magyar–amerikai kapcsolatok rendezett vágányra kerülnek.

A miniszter joggal várja a bocsánatkéréseket, lévén rengeteg vádaskodás és kritika érte a szankciók bevezetése után. „Az a minimum, hogy erkölcsi elégtételt várok el azoktól, akik ennek kapcsán minden bizonyíték nélkül belém rúgtak. Ez nem csak Kálmán Olgára vonatkozik, hanem minden egyéb közszereplőre és médiumra, akik minden alap nélkül, bizonyítékok híján vádoltak – hangsúlyozta Rogán Antal. Igaz, tudja, ezt sokan nem fogják megtenni. Az igazi elégtételt azonban az jelentené számára, ha David Pressman is elnézést kérne, amire ugyancsak nem számít. – David Pressman ugyanis nem egyenes ember. Mást mond négyszemközt és mást a nyilvánosság előtt.֨”

Orbán szerint kódolható volt, hogy a magyar–amerikai kapcsolatok mélypontra jutnak, „ahol tudtak, ártottak nekünk”. Elmondta, hogy ennek az „utolsó, kicsi története”, hogy az egyik miniszterét a kormánynak szankciós listára tették. „Rogán Antal pozícióját soha nem látott mértékben megerősítették a magyar politikában és a magyar kormányban. Én ebből annyit tudok kiolvasni, hogy jól végzi a dolgát.” Orbán szerinte Rogán az „első számú őre a magyar szuverenitásnak, ezért, ha egy nagyhatalom őt bünteti, azt azt jelenti, hogy jól végzi a munkáját”.

Érdemes ezek után felidézni a Gyurcsányutáló-imádó Kálmán Olga reakcióját Rogán felmentésére.

„Kérem, ne jöjjön azzal, hogy a Magyarországra akkreditált nagykövetnek volt ez a bosszúja. Ezt az egyszerű kommunikációs trükköt is ön találta ki? A miniszterelnök pedig elintézte ezt azzal, hogy Rogán Antal kitiltása soha nem látott módon megerősíti pozícióját a kormányban. Hát mondjuk ezen sem lepődtünk meg. Kinek lenne erősebb a pozíciója a kormányban, mint annak, hogy papírja van arról, hogy korrupt.”

Kacagtató reakció, egyben szégyenletes. Kálmán Olga bizonyítja, hogy nincsenek érvei, és mindenről ugyanaz jut eszébe, mint Mórickának. Neki a korrupció, Mórickának pedig: nem írom ide, úgyis tudják.

A szerző újságíró