A demokratikus átmenet forgatókönyve

Áprilisi tréfának szánták, mégis milliónyian vették komolyan azt a különböző kommunikációs csatornákon kerengő posztot, miszerint az újonnan alakult Bundestagban a felszólalás jogát megvonják az AfD képviselőitől. A hír teljesen hitelesnek tűnt, hiszen a tűzfal mögé szorított párttal bármit meg lehet tenni: nem kapnak a házszabály szerint nekik járó bizottsági posztokból, nem kapnak alelnöki tisztséget, egyáltalán semmilyen funkciót nem kapnak a Bundestagban. Azaz kaphatnának, de a többi párt ezt nem szavazza meg. A kirekesztés, a politikai diszkrimináció – akárcsak az Európai Parlamentben a Patriótákkal –, a német törvényhozásban is ilyen demokratikus módon történik.

Ebbe a gondolatmenetbe jól beleférne a felszólalás jogának megvonása is, hiszen az beszélhet, akinek az elnök megadja a szót. Ha valaki enélkül akarna megszólalni, annak elnémítják a mikrofonját. Ennyire egyszerű.

Ilyenkor mindig elképzelem, mi lenne, ha Budapesten történne ilyesmi, ahol különböző pártokhoz tartozók közös frakciót hozhatnak létre elvtelenül, anyagi és politikai érdekből? Mi lenne, ha az Országgyűlés többi pártja ezt demokratikus összefogással megakadályozná? Villámgyorsan Brüsszelig érne a híre a magyarországi diktatúrának.

A Bundestag alakuló ülésén a hagyomány szerint a korelnök tartja a nyitó beszédet. A korelnök 2025-ben az AfD-alapítója és tiszteletbeli elnöke a 84 éves Alexander Gauland. De egy AfD-s mégsem tarthat ünnepi beszédet! Ezért más értelmezési keretet adtak a korelnök kifejezésnek. Korelnök, aki legrégebben tagja a Bundestagnak, ez pedig Georg Gysi elvtárs, az NDK Szocialista Egységpártjának (SED) utolsó pártelnöke, akinek nagy szerepe volt a nálunk is jól ismert balos metamorfózisban, a politikai befolyás átmentésében és a posztkommunista utódpártok létrejöttében. Gysit szalonképesnek találják a Bundestagban, talán el is felejtették, mekkora szerepe volt a gigantikus méretű endékás kommunista pártvagyon eltüntetésében.

A SED, csakúgy, mint testvérpártja, az MSZMP a kommunista diktatúra 40 éve alatt akkora vagyont halmozott fel, amiről a mai pártok csak álmodni tudnak. Még mindig lehetetlen megmondani, hogy pontosan mekkora értéket birtokoltak. Készpénzállományuk 6,13 milliárd NDK-márka volt, amit 1990-ben 2:1 arányban nyugatnémet márkára váltottak. A párttulajdont 1677 ingatlan tovább gazdagította, ezek értékét a monetáris unió után további tízmilliárd nyugatnémet márkára becsülték. A pártnak voltak vállalatai is, például Kelet-Németország szinte valamennyi újságkiadója nyomdáikkal együtt, ahol 35 ezer alkalmazottat foglalkoztattak. A portfólióba tartozott a DEFA filmvállalat, több könyvkiadó, a Genex ajándékküldő szolgálat, a Novum külkereskedelmi vállalat és különböző külföldi vállalatok is, amiknek értéke önmagában 149 millió nyugatnémet márkát tett ki. A Központi Bizottság pincéjében lévő páncélszekrények tele voltak zsúfolva dollárral, ezüstrudakkal, érmékkel, órákkal és a politikai bizottság tagjainak pecsétjeihez szükséges fogaranyakkal. (!) Ezt a vagyont mentették át fondorlatos módon, a trükkök százai követhetetlenek, de az egész műveletet Gregor Gysi vezényelte le, aki aztán még a német egyesülés előtt az SED helyére lépő PDS, azaz a Demokratikus Szocializmus Pártjának az elnöke lett, majd az egyesülés után bekerült a Bundestagba, ahol kis kitérőt leszámítva azóta is a kommunista baloldal képviselője. Gysi politikai karrierjének nem ártott a milliárdos lopás, a korrupció, egyáltalán semmi. Hogy miért számít szalonképesnek, elfogadottnak a zűrös múltú pártelnök és miért maradt ennyire következmények nélkül a német párttörténelem legnagyobb pénzügyi botránya, kik lehettek benne érintettek és kik voltak a haszonélvezői, csak találgatni lehet.

Az összes volt szocialista országban hasonló forgatókönyv alapján történt a „demokratikus” átmenet. Nálunk a Magyar Szocialista Munkáspárt XIV. kongresszusán, 1989. október 7-én döntöttek az új párt, a Magyar Szocialista Párt megalakításáról. Az MSZP az átalakulással együtt vállalta a politikai folyamatosságot. Hogy a pártvagyonnal mi történt, csak sejteni lehet az elvtársak meggazdagodásából, mert a mindent tudó és megőrző világháló ebben azt időben még nem létezett. Ma ezek az elvtársak többnyire a Demokratikus Koalícióban támogatják egymást, őket kellene egyszer kikérdezni, hogyan is zajlott a rendszerváltáskor a privatizáció, az ország kiárusítása, a párt- és államvagyon lefölözése.

Mára lassan mindez feledésbe merül. Georg Gysi népszerű politikusnak számít, ő tarthatja a 21. Bundestag korelnöki beszédét, beszélhet Marxról, Clara Zetkinről és többi példaképéről és időkorlát nélkül a baloldal politikai elképzeléseitől. És ne tagadjuk, a Kádár-korszak vidám barakkját is sokan sírják vissza Magyarországon. Az elvtársaknak sikerült a saját piszkos múltjukat végképp eltöröltetni.

A szerző történész