Nem tudom, akad-e bárki, aki fel tudná sorolni, hogy az elmúlt tizenöt évben mi minden ellen zajlott már demonstráció? Én sem vállalkozom erre, egyszerűen azért nem, mert ezek komolysága többnyire megkérdőjelezhető, ugyanis a szervezők elsődleges célja soha nem az éppen aktuális szlogen megvalósítása volt, hanem az ellenzéki politikusok magamutogatása. Szereplési vágyuk persze teljességgel érthető – helyzetükből adódóan törvényszerű –, hiszen mégis csak életjelet kell adniuk; kiváltképp, hogy valódi, támogatható alternatíva felmutatására képtelenek.
Most sincs ez másként, Hadházy Ákos momentumos hátszéllel nem a meghirdetett cél, a Pride megtarthatósága érdekében csődíti hétről hétre a hidakra az elégedetleneket, valójában még csak nem is a kormánnyal harcol, hanem a TISZA Párttal, amely az elmúlt egy évben lényegében minden riválisát leradírozta, láthatatlanná tette, és a marginalizálódó párt a magamutogatásra mindig is hajlamos politikussal felfedezett egy rést, ahová beteheti a lábát, és végre emlékeztetheti a kormányellenes szavazókat, hogy Magyar Péteren kívül is van élet. Mert közeleg a jövő évi választás, és az évtizede nagy reményekkel indult ifjú szadeszosok gyorsabban tűntek el a politikai süllyesztőben, mint tehetségesebb elődeik.
A TISZA – hiába is várták tőle – ebbe a csatába most nem akart beleállni, sürgetőbb feladata adódott. Brüsszelben kell bizonyítania, hogy a magyarok alapvetően Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását támogatják, sőt türelmetlen tízezrek várják, hogy hadba mehessenek, csupán az az autoriter Orbán gátolja meg őket, hogy mindhalálig hűséget valljanak Zelenszkijnek, Kijevnek, Ukrajnának, Brüsszelnek, az Európai Bizottságnak, Von der Leyen asszonynak és Weber karmesternek. Lássuk be, komoly kihívás, hiszen három évvel ezelőtt már egy parlamenti választást is elbuktak a háborúpártiak, mert a modernkori kurucok csak ülnek a fokosaikon, ahelyett, hogy a muszkákat riogatnák velük. Nehéz is megérteni, hogy a jurták öntudatos népe miért nem mozdul a Nyugat, a demokrácia és a jogállam jegyében; miért éri be annyival, hogy négyévente kétharmados felhatalmazást ad napjaink kurucvezérének. A történelmi összefüggésekben ne mélyedjünk el, mert azonnal kiderülne, hogy a kurucvezéreket nem dohányfüstös szobák titkos alkui során választották, hanem rátermettségük miatt állt mögéjük a birodalmi központosítással elégedetlenek hada. A nagy számok törvénye alapján persze a kurucok között is előfordultak az általános gyakorlattól eltérő szexualitású egyének, de ez teljesen lényegtelen volt, mert aligha hivalkodtak szokásaikkal. Nem környezetük meghökkentése volt a céljuk, azt meghagyták a labancoknak.
Ezzel alighanem mindenki tisztában van a TISZA-vidéken, ahogy azzal is, hogy a választási győzelemhez nem a meghökkentő szexuális szokásokon keresztül vezet az út. Épp elég kihívás számukra elmagyarázni az embereknek, hogy miért értelmetlen a rezsicsökkentés, a tizenharmadik havi nyugdíj, a családi adókedvezmények és támogatások sora; ráadásul a korrupció kérdéskörét sem tanácsos túlzottan feszegetni, nehogy Von der Leyen vagy más potentát magára vegye a tiszta kezek emlegetését.
Hadházyék nyugodtan fürödhetnek a fényben, hetente százezrek emlegetik őket, s még azzal sem kell törődjenek, hogy sokan esetleg szitokszóként, hiszen mindegy az, csak beszéljenek róluk! Ha hetente csak huszonnégy óra erejéig átveszik a stafétát Magyar Pétertől, már boldogok lehetnek – tán még az ellenzéki vezér hívei is azok, addig sem „bölcs” főnökük szánalmas attrakcióitól hangos az éter. A fővárosiak pedig saját bőrükön érezhetik, a dugóügyi főpolgármestert is felül lehet múlni, elhitethetik magukkal, hogy mocorog az ország, van remény! Másfél évtizede már, hogy négy évente ugyanazzal a módszerrel melengetik fel szikráikat, majd aztán az igazság napján szembesülnek vele: a buborékban gyorsan fogy az oxigén, a szikra nem okoz lángot.
A szerző vezető szerkesztő