Horváth K. József

Vélemény és vita

Magyar is az álprobléma döglött lován lovagol

NAPI KOMMENTÁR

Kunhalmi Ágnes már 2015-ben kamupolitikai történelmet írt, amikor azt mondta a választóknak, hogy a bevándorlás egy álprobléma. Szó szerint így mondta: „Legyen világos Magyarország minden polgára számára és Magyarország egésze számára az, hogy Magyarországon ma a bevándorlással kapcsolatban nincs érdemi problémája Magyarországnak. Ez a probléma ez egy álprobléma.” Mondta ezt azon a sajtótájékoztatón, amelyet akkor tartottak, amikor az MSZP-sek kerítést igyekeztek húzni a Fidesz-székház köré. Lassan az MSZP lesz az álprobléma, mert a szocikra már alig akarnak szavazni, jó, ha egyáltalán bejutnak jövőre a parlamentbe. Kunhalmi egyébként azóta sem kért elnézést a álproblémázó mondatokért.

Jóllehet a „kamupolitikai” álprobléma azóta aktuálisabb, mint valaha. Magyarország azóta is fekete bárány, mert a kormány másként gondolta a dolgot, nem engedi be az illegális migránsokat. S a lista azonban csak bővült. Mindenekelőtt a háborúval, amelynek Brüsszel és a csatlósaik, köztük a Tisza Párt ezerrel támogatnak. Nyilván imádják a vérontást, a halált, az özvegyek, árvák seregének gyarapodását, hogy az LMBTQ-propagandáról ne is beszéljünk.

A jövő évi uniós költségvetés megmutatja, hogy mi a fontos a brüsszelitáknak, Ursula asszonynak és Weber úrnak. A végleges szövegezés alapján a néppárti–liberális koalíció még több pénzzel támogatná Ukrajnát, valamint sürgeti Kijev EU-csatlakozását is.

Miközben Magyar Péter itthon azt mondja, hogy a magyar emberek véleménye alapján kell állást foglalni Ukrajna EU-csatlakozásáról, akik javarészt ellenzik csatlakozást, addig képviselői támogatták azt a szövegezést, amely feltétel nélkül, mindenben támogatja Kijevet és annak háborús erőfeszítéseit. Sőt külön növelnék a katonai kiadásokat. Kiállnak a migrációs paktum mielőbbi végrehajtása, a Soros-szervezetek és az LMBTQ-propaganda mellett is.

A genderaktivista csoportokat – az USAID-források kiesése miatt – nagyobb összegekkel finanszíroznák a jövőben, miközben fiktív problémáról beszélnek a csoportok iskolai jelenléte kapcsán, amit Brüsszel szeretne elérni hazánkban.

„Én nagyon örültem annak, hogy nem ment el ez a vita alapvetően abba az irányba, amit a kormány szeretett volna, hogy azokról a különböző, alapvetően a társadalomban nem létező problémákról beszéljünk, amelyeket ők fel akarnak nagyítani” – mondta Tarr Zoltán, a Tisza Párt európai parlamenti frakcióvezetője.

Később Dávid Dóra képviselőtársa azt tette hozzá, hogy kapott egy kérdést Vicsek Annamária fideszes képviselőtől arról, hogy a Tisza Párt képviselője beengedné-e a genderaktivistákat az iskolákba. Dávid ennek kapcsán közölte: „Egyébként egy fiktív problémáról kérdezett, és nagyon sajnálom, hogy a kormány nem a valós problémákra koncentrál.”

Nem árt emlékezni arra, hogy 2021 nyarán a magyar parlament éppen a brüsszeli tervekkel szembemenve fogadta el a gyermekvédelmi törvényt, amely szerint az iskolai felvilágosítás nem irányulhat a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére.

Az ügyben népszavazás is zajlott. Az első kérdés így szólt: „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?” A megjelent, érvényesen válaszolók elsöprő többsége, 3 610 154 választó nemleges választ adott a kérdésre, tehát visszautasította a brüsszeli szándékot.

Ennek ellenére indított az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen. Most pedig ezen több mint 3,6 millió magyar választó véleményét minősítette nem létező problémának Magyar Péter két képviselőtársa.

A nyilvános jegyzőkönyv alapján a brüsszeli nagykoalíciós tervekre igennel szavazók között voltak a Tisza Párt képviselői is: Dávid Dóra, Tarr Zoltán, Kulja András, Lakos Eszter, Gerzsenyi Gabriella és Kollár Kinga is igennel szavazott. Magyar Péter azonban ez alkalommal sem jelent meg a munkahelyének számító EP-ben.

Ez a nagyszerű politikuspalánta ezúttal is ki akart lovagolni a felelősség alól a döglött lovon, csakhogy az nem moccant. Otthagyta Magyar urat a slamasztikában. Indián közmondás szerint: „Ha észreveszed, hogy döglött lovon ülsz, akkor szállj le róla!” Magyar – Kunhalmihoz hasonlóan – inkább azt mondja: mindig is az álprobléma döglött lován lovagoltunk.

Erre mondják neki, hogy így soha nem fog célba érni 2026-ban, hiába gondolják ezt róla sokan.

A szerző újságíró