A csomag

Nagyon beindultak a harcias hölgyek Brüsszelben. Hadja Lahbib, az egykori belga külügyminiszter addig-addig járkált Ukrajnába a háborút támogatandó, amíg egyszer csak az Európai Bizottság biztosa lett. Méghozzá a talán leghosszabb titulussal járó posztot kapta meg: esélyegyenlőségi felkészültségért és válságkezelésért felelős európai biztos.

Ebbéli tisztségéből adódóan mutatta be nemrég az Európai Unió új stratégiáját, amelyben harminc pontban foglalják össze, hogy miként kell a brüsszeli kívánalmaknak megfelelve a kívánatos felkészültségi szintet elérni. A legfontosabb elem a következő: minden uniós tagállam polgárainak hetvenkét órás túlélőcsomagot kell összeállítania.

Az elszántan háborús lázban élő unió bizonyos, Szovjetuniót idéző hidegháborús stílusjegyekkel igyekszik elmagyarázni, hogy miért is jobb a háború, mint a béke. Nyíltan a szemünkbe csapják: „Az unió pilléreit jelentő béke és stabilitás már nem garantált.” Hogy kik és miért döntötték össze a pilléreket, arról hallgatnak. Helyette előáll a legújabb kornak megfelelve a szemrevaló Hadja Lahbib a maga kék nadrágkosztümjében, amelyhez a nehéz, pillértelen időkre utalva tornacipőt párosít, szóval elárasztja Európát túlélőcsomagos videójával. Mosolyog. Pakolja ki-be a kézitáskáját, a végén előkerül egy hátizsák is, és a biztos magabiztosan végigmutogatja, hogy mit is szedjünk össze háromnapos túlélésünk érdekében. Villannak a konzervdobozok, gyógyszerek, a korunkból rég kisöpört, elemes rádiók, zseblámpák, tartalék elemek, töltők, készpénz, mackóruha, és úgynevezett alapvető szerszámként a svájci bicska. Nem szabad megfeledkezni a palackos vízről sem, hogy megússzuk, túléljük a közelebbről meg nem nevezett katasztrófát.

Azt mondja Lahbib biztos asszony, hogy Európa nem engedheti meg magának, hogy tétlenkedjen. Nyilván ezért kezdtek bele a lázas túlélőcsomagozásba. Nem árt azonban végiggondolni, hogy mi mindenre alkalmas ez a csomag. Rakétatámadás, ugyebár, sokféle irányból érhet el minket. Brüsszel szerint egyre nagyobb az oroszok étvágya, Ukrajna után el akarják foglalni Európát is. Az mellékes körülmény, hogy az unió országai – a miénken kívül mind a huszonhat – évek óta egyre több és több fegyvert hurcol az orosz–ukrán frontra. Az már szinte említésre sem méltó, hogy ezektől százezer számra pusztultak el ott a katonák.

A fenyegetettséget Európa-szerte szítani akaró háborúpártiaknak minderről csak a pánikkeltő túlélőcsomag jut eszébe. Akárhogy is nézzük azt, nevetséges. Ha idepörköl bárki – még csak atomtámadásra sem kell gondolnunk –, mit csinálunk a tíz liter vízzel, a sóletkonzervvel és a telefontöltővel? A kényelmünket szolgáló tárgyak vajon nem válnak pillanatok alatt működésképtelenné? Nem dőlnek le az adótornyok, nem szakadnak szét a villanydrótok, nem robbannak fel a gázcsövek? És a szétrombolt házak alól elég nehéz kiásni magunkat a svájci bicskával.

Nagyon magabiztosak ezek az európai hölgyvezetők. A német külügyminiszter a maga környezetbarát háborús elképzeléseivel, a litván hadügyminiszter, aki nem győzi fenyegetni a szomszéd Oroszországot, az észt külügyi biztos és a túlélőcsomagos Hadja Lahbib. Ők bizonyára határozottan tudják, hogy mi történhet a vészhelyzet első három napján. Derék dolog. Arról azonban, hogy mi lesz velünk a negyediken, nem esik szó.

Ötven évvel ezelőtt, amikor a hidegháborús idők közepén kínunkban csak viccelődni tudtunk, a kérdésre, hogy mi a teendő atomtámadás esetén, az volt a szellemesnek gondolt, ám valójában végtelenül szomorú válasz, aki teheti, szerezzen ásót, terítsen magára lepedőt, és kezdjen el kúszni a temető felé. Igyekezzen, mert később nagyon sokan lesznek ott.

Ezt akarják a túlélőcsomagozók?

A szerző író