Vélemény és vita
Nemzetközi Nőnap – a gyengébb nem egyre erősebb
A nők az otthon melegének megőrzésén túl, ha kellett, a hazájukat is megvédték
A Nemzetközi Nőnap alkalmából a szokásosnál is emelkedettebb hangulatban ünnepelhetjük a hölgyeket, miután az agresszíven nyomuló genderlobbi bánatára az alkotmány is rögzíti majd, hogy két nem létezik, férfi és nő. Ezzel a legfelsőbb jogszabály is megerősíti a természet törvényét és befellegzett a nemek közötti 78 féle árnyalat hirdetőinek
A nők körül azért megmarad rengeteg bizonytalanság. Egyfelől továbbra is minden tisztelet, elismerés megilleti őket. Hiszen a „teremtés koronáinál” eleve több fronton állnak helyt, anya, feleség, önjáró mosógép, tüzes szerető, miközben alapelvárás velük szemben, hogy mindegyikük smink nélkül is üde, kedves, ragyogó szépség legyen, aki méltó szellemi partnerként szüntelenül lesi urának a kívánságait. Másfelől viszont a férfiakra mégiscsak ők hozzák rá a rontást.
A bajok már az Édenkertben elkezdődtek, amikor Éva a kígyó csábítására megszegte az isteni parancsot és a bűnbe magával rántotta a kissé pipogya párját. Büntetésként kiűzetve a paradicsomból Ádám mind máig „arca verejtékével” keresheti meg a napi kenyerét. (Kivétel a galádul szerzett pénzét adóparadicsomba átmentő dörzsölt fehérgalléros bűnöző.)
A lányokat, asszonyokat megillető felmagasztalás közepette talán nem ünneprontás arra is gondolni, hogy a zöldszemű szörny, a féltékenység őrjítő érzését is rendszerint ők keltik fel a férfiben, A statisztikák szerint a válási okok élén mégsem a megcsalás vagy az anyagi gondok, hanem a megfelelő kommunikáció hiánya áll. Vagyis, akár a drámák, komédiák alapjául szolgáló történésekben, rendszerint az egymás félreértése idézi elő a kalamajkát. És a való életben az ebből fakadó konfliktus sajnos mind többször torkollik igazi drámába. Amikor a párok útja ágytól, asztaltól végleg elválik. Manapság a korábbiaknál később, átlagban 14 év házasság után választja a bíróság is külön a valaha egymásnak örök hűséget ígért egykori szerelmeseket. (Karinthy Frigyes jegyezte meg, hogy a gördülékeny teniszhez például az alapmozdulatok megtanulása évekig is eltarthat, a sokkal bonyolultabb házasság közös játékába pedig minden kellő ismeret, gyakorlás nélkül ugrunk bele.)
Az ősközösségi társadalomban gyökerező szereposztás szerint a férfi behordja, az asszony beosztja a harmonikus családi élet tárgyi alapkellékeit. Emellett a nők az otthon melegének megőrzésén túl, ha kellett, a hazájukat is megvédték. Mint például Jeanne d’Arc, az angolok elleni harcokban, akit elismerés helyett inkább – alig 19 évesen – máglyán elégettek. Jó száz évvel később, 1552-ben az Eger várát a török ellen hősiesen védő nők jobban jártak. Hősiességükért mindenhol életük végéig megsüvegelték őket. Az egri hajadonok, asszonyok tudtukon kívül nem csupán bátor várvédők, hanem a női emancipáció előharcosai is voltak.
Ám a fehérnépet nagy általánosságban szerte Európában sokáig nem érdemeinek megfelelően kezelték. Például a francia forradalom idején, a „A női és polgárnői jogok nyilatkozata” című iratot megfogalmazó, bizonyos Olimpe de Gouges nevű szépséges irodalmár amazont 1793-ban még vérpadra küldték. Az ipari forradalommal indult, felgyorsult társadalmi mozgásokkal azonban kezdett megváltozni a nők hagyományos szerepe, miután tömegével kényszerültek elszegődni gyári munkára Az ilyen a mozgásra utal, hogy 1857-ben New Yorkban már több tízezer önérzetes nő léphetett sztrájkba, munkájukért egyenlő bért követelve.
Ennek az egykori megmozdulásnak az emlékére köszöntjük március 8-án a hölgyeket, felhívva a figyelmet a női egyenjogúságára és a nők emberi jogaira. Az egyenjogúságért folytatott szakadatlan harc diadalaként a gyengébb nem mára egyre erősödik. Most azonban a mesterséges intelligencia megjelenésével új kihívások várnak rájuk. A digitális technika fejlődésének egyik vadhajtásaként ugyanis a képernyőkre mind több olyan hamis videó kerül amelyeknek döntő többsége pornó. Elemzők szerint ez a műfaj pedig azért is káros, mert a nők eltárgyiasulását sugallja, hiányzik belőle a párkapcsolat valódi öröméhez elengedhetetlen intimitás, összezavarja a fiatalok értékrendjét és ezáltal is felgyorsulhat a társadalom mesterséges, rossz irány vett átalakítása. A filmiparban már eddig is tetten érhetők ilyen bomlasztó törekvések, mint például a milliók által nézett Szex és New York nevű tévésorozat, amelyben a szingli nők lényegében gátlástalan férfiszerepet (túl)játszva kavarnak az éjszakában. A nőket eleve leértékelő élethelyzetekről előadott sztorik szórakoztatóak ugyan, de legalább ezen a nevezetes márciusi napon mégis inkább maradjunk a Csárdáskirálynőben felhangzó örökérvényű dal szövegéhez: „A lyányok, a lyányok, a lyányok angyalok.”
A szerző újságíró