A történelem kérlelhetetlen bíró. A nagy birodalmak nem egyszerűen elbuknak, hanem inkább saját arroganciájuk és önhittségük sodorja őket a pusztulásba. Az Európai Unió most pontosan ezen az úton halad. Európa mindig is úgy tekintett magára, mint a világ közepére, ám ahogyan a Fátimida Kalifátus, a Szeldzsuk vagy a Mameluk Birodalom és a timuridák is elhitték saját sérthetetlenségüket, úgy az EU is a saját tévedhetetlenségébe vetett hamis kép miatt sodródik a szétesés felé. Külön szórakoztató, hogy Európa az egyetlen idézőjeles „kontinens” a világon, amely úgy kezeli magát, mintha nem Ázsia félszigete lenne.
Nagy kedvencem, Ibn Khaldún, arab történész és filozófus szerint a történelem látszólag nem több, mint események elbeszélése, de a mélyén tanulság rejlik. Így hát hoztam néhány tanulságot a kedvenceim közül.
A síita Fátimida Kalifátus az iszlám világ egyik leghatalmasabb birodalmává nőtte ki magát a 10. században, ám éppen az a birodalmi arrogancia tette tönkre, amely most az Európai Uniót is fenyegeti. A fátimidák túlságosan bíztak a saját gazdasági és politikai stabilitásukban, miközben figyelmen kívül hagyták a növekvő külső fenyegetéseket és a belső megosztottságot. Az egykori nagyhatalom a 12. századra képtelen volt fenntartani kereskedelmi útvonalait, amelyeket a versengő hatalmak, mint a keresztesek és a szeldzsukok, fokozatosan átvettek. Végül Szaladin (avagy Szalahaddin, a szunnita Ajjúbida dinasztia megalapítója) 1171-ben véget vetett uralmuknak. Szaladintól származik az az arabok közt ismert idézet, miszerint: „Egyetlen királyság sem maradhat fenn, ha az emberek könnyeire épül.” És hogy egy váratlannak és indokolatlannak tűnő idézettel folytassam, Lev Tolsztoj írta azt, hogy: „Minden elérkezik ahhoz, aki tud várni.” Szaladin tudott várni és győzött is. Az EU ma az Egyesült Államok gazdasági szorításában és az Oroszországgal szembeni konfliktusában saját kereskedelmi és gazdasági érdekeit áldozza fel, miközben energiaellátása és ipari stabilitása kártyavár-jelleget ölt. Pontosan azért, amiért a fátimidák is elbuktak: Mert azt hitték, hogy megengedhetik maguknak ezt is. És ki tudott várni? Putyin. Ő még nem mondott ilyen idézetet a könnyekről és a királyságokról, de talán majd mond valami mást ezután is, amit majd idéznek tőle a történelemkönyvekben.
A szomszédos Szeldzsuk Birodalom is megtalálta a maga ellenségét. Az Asszaszinok (Hashashin) egy militáns iszmáilita szekta volt a középkori Közel-Keleten, amely a 11. század végén jött létre ellenük. Vezetőjük, Hasszán-i Szabbáh, az iráni Alamut várából irányította a szervezetet, amely politikai merényletek és pszichológiai hadviselés révén vált rettegetté. Számomra a történelem legijesztőbb, legvadabb manipulátorai és gyilkosai voltak, akik még mai ésszel is felfoghatatlanul vad dolgokat műveltek. A terroristák ősei voltak: Az elrabolt férfiaknak kábítószerek segítségével megmutatták a „túlvilágot”, ahol a 40 szűz várt rájuk, ám ezek a szüzek valójában nagyon is élő nők voltak, akiket maguk raboltak el. A nők feladata az volt, hogy meggyőzék az elkövetőket arról, hogy elkövessék az öngyilkos merényletet, mert aztán mind odaadják magukat nekik. És ez csak egyetlen példa volt a módszereik közül. Mindent és mindenkit eszközként használtak fel, és a váruk, Alamut vára volt az egyik legrettegettebb hely a történelemben. A váruk maradványa a mai Irán északi részén, egy Kaszpi-tengerhez közeli hegységben található, 2163 méter magasan. A 11. század végén Haszan-i Szabbáh szerezte meg, és az általa vezetett szekta központjává tette. A vár bevehetetlen volt, ő is csellel tette magáévá. Az Asszaszinok innen indították gerillaakcióikat és politikai merényleteiket a szeldzsukok és más ellenségeik ellen. Alamut nemcsak katonai erődítményként, hanem kulturális központként is működött, híres könyvtárával és tudományos tevékenységeivel. Minden olyan dologra rájöttek, amire a manipulációhoz vagy a zavarkeltéshez szükségük volt. A mongol hódítás során, 1256-ban a várat lerombolták, és azután is romos állapotban maradt. Az Asszaszinok célpontjai főként a szeldzsuk elit tagjai voltak, köztük Nizám al-Mulk, a híres szeldzsuk nagyvezír, akit 1092-ben gyilkoltak meg.
Akik mélyebben szeretnék megismerni ezt a történetet, érdemes megnézniük az egyik kedvenc sorozatomat, az الحشاشين (al-Hashashin) címűt, a Shahid arab streamingszolgáltatón. Van hozzá sokféle felirat is, a nagyobb nyelvek értőinek. A sorozat Hasszán-i Szabbáh életét és az Asszaszinok felemelkedését mutatja be, történelmi hűséggel és igen-igen látványosan. A főszerepet a kedvenc egyiptomi színészem, Karim Abdel Aziz alakítja, aki kiválóan hozza a karizmatikus és könyörtelen vezetőt, aki még a saját gyerekét sem kíméli. A sorozat nemcsak a merényletek és politikai cselszövések izgalmát adja vissza, hanem a korszak belső konfliktusait és hatalmi harcait is bemutatja, így tökéletes választás mindazok számára, akik készek elfogadni azt, hogy mindig is voltak olyan történelmi időszakok, mint amilyenbe most mindannyian elértünk. Ők is, akkor is érezték, hogy a világ teljesen megváltozik, csak azt nem tudták, hogy mivé. Mi sem tudjuk.
Jut eszembe, a világszerte népszerű számítógépes játéksorozat, az Assassin’s Creed eredete éppen az Asszaszinok szektája. „Semmi sem igaz, minden megengedett” – tartják a játékban. Mára ismét eljutottunk odáig, hogy a világot a hatalmon lévők által kreált hazugságok uralják, és a valódi szabadság eléréséhez az egyéneknek túl kell lépniük az ember alkotta szabályokon.
Aztán a mamelukok a 13. századtól uralni kezdték Egyiptomot és Szíriát, majd hosszú ideig sikeresen védték meg magukat a külső támadásoktól. A mamelukok eredetileg rabszolgasorba került katonák voltak, akik Egyiptomban és Szíriában saját államot hoztak létre. Valószínűleg a legnagyobb sikerük az volt, hogy 1260-ban megállították a mongolok előrenyomulását. Ám ahogy a belső politikai intrikák és a különböző frakciók közötti hatalmi harcok gyengítették őket, a birodalom egyre instabilabbá vált. Az Európai Unió ma pontosan ezt a hibát követi el: az egyes tagállamok közötti ellentétek, a migrációs válságok, a gazdasági egyenlőtlenségek és a központosított brüsszeli döntéshozatal mind-mind olyan tényezők, amelyek belülről bomlasztják azt, ami még igazán össze se forrt. Úgy kezdtek bele mindenbe, hogy még a központosítást sem tudták végigverni. Ahogy a mamelukok sem tudtak egységes válaszokat adni az oszmán fenyegetésre, úgy az EU sem képes sem a külpolitikai egységre, sem a belső reformokra.
Egy újabb nagy történelmi kedvencem, Timur Lenk (avagy Tamerlán) hatalmas területeket hódított meg, és kétségtelenül a világtörténelem egyik legnagyobb vezetője volt, ám az ő birodalma sem tartott örökké. A széthúzó politikai érdekek (meg persze az örökösödés kérdése), a kíméletlen gazdasági kizsákmányolás és a hadviselésre alapozott államszerkezet hosszú távon fenntarthatatlannak bizonyult. Az EU ma saját politikai projektjét próbálja erőszakosan kiterjeszteni Ukrajnára, erőszakosan próbál fegyverkezni úgy, hogy a lakosság nagyobb része ezt nem támogatja, elfelejtve azt a tényt, hogy ezzel párhuzamosan az integráció túlzott erőltetése a nemzetállamok rovására megbosszulja magát, ha a tempó túl nagy. Az elmúlt két évtized során képtelenek voltak megtalálni az egyensúlyt, és valójában mindenki csak azzal foglalkozott, hogy a sajtónak és a saját választóinak megfeleljen. Amint a Timuridák belső hatalmi harcai eluralkodtak és a birodalom fokozatosan szétesett, úgy az Európai Unió is egyre közelebb kerül a politikai széttöredezéshez.
Hozhatnék még számos példát, ám a lényeg egy és ugyanaz: a birodalmakat nem a külső ellenségek rombolják le, még ha látszólag így is van, hanem a belső rothadás. Ez lesz a Negyedik Birodalom sorsa is.
A történelem azt mutatja, hogy a túlzott önbizalom és az irracionális döntések mindig a hanyatlás előhírnökei. Az Európai Unió ma éppen olyan hibákat követ el, mint az egykori keleti birodalmak: gazdaságát kiszolgáltatta külső hatalmaknak, mert elhitte magát. Ahogy azt is elhitte, hogy politikai rendszere örökké stabil marad. Erőszakosan próbál egységesen fellépni, de erre valójában képtelen, az emberekben pedig nincs meg a hit, hogy a sajátjuknak érezzék. Ahogyan a Fátimida Kalifátus, a szeldzsukok, a mamelukok és a timuridák is végül a történelem süllyesztőjébe kerültek, úgy az EU is ugyanilyen végzet felé tart. A kérdés már nem az, hogy széthullik-e, hanem az, hogy mikor.
Majd bizonyára erről is készít valaki egy jó sorozatot valamikor. A kérdés csak az, hogy ki fogja játszani Ursulát és a balti tigriseket.
A szerző rádiós műsorvezető