Horváth K. József

Vélemény és vita

Bennfentes kereskedés? Csalás?

NAPI KOMMENTÁR

A következő Magyar Péter-történet megint megkuncogtatja az olvasót. Ha valaki arra gondol, hogy ezúttal krónikus igazmondáson csípték fülön, akkor téved. Sokak szerint Magyarral ilyen még nem fordult elő. Emlékszünk, Kubatov Gábor nem is olyan régen osztotta meg véleményét róla a nyilvánosságban, jelezve: „Magyar Péter egy gátlástalan hülyegyerek.” Azóta se láttam, hogy valaki vitába szállt volna emiatt a Fradi elnökével.

Legutóbb a részvényügye borzolta a kedélyeket, amelyekkel kapcsolatban közéleti-politikai szereplővé válása egyéves évfordulója alkalmából adott Partizán-interjúját Nagy Attila Tibor baloldali politológus is nagyon leszólta. Egyebek közt kijelentette: „Nem ment jól Magyar Péter Partizán-interjúja. Sőt: nagyon nem ment jól. Az interjúnak voltak olyan momentumai, amelyeket az ellenfelek heteken-hónapokon keresztül felhasználhatnak majd ellene.”

Könnyen lehet, hogy a részvényügy is ezek közé tartozik. Már csak azért is, mert rendőrségi információk szerint Magyar Péter ellen bennfentes kereskedelem gyanúja miatt nyomoz a Nemzeti Nyomozó Főügyészség. Utóbbira minden bizonnyal azért került sor, mert Vogel Evelin és a TISZA Párthoz közeli vállalkozó, Hanzel Henrik beszélgetésén a hölgy azt állította, hogy Magyar kilencvenmillió forintnyi részvénnyel rendelkezik, amit olyan tőzsdei információk segítségével keresett, amelyekről „nem kellett volna tudnia”.

Az Index beszámolója szerint még 2023. július 21-én, tőzsdezárás után Mészáros Lőrinc cége, az Opus Global Nyrt. részvény-visszavásárlási akciót jelentett be, ami jelentősen növelte a papírok árfolyamát. Ugyanezen a napon, délután három órakor, tehát a tőzsdezárás és az akció bejelentése előtt Magyar Péter az összes egyéb részvényét eladta, és több tízmillió forint értékben vásárolt Opus-részvényeket.

A rá következő hétfőn, tőzsdenyitás után emelt árfolyamon eladta ezeket a részvényeket, amivel jelentős, több millió forintos haszonra tehetett szert. Az Index forrása jelezte, a Magyar Nemzeti Bank az Opus-részvények kapcsán több személlyel, így Magyar Péterrel kapcsolatban is bennfentes kereskedelem gyanúja miatt vizsgálatot folytat. Az ügyben erre Vogel Evelint tanúként beidézték, s a meghallgatás már meg is történt.

Vogel egy nyilvánosságra került hangfelvételen azt is elmondja, hogy Magyar Péter „Egyébként úgy játszadozik a tőzsdén, hogy belső információkat kap”. Erről Hanzel Henriknek beszélt, amikor a 30 milliós jussát követelte az elvégzett pártmunkája után Magyartól.

A minapi évfordulós interjúban azonban nagyon érzékenyen érintette a téma Magyart. Talán azért is, mert korábban szóban és írásban is átláthatóságot és kikezdhetetlenséget ígért a választóknak. Azt is állította, hogy mindez a Tisza Párt sajátja, amit részben a tisztesség diktál, másrészt pedig a törvény is előírja.

És persze nem szakadt le az ég.

A Partizánban nem kellett sok ahhoz, hogy összeomoljon. Már a kérdést is alig engedte feltenni, többször közbevágott, majd a pontos idő felől érdeklődött.

Gulyás Márton pacekba kérdezte: – Rendelkezel-e ilyen vagyonnal, amire Vogel Evelin utalt, vagy sem?

Magyar Péter kivár a válasszal, aztán kérdi: – Mennyi az idő, Marci? Szeretném tudni.

Gulyás: – Nem tudom fejből megmondani.

Magyar: – Remélem, a laptopodon azért látszik.

Gulyás: – 19 óra 34 perc.

„Brüsszel Péter idegei felmondták a szolgálatot” – így reagált Menczer Tamás Magyar Péter interjújára. Aztán folytatta:

„Mennyi az idő, Marci? Csak nem igazak a vádak a bennfentes kereskedésről és a csalásról? Peti, hol a lóvé, amit a barátnőd szerint tőzsdei manipulációval kerestél?”

„Mennyi az idő, Marci? Késő van, Peti, takarodó.”

Kedves olvasó! Van önöknek kedvük kuncogni ezen az összeomláson?

A szerző újságíró