A Kígyó éve

„Legyetek tehát okosak, mint a kígyók és szelídek, mint a galambok”, mondá a Szentírás. Máté evangéliumában (10:16-30), midőn Jézus elküldi követőit „mint juhokat a farkasok közé”, ezt a fölöttébb bölcs és igen-igen elgondolkodtató tanácsot-utasítást adja nekik. A kígyók feltehetően valóban okosak, ezt később egy Rudyard Kipling nevű ánglius írástudó is megerősítette, hiszen A dzsungel könyvében Ká („Kaa”) alighanem a legizgalmasabban rokonszenves állatfigurák közé emeltetik (nekem különösen az tetszik, mikor megvallja Balunak és Bagirának, hogy „ismertem én is a szeretetet. Tudnék is mesélni róla…”), nem is csodálkoztam tehát, mikor először hallottam-olvastam, hogy a most befejeződő kínai holdújévvel január 29-étől a Fa Kígyó éve kezdődik. A Kígyó jelképe a bölcsességet szimbolizálja, a Biblia után (is) szabadon. A kínai horoszkóp szerint intelligenciája intuícióval és éleslátással társul, a kígyó vedlése az örök átalakulást, áttételesen az emberi fejlődést, a folyamatos, mindig magasabb szintű növekedést és haladást illusztrálja-jelképezi. Ugyancsak a kínai horoszkóp szerint a Kígyó éve, vagyis az idei, a 2025-ös esztendő hatalmas átalakulást jelez: sorsfordító változásokat, ilyen eseményeket kollektív és egyéni síkon egyaránt.

Innentől kezdve minden átmenet nélkül a Kommentár című folyóirat legfrissebb, Eurázsia című tematikus számát bemutató esten két időtlen, ragyogó szellemünk járt eszemben. Szinte szünet nélkül, döbbenetes intenzitással. Bálint György publicista-kritikus, az irodalmi szintű magyar újságírás egyik legnagyobb alakja Használt földgömb című 1936-os írásában többek között a következők olvashatók: „Kína tömör, nyugodt, hatalmas felület. (…) Ide is régóta vágyom, rejtelmes és leküzdhetetlen rokonszenvvel. Mindent fontosnak tartok, ami ott történik, minden festményt, minden verset és minden puskalövést. Ami ott történik, az az emberiség számára történik, melynek Kína még nem mutatta meg minden ajándékját és minden erejét. Az a gyanúm, hogy egyszer, egy óvatlan percemben elkezdek kínaiul tanulni, mint Kosztolányi híres novellahőse.” Kosztolányi Dezső A kínai ember című novellájának főhőse, Félix, az elgyötört, szerencsétlen, lenézett-satnya Kína-bolond kis újságíró, aki rejtélyes, megmagyarázhatatlan okból szenvedélyesen, sőt, eszelősen vonzódik mindenhez, ami kínai, végül nagy nehezen megtanul kínaiul, azután már Pekingből ír levelet, majd haláláról értesülnek. „Sokat nyomorgott. Tussal festett furcsa figurákat és ábrándokat nyers selyemre. Ebből tengődött. A halált azonban nyugodtan fogadta, mint egy bölcs ázsiai ember. Egy apró teáscsésze állt a bambuszasztalon, az ágya mellett, de egy ferdeszemű kis kínai ápolónő fogta le szemeit. Különben azt mondják, hogy az utolsó években már egész jól beszélt kínaiul.”

A Kommentár-esten, miközben hallgattam a geopolitikai szakértő hölgyet és a történészt, a főszerkesztőt és a Neumann János Egyetem Eurázsia Központjának igazgatóját és az igen szimpatikus, magyarul tökéletesen beszélő kínai üzletasszonyt, képtelen voltam szabadulni a Bálint György–Kosztolányi Dezső-féle, idestova évszázadosnál is régibb „irodalmi sejtés” mind torokszorítóbb igazságtartalmaitól. Hogy hiszen a Kígyó éve mintha látnoki módon igazolni kezdené a világpolitika és a Végzet libikókájának szeszélyeiben is szilárd törvényszerűségeit. Hogy lám, az annyit emlegetett új világrend ősi hagyományok és tapasztalások nemzeti bölcsességekké érett, és íme, irodalmunk legfogékonyabb elméiben meg is fogalmazódott evidenciáit mutatják föl, a hárompólusúvá váló és mindinkább átrendeződő világ képétől. Ázsiából jött őseink Illyés Gyula által megénekelt szép hiúzszem-szögelletéig, és benne a hun pupilla-lángig, bőrük sárgás aranyáig, és tovább. Új időszámítás kezdődik és a Kígyó évének ázsiai univerzumában rejlő, számunkra titokzatosságában is borzongatóan megérintő, valahonnan visszasejlő erővonalak rajzolódnak ki, a jóslat szerint nagy látnokok, forradalmi gondolkodók, nagy vezetők vannak születőben (ha éppen már meg is nem születtek), hatásuk a kínai horoszkóp szerint szemléletváltást hoz az emberiségnek. A lapbemutató esten is körüljárták a Kommentárban olvasható profetikus, szíven ütő Dosztojevszkij-mondatot: „Ázsia jövője a mi jövőnk.” Ha úgy tetszik: ha előre pillantunk, Eurázsia áll előttünk. Magyarként ezt kell kihasználnunk, erre kell (fel)készülnünk, ennek megfelelően – múltunkhoz, kultúránkhoz, származásunkhoz, őseinkhez méltó módon s a jelen követelményeihez alkalmazkodva –, így kell magunkat a 21. század hátralévő kétharmadára kondicionálni. Okosan, mint a kígyók a Kígyó évében (és egyébként, máskor is) és szelíden, mint a galambok, Máté evangéliumában és Konfuciusz tanaiban. Az eltévedt lovas, úgy tűnik, hazatalál. Ideje.

A szerző író