Ismerjük a régi dalocskát Ábrahám Pál operettjéből: „Teve van egy púpú, van két púpú, van négy púpú sőt több.” Nekem napjaink humoristái juttatták eszembe a dalocskáról.
Az ember a humoristáktól is azt várja, hogy szórakoztassák, nevettessék a publikumot. De valahogy ez mostanában nem szokott sikerülni.
Különösen nem Somogyi Andrásnak, aki – mint beszámoltunk róla – a minap Orbán Viktor indiai látogatásával kapcsolatban tett rasszista megjegyzéseket, megsértve gyakorlatilag a közel egymilliós magyarországi cigányságot. Pedig a cigányság felzárkóztatása érdekében tett magyar erőfeszítéseket akár jó példaként is lehetett volna emlegetni.
Valahogy úgy, ahogy tette azt Jimmy Carr brit humorista. Videóját a Matthias Corvinus Collegium gazdaságpolitikai műhelyének vezetője osztotta meg közösségi oldalán. Sebestyén Géza kifejezte, a humoristának az tetszik leginkább a magyar koncepcióban, hogy hihetetlenül progresszív. Csökkenti a nemek közötti béregyenlőtlenségeket, és arra motiválja a nőket, hogy később visszamenjenek dolgozni.
Jimmy Carr egyebek közt ezt mondja hallgatóságának: „Ha nő vagy és van egy gyermeked, akkor az adód 25 százalékkal csökken egy életre. Ha két gyereked van, 50 százalékkal csökken. Ha három gyereked van, 75 százalékkal csökken, és ha négy gyereked van ding-ding-ding. (…) Nincs személyi jövedelemadód egy életre. Valakinek ki kellene próbálni ezt a Westminsterben a választáson, mert automatikusan megszerezné a szavazók 50 százalékát. Hiszen ez egy iszonyatosan progresszív lépés. Csökkenti a nemek közötti béregyenlőtlenséget, és arra motiválja a nőket, hogy később visszamenjenek dolgozni. Kérdem én, mi miért nem csináljuk ezt?”
Jimmy Carrnak később az is feltűnhet, hogy az szja-mentességnek köszönhetően idén a magyar fiatalok – átlagfizetéssel számolva – havonta mintegy plusz 100 ezer forinttal többet vihetnek haza. 2025-ben adómentesség, lakhatási támogatás, munkáshitel, béremelés, ösztöndíjak és KRESZ-tanfolyam is segíti őket. Idén összességében több millió forintos kormánytámogatást élvezhetnek.
Orbán Viktor tavaly tusványosi beszédében vetítette előre, hogy ismét előtérbe helyezik a családok támogatását. Aláhúzta: „Belátható időn belül az összes olyan támogatást, ami a magyar társadalom stabilitását és rugalmasságát szolgálja, például a családtámogatási rendszert, ki kell terjeszteni teljes egészében a magyarok lakta területekre az országhatárokon kívül is.”
És akkor nézzük, hogy a rasszistázás után, hogy folytatja a viccelődést a magyar „humorista”? Hát egyrész az már önmagában nagy poén, hogy nyíltan beállt Magyar Péter szekerét tolni. Az ilyenen már akkor kiröhögték magukat a magyarok, amikor meglátták Nagy Ervin színészt sürgölődni körülötte, autóját vezetni, táskáját hordani. Mindezt azért, mert politikai ambíciókat dédelget és nem venné zokon, ha majd kulturális minisztert csinálna belőle Brüsszel Peti. Az, hogy a jelenlegi kormány a magyarok érdekét szolgálja, Magyar Péter pedig az unióét, Brüsszelét, az cseppet sem zavarja. Csak a hatalom legyen meg már végre.
Somogyi András Magyar Petya gyakran használt eszközével, a hazugsággal próbál sikert elérni. Somogyi András is azt állítja, hogy az Orbán Viktor által a börtönből kiengedett moldáv bűnöző okozta a napokban történt autóbalesetet. A humorista közösségi oldalán kezdett gúnyolódásba. „Biztos ti is hallottátok, hogy az Orbán Viktor által szabadon engedett kétezer embercsempész közül most az egyik ámokfutásba kezdett Budapesten, és súlyosan megsebesített egy héttagú magyar családot. Köztük több kisgyereket is.”
A valóság azonban Somogyit is hamar legázolta. Az állítást a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és a rendőrség is cáfolta. Nyomatékosították, nem a kormány vészhelyzeti rendelete miatt kiengedett moldáv embercsempész okozta a minapi budai balesetet, hanem az embercsempész testvére.
Magyar egyik korábbi hazugsága az volt, hogy a szír elnök repülőgépe landolt a budapesti repülőtéren, de kiderült, hogy ez sem igaz. Az, hogy a Partizánnak szinte kikérte magának, hogy politikai pályára lép, azt már szinte hagyjuk is. „Szerintem még viccnek is rossz” – mondta.
Szóval, tudjuk: teve van egy púpú, van két púpú van négy púpú, sőt több. Döntse el a kedves olvasó, hány púpja van a brit humoristának és a magyar „nevettetőknek”.
A szerző újságíró