Szegény Magyar Péter, gondolom leizzadt, amikor meglátta a bonyhádi választási eredményeket, a Fidesz toronymagas győzelmét. Döbbenten tapasztalhatta, hogy a Föld annak ellenére mozog, hogy ő felhívta a tolnai választók figyelmét, hogy ne menjenek el szavazni, s nagyon kiakadt, amikor kiderült, hogy mégis elmentek. Méghozzá ugyanannyian mentek el, amennyien más hasonló választási időszakban szoktak. Magyarán, fütyültek Magyarra.
Pedig nem ez volt a terve: David Pressman szankciója után úgy gondolhatta, hogy a fideszes szavazók otthon maradnak. A Deák Dánielhez eljutó információk szerint az erre a hétre kijelölt baloldali kutatócég a hétvégi eredmény miatt inkább nem is publikálja a legfrissebb, manipulált számait, ugyanis nevetségessé válnának a választási eredmények fényében. Deutsch Tamás szerint pedig a kiemelkedő Fidesz-eredmény miatt a brüsszeliek azonnal berendelhették a Tisza Párt elnökét, ezért el is utazott el a belga fővárosba.
Kocsis Máté ugyanakkor úgy tett, mintha megvédte volna Magyar Pétert, mert nem állítottak jelöltet. Nem kis malíciával megjegyezte: „Nem értek egyet a károgókkal. Magyar Péter a pártja szempontjából jó döntést hozott, hogy nem indultak az időközin. Iszonyatos verést kaptak volna.”
Orbán Viktor Indiából gratulált a győztesnek. Azt írta: „Megvolt az előrehozott választás. 63 százalék. Gratulálok, Csibi Krisztina!” Értsd: az előrehozottat is éppen olyan simán nyernék, mint a tolnait.
Magyar Péter azonban ekkor sem volt képes csöndben maradni. Azt üzente, hogy vigyázzon a főni, mert az a végső stádium, amikor az ember a saját propagandáját elhiszi. Hozzátette: a Tisza Párt már korábban közölte: nem indít jelöltet egyetlen időközi választáson sem, mivel azoknak nincs semmi tétjük. A tolnai időközit a kormánypárt elsöprő győzelemként, Magyar Péter a Fidesz óriási mozgósítási kudarcaként értékelte.
Azt gondolom, jó, hogy Magyar Péter ilyen bornírt állításokkal szórakoztatja a nagyérdeműt. A kormánypárt szavazóbázisa ezzel a kiemelkedő eredménnyel nagyon fontos lelki megerősítést kapott.
A szembeszomszédom úgy örült, hogy amikor megjelentek az első hírek a fényes győzelemről, pezsgőt ragadott és becsöngetett, hogy koccintsunk egyet a tolnai diadalra. Csak halkan jegyzem meg, Kiskunmajsán, önkormányzati választáson szintén Fidesz-siker született 66,77 százalékkal, a második helyen végzett ellenzéki párt, a Második Reformkor jelöltje feleannyi voksot szerzett.
Valójában nem volt kérdés, hogy reálisan várható a tolnai siker, csak annak fényében bizonytalanodtak el némelyek, hogy Magyar Péter kígyót-békát kiabált a Fideszre. A szavazóit büdösözte, büdösszájúzta. Főtanácsadója, Raskó György a Fidesz-szavazókról pedig elmondta: „Milyen a tipikus Fidesz-szavazó? 65 évnél idősebb nő, maximum 8 általánost végzett, falusi, alacsony jövedelme van, illetve nyugdíja van.” Magyar barátja azzal is „bókolt” a kormánypárti szavazóknak, hogy szerinte „a következő választásokig sokan 100 ezres nagyságrendben kiesnek mint szavazók (Értsd: meghalnak – a szerző), ugyanakkor 100 ezres nagyságrendben lépnek be fiatalok mint első választók. Az idő tehát a Tiszának dolgozik.”
Hát Dombóváron nagyon nem dolgozott neki, ahogy Kiskunmajsán se. Mindkét helyen ugyanis kétharmaddal vagy kétharmadközeli eredménnyel győztek a kormánypártiak, ami azt jelenti, hogy hiába indultak volna el a tiszások a választáson, ők is a futottak még mezőnyében végeztek volna.
És akkor jött még Magyart boldogítani Gyurcsány Ferenc is, akinek kapóra jött ez a helyzet, hogy jelöltjük 11 százalékkal végzett Dombóváron a harmadik helyen. Kijelentette: a DK 50 százalékkal jobb eredményt ért el, mint tavaly egy olyan körzetben, ahol 80 százalékot visz el a jobboldal. (A Mi Hazánk 20 százalékot kapott – a szerző) Gyurcsány kijelentette: „Az egyetlen létező, működő baloldali világ a DK, amely 11 százalékot kapott, ami nekünk azt üzeni, hogy csinálni kell.” Azaz: fityisz neked, Magyar Péter.
Közben pótolhatatlan látványosság millióknak, hogy Magyar Péter a szőnyeg szélén feszeng Brüsszelben az orbitális tolnai kudarc miatt. Az újpesti választás után, ahol szintén nem indul a Tisza, lehet, hogy egyenesen szamárpadba is ültetik.
A szerző újságíró