Fogadalmak

Talán nincs is olyan ember Magyarországon, aki ne tett volna már élete folyamán valamilyen újévi fogadalmat, amit aztán vagy sikerült megtartania, vagy nem; ám mindez tökéletesen mutatja, hogy valamilyen fordulatra általában számítunk az új esztendőben, sőt ezt kifejezetten megpróbáljuk előmozdítani. A legnépszerűbb fogadalmak között szerepel a fogyás, a gyakoribb mozgás, sportolás, a dohányzásról való leszokás és úgy általában az egészségesebb életmóddal kapcsolatos buzgalmak.

Magam is tettem már néhány újévi fogadalmat, amelyeket több-kevesebb sikerrel tartottam meg, és éppen ezért az utóbbi időben inkább lemondtam a bűntudatot ébresztő kudarcforrásról. Az idei esztendőt mégis egy újabb ígérettel nyitottam, ám a hagyományokkal szakítva az egészségmegőrzés egyedibb formáját választottam. Elhatározásom lényege, hogy türelmesebb leszek, ami egy alapvetően szangvinikus ember számára folyamatos kihívást jelent, hiszen bármikor váratlan ingerek tehetik próbára az elhatározást. A megvalósítás érdekében eldöntöttem, hogy mindenhová legalább öt, tíz perccel előbb indulok, így a sietés, az elkésés aggodalma nem adhat felmentést az önuralom elillanására, sőt kifejezetten lehetőség nyílik, hogy másokat rendszeresen magam elé engedhessek. A morcosan erőszakos autósoknak mosolyogva nyithatok utat, a mozgólépcsőn sem kell lesnem, hogy lemaradok-e az érkező metróról, a pénztárnál nyugodtan hátrébb léphetek egyet, ha valaki gyerekkel vagy csupán egy-két aprósággal áll be mögém.

Bevallom, éppen azoktól kaptam az ötletet, akik az elmúlt időszakban ismeretlenül is előzékenyek voltak velem, szinte rám pirítottak kedves nagyvonalúságukkal. Jólesett és még inkább jólesik a felismerés, hogy valójában az önzetlenséggel semmit sem veszítünk, ellenben nagyon sokat nyerünk, hiszen éppen azt fejezzük ki, nekünk nem sietős, nyugalomra épül az életünk, megengedhetünk magunknak egy kis udvariasságot.

Visszatekintve az elmúlt esztendőre, elég kevés konkrét pillanatra emlékszem, amikor a türelmetlenségem bármilyen előnnyel járt volna, ellenben annál több feszültséget hozott, és akaratlanul is megbántottam ismerősöket vagy ismeretleneket. A nagy sietség tehát teljesen értelmetlen volt; sőt kifejezetten kontraproduktív, hiszen mindannyiszor lelkiismeret-furdalásom támadt, olykor napokig tartott, amíg elcsitultak a hullámai. Az ember ugyanis utólag mindig pontosan tudja, mikor, mit kellett volna másként csinálnia, ám az adott pillanatban ösztönösen reagál, és az első gondolat nem mindig jó tanácsadó. A lassítást segítheti, ha a reakciónk előtt húszig számolunk, már csak azért is, mert a tolakodó autós addigra már eltűnik a messzeségben, ám a számolgatás önmagában még nem oldja fel a feszültségünket. A legegyszerűbb módja, ha elébe megyünk, és esélyt sem adunk a konfliktusnak, mert megengedhetjük magunknak az előzékenységet.

Szilveszterkor már főpróbát tartottam, ami hibátlanul sikerült, igaz, könnyű dolgom volt, hiszen sehová nem kellett sietnem. A biztonság kedvéért beépítettem még egy féket a rendszerbe, minden türelmetlenkedést követően egy kétszázast dobok a perselybe. Lehet, hogy még öt perccel előbb kell indulnom, mert kicsi a persely…

A szerző vezető szerkesztő