Guy Verhofstadt, volt belga miniszterelnök, EP-képviselő közösségi bejegyzésében nemes egyszerűséggel az Európai Unió árulójának nevezte Orbán Viktort. Mindezt azután publikálta, hogy Orbán Viktor közösségi oldalán a következőket tette közzé: „Ma reggel egyórás telefonbeszélgetést folytattam Putyin elnökkel. Ezek az orosz–ukrajnai háború legveszélyesebb hetei. Minden lehetséges diplomáciai lépést megteszünk, hogy a tűzszünet és a béketárgyalások mellett érveljünk.”
Az ismerten magyarellenes politikusnál nyilvánvalóan a magyar miniszterelnök újabb békemissziója verte ki a biztosítékot. Pedig tény, Európában a kormány- és államfők közül kevesen mondhatják el magukról, hogy ilyen széles körben rendelkeznek erős kapcsolatokkal. Bő hét alatt Ferenc pápával, az olasz kormányfővel, a megválasztott amerikai elnökkel és a török elnökkel is találkozott, illetve telefonon egyeztetett az orosz elnökkel Orbán Viktor. Mindeközben a baloldal nem győz arról hablatyolni, hogy a magyar kormányfő elszigetelt.
Orbán Viktor kapcsolatrendszerét azonban a jó ügy érdekében ki is használta. Mindent megtesz a békéért, ami most Donald Trump győzelmének köszönhetően a lehető legközelebb van. A kormányfő karácsonyi tűzszünetet és fogolycserét javasolt, amit Oroszország elfogadott. Jelenleg az ukrán elnök válaszára várunk, aki először cinikusan reagált a felvetésre. Elképzelhető azonban, hogy meggondolja magát, ugyanis ellenkező esetben a nemzetközi közvélemény előtt ő jöhet ki rosszabbul a helyzetből.
Verhofstadt természetesen az Európai Unió pártján áll, de egyáltalán nem az európai emberek pártján. Nem véletlenül omlott össze a német kormány a közelmúltban, vonták meg a bizalmat a francia miniszterelnöktől, győztek a szabadságpártiak a holland és a Szabadságpárt az osztrák választáson, amelyek egyáltalán nem támogatják az unió neomarxista, liberális maistream vonalát. Következésképpen a háborút sem. Ukrajna naponta nyolcszáz katonát veszít, akik meghalnak vagy megsebesülnek a fronton. Ezért támogatnák a háborút?
Orbán Viktor azt mondta rádióinterjújában, hogy magyar kezdeményezésre az asztalon van egy ajánlat, ami arról szól, hogy legalább karácsonykor ne haljon meg senki a frontvonalon. Ha arról is meg tudnak egyezni a felek, hogy fogolycserét hajtsanak végre, akkor azzal sok százezer embert, családot lehet boldoggá tenni. A karácsony mégis a szeretetről, az életről, a születésről, a boldogságról szól.
Erre mondja Verhofstadt, hogy Orbán áruló. Ő sokkal inkább a hadiipar pártján áll, hogy menjen az üzlet, hogy minél több fegyvert és lőszert lehessen eladni. Folyjon a vér, arasson a halál. Még kimondani is szörnyű. De Verhofstadt van olyan elvetemült, hogy nyugodt szívvel azt gondolja, ha ő Orbánt árulónak nevezi és minden adandó alkalommal szidja, akkor ezzel az uniós polgárok rokonszenveznek. Pedig egyáltalán nem.
A kommentekben jön is rá a hiteles reagálás, hogy az emberek valójában mit éreznek Orbán Viktor békepárti erőfeszítései kapcsán.
Hozzászólásaik lényege, hogy Európát valójában maga Verhofstadt árulja el a háborúpárti politikájával.
Az egyik azt mondja: „Nem, Guy. Ő nem áruló. Európa igazi problémáját a hozzád hasonló eurokrata politikusok jelentik.” Egy másik hozzászóló szerint „az EU elárulta az európai embereket”. Sokak szerint Magyarország csak ki akar maradni a harmadik világháborúból, amibe a brüsszeli vezetés belesodorná a kontinenst.
De olyan is akadt, aki rámutatott: „Igen, [Orbán Viktor] a[z uniós] bürokrácia árulója, ugyanakkor a béke és az emberiség hőse”
Volt olyan is, aki szerint az Európai Uniónak önállóságra lenne szüksége: „Az EU csak az USA bábja. Európának meg kell tanulnia szembeszállni Amerikával, nem pedig parancsokat elfogadni tőle. Hacsak nem akarunk úgy élni, mint Szíria, akkor össze kell fognunk, és határozott nemet kell mondanunk nekik, és Oroszországgal kell együttműködnünk, ami a mi érdekünk.”
Verhofstadt kijelentésére reagált Jerzy Kwasniewski, a lengyel Ordo Iuris elöke is, aki a következőket írta: „Senki sem lehet az EU árulója, mivel nincs olyan uniós államszövetség, amely követelhetné a hűségünket és lojalitásunkat. Hűségünk kizárólag hazánknak és nemzetünknek jár. A hazafiak mindig is a marxisták internacionalista közösségének célpontjai lesznek.”
Bízzunk benne, hogy a nagyhatalmak meggyőzik Zelenszkijt, hogy karácsonykor igenis tűzszünet kell, amire az első világháború idején volt is példa.
A szerző újságíró