Úgy néz ki, hogy az Európai Uniónak végleg búcsút kell mondania a híres, hírhedt Párizs–Berlin tengelynek. A tengelynek megvolt a maga sajátos működési elve. Minden, az EU-ban felmerült, kérdést a döntéshozatal előtt megbeszéltek, egyeztették álláspontjaikat, és miután közös nevezőre jutottak, kéz a kézben, ünnepélyesen bevonultak az uniós döntéshozatali testületei elé. Olyan jelentős államok véleménye, mint például Olaszországé vagy Spanyolországé, a mellőzött állapot státuszába került. A „kicsikről” már nem is beszélve, ezek az országok csupán díszletek voltak a „műsorhoz”.
Vita, ha volt is a közösség berkeiben, nem sokáig tartott. Nehezen lehetett volna komolyan szembe menni az EU két legnagyobb gazdaságának és legnépesebb országának követelésével.
Most sem azért tört meg a tengely hatalma, mert a statisztikák más mutatnának a francia és német gazdaságról, vagy éppen jelentős népességfogyás lépett volna fel hirtelen bármelyik országban. A két európai nagyhatalom most egészen más okból jutott közös nevezőre.
A közös tényező most az, hogy először Németországban, majd nem sokkal később Franciaországban is megbukott a globalista kormány. Németországban február 23-án előrehozott parlamenti választásokat fognak tartani, Franciaországban még nem dőlt el, hogy milyen irányt vesz a belpolitikai káosz.
Egy azonban teljesen nyilvánvaló. Hiába a nagyhatalmi státusz, ha az adott országban teljes politikai és döntéshozatali bizonytalanság uralkodik. Nem sokat ér a jelentős népesség vagy a még mindig viszonylag – saját előző állapotához képest gyengébb – jó gazdasági teljesítmény. Ha a kormány helyzete meginog, ha a csúcson a téblábolás tapasztalható, ha a törvényhozásban parttalan vita folyik, akkor mindezek felülírják az adott ország addigi jelentős európai befolyásolási képességét.
A német–francia tengely bukásából más következtetéseket is levonhatunk. Mindez egyúttal azt is jelenti, hogy a globalista kormányok nemcsak a két európai nagyhatalomban, de az egész kontinensen teret vesztettek. A kialakult politikai légüres térben jobbról és balról is megjelentek a „trónkövetelők”.
Németországban jobbról a keményen migrációellenes Alternatívát Németországnak, míg Sahra Wagenknecht Szövetsége balról vagy inkább szélsőbalról ostromolja a hatalom bástyáit. Franciaországban is hasonló a helyzet. Jobbról az ugyancsak migrációellenes Nemzeti Tömörülés, balról az Új Népfront – itt is vannak szélsőbalos „beütések” – szeretne hatalomra jutni.
Közös vonás, hogy a „középen” lévő hagyományos politikai erők összefognak és igyekeznek még inkább jobbra, illetve balra kitolni a politikai paletta két végén elhelyezkedő pártokat.
Ez a taktika aligha lesz működőképes. Franciaországban az elnöknek máris tudomásul kellett vennie, hogy ez az ötlet inkább növeli, mint csökkenti – elsősorban a migrációellenes – a nonkonform pártok népszerűségét.
A „közép” ennek az ellenszerét jelenleg a hagyományos pártok összefogásában véli felfedezni. Csakhogy ezeknek a pártoknak a csillaga leáldozóban van, amit éppen az okozott, hogy nem tudtak a hagyományosnak mondott politikától megszabadulni.
A szerző főmunkatárs